Hír

14 ezer milliárd forint fölé nőtt a háztartások hitelállománya

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank Háztartások hitelállománya című negyedéves jelentése, amelyből kiderül, hogy a hazai háztartási hitelállomány 2026 II. negyedévének végére 14 292 milliárd forintra nőtt, ami negyedéves alapon 5,7%-os, éves alapon pedig 19,4%-os emelkedést jelent. Az állományon belül változatlanul a forint alapú piaci lakáshitelek részaránya a legmagasabb, igaz, ez az arány az Otthon Start Program indulása óta folyamatosan csökken. Ezzel párhuzamosan az új folyósításokon belül a piaci lakáshitelek már csak a harmadik legjelentősebb részaránnyal rendelkeznek, lemaradva a támogatott lakáshitelek és a személyi hitelek mögött.

Ma reggel jelent meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján a 2026. II. negyedévre vonatkozó Háztartások hitelállományának alakulása című jelentés. A jegybanki adatsor szerint a szóban forgó időszak végén 14 292 milliárd forint volt a hazai háztartási hitelállomány, ami 5,7%-kal múlta felül az I. negyedév végén regisztrált 13 527 milliárd forintot. Év/év alapon az állomány ennél lényegesen nagyobb, mintegy 19,4%-os mértékben tudott növekedni, 2025. II. negyedév végén ugyanis még csak 11 968 milliárd forintot tett ki a háztartási hitelállomány.

A háztartási hitelállományon belül változatlanul a piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek rendelkeznek a legnagyobb, 34,4%-os részaránnyal, igaz, ez 2,2 százalékpontos csökkenést jelent az I. negyedév végi 36,6%-os részarányhoz képest. Éves alapon még jelentősebb, 6,1 százalékpontos térvesztésről beszélhetünk, elvégre 2025. II. negyedév végén még a hitelállomány 40,5%-át tették ki a piaci kamatozású és egyéb lakáshitelek. Igaz, összegszerűen még így is a részállomány növekedéséről beszélhetünk, elvégre az egy évvel korábbi 4 844 milliárd forintos piaci lakáshitel-állomány az idei II. negyedév végére 4 911 milliárd forintra emelkedett, ami 1,4%-os növekedést jelent.

A piaci és egyéb lakáshitelek részarányának csökkenését egyértelműen az Otthon Start Program tavaly szeptemberi indulásával magyarázhatjuk. A tavalyi év II. – tehát a program indulása előtti utolsó – negyedév végén a támogatott lakáshitelek teljes állományon belüli aránya mindössze 10,5% volt, ami azóta folyamatosan emelkedik, és idén június végére elérte a 20,6%-ot. Ez a tendencia még látványosabban megmutatkozik a tárgynegyedévi folyósításokon belül, ahol is 2025. II. negyedévben 8,7%, 2026. II. negyedévben pedig már 39,9% volt a támogatott forint lakáshitelek súlya.

Ezzel párhuzamosan pedig a piaci és egyéb forint lakáshitelek folyósításon belüli részaránya a 2025. II. negyedévi 33,4%-ról az idei év II. negyedévi 11,1%-ra csökkent. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a támogatott lakáshitelek folyósításának részaránya a most vizsgált időszakban már csökkenőben volt. Míg 2025. IV. negyedévben a folyósított állománynak a 43,5%-át tették ki a támogatott lakáshitelek, 2026. I. negyedévben pedig a 45,5%-át, addig a II. negyedévben már csak a fent említett 39,9%-át.

hitelallomany

Az újonnan folyósított személyi hitelek részaránya a 2026. II. negyedévi folyósítások 28,6%-át tette ki, így a támogatott lakáshitelek mellett változatlanul ez a legjelentősebb hiteltípus. Sőt mi több, ez a mostani érték még meg is haladta az előző negyedévi 23,8%-os részarányt, igaz, az egy évvel korábbi 28,5%-os értékhez képest már nem beszélhetünk érdemi növekedésről. A forint alapú személy hitelek teljes állományon belüli részaránya már jóval állandóbb képet mutat, elvégre az 2026. II. negyedév végén 14,4%, 2026. I. negyedév végén 14,3%, 2025. II. negyedév végén pedig ugyancsak 14,3% volt.

A babaváró és a munkáshitelt is magában foglaló áruvásárlási és egyéb fogyasztási hitelek kategória folyósításon belüli részaránya 8% volt a vizsgált negyedévben, ami jelentős, 4,8 százalékpontos csökkenést jelent a 2025. II. negyedévben regisztrált 12,8%-hoz képest. A kategória súlya a meglévő állományon belül is csökkent, ugyanis az egy évvel korábbi, 21,3%-os részarány 2026. II. negyedévben 19,4%-ra mérséklődött.

Az idei év II. negyedévében 676 milliárd forintnyi tőketörlesztés történt, aminek a 39%-át a személyi hitelek visszafizetése tette ki. A tárgynegyedévi tőketörlesztésen belül a piaci kamatozású lakáshitelek aránya 23,5%-ot, az áruvásárlási és egyéb hiteleké 11,6%-ot, a folyószámlahiteleké pedig 11,5%-ot tett ki. A 2026. II. negyedévben történt 676 milliárd forint tőketörlesztésből 323,2 milliárd forint volt előtörlesztés, ami 47,8%-os részarányt jelent.

Csökkent a nem törlesztő hitelek aránya

Az idei év II. negyedévének végén a háztartási hitelek 0,9%-a volt 90 napon túli késedelemben, ami 0,1 százalékponttal kevesebb, mint az előző negyedévi adat. A forint alapú hitelek közül a személyi hitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek körében volt a legmagasabb, 2,3%-os illetve 1,8%-os a 90 napon túli fizetési késedelemben lévő ügyletek aránya. A személyi hitelek esetében 0,4 százalékponttal mérséklődött a 90 napon túli fizetési késedelemben lévő állomány részaránya, míg a szabad felhasználású jelzáloghitelek esetében nem történt lényegi változás 2026. I. negyedévhez képest.

A 30 napon túli késedelemben lévő ügyletek állománya közel 203,4 milliárd forintot tett ki, ami a teljes állomány 1,4%-át teszi ki. Ez az érték 2026. I. negyedévben 1,5%, 2025. II. negyedévben pedig 1,6% volt.

90 nap

A vizsgált negyedév során az előző negyedévhez képest tovább csökkent, 1,1%-ról 1,0%-ra mérséklődött az átstrukturált hitelek részaránya. Ez összegszerű csökkenést is jelentett, hiszen 2026. I. negyedévben 153,5 milliárd, míg a II. negyedévben 148,8 milliárd forintot tett ki az átstrukturált hitelek állománya. Az átstrukturált hiteleken belül a 90 napon túl késedelmes állomány részaránya 0,3 százalékponttal 14,9%-ra mérséklődött.

Enyhe emelkedés a babaváró hitelnél

Az idei év II. negyedévének végén 2 453 milliárd forintot tett ki a babaváró hitelek állománya, ami 4,7%-os emelkedést jelent éves alapon. Ennél a konstrukciónál 0,8% volt a 30 napon túli, és mindössze 0,4% a 90 napon túl késedelmes állomány részaránya, ami lényegében megegyezik a korábbi negyedévekben regisztrált adattal. Az átstrukturált babaváró hitelek részaránya a 2025. II. negyedévi 0,2%-ról az idei év II. negyedévében 0,1%-ra mérséklődött.

A 2025 januárjában elindult munkáshitel állománya 208 milliárd forint volt az idei év II. negyedévében, ami 99,1%-os emelkedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A vizsgált időszak végén az állomány 2,5%-a volt 30 napon túli késedelemben, ami mintegy 5,2 milliárd forintos állományt jelent. A 90 napon túli késedelemben lévő ügyletek részaránya 1,5% volt 2026. II. negyedév végén.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést
2026-09-01

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom