Hír

Hamarosan igényelhető az extra kedvezményes Széchenyi Hitel

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-10-30|Frissítve: 2022-10-30

Meghirdették a rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási program feltételeit az állattartóknak és az aszálykárosult mezőgazdasági termelőknek. Ez alapján hamarosan igényelhető lesz az Agrár Széchenyi Kártya kiemelten kedvezményes forgóeszközhitele.

 

Megjelent az agrárminiszter rendelete az Agrár Széchenyi Kártya keretében kiemelt kamatkedvezménnyel felvehető, szabad felhasználású forgóeszközhitelről. A kedvezményes folyószámlahitelt az igazoltan aszálykárt szenvedett növénytermesztő és a tenyésztési információs rendszerben (TIR) regisztrált állattartó vállalkozások igényelhetik. 

 

Az Agrárminisztérium malmai ezúttal elég lassan őröltek, hiszen Nagy István miniszter még szeptember elején jelentette be a döntést az aszályhitelről, és az erről szóló kormányhatározat is megjelent már több mint egy hónapja, szeptember 20-án.

 

A most megjelent rendeletben foglaltak szerint a forgóeszközhitelnél a kamatkedvezmény mértéke az 1 havi BUBOR plusz egy százalék, de maximum 14 százalék. Ez az induláskor és alighanem még jó ideig azt jelenti, hogy a maximális kamattámogatást kapják a kedvezményezettek, hiszen jelenleg az 1 hónapos BUBOR már 16,79 százalék. A hitel akár 3 éves futamidővel is felvehető. A kiemelt támogatás egyelőre 2022. december 31-éig hatályba lépett új hitelek esetében vehető igénybe, és van lehetőség a hitelkiváltásra is. 

 

A kamattámogatás uniós támogatási jogalapjának időközben ismertté vált, várható meghosszabbodása lehetővé fogja tenni, hogy egy későbbi rendeletmódosítással ezt a határidőt 2023. március 31-ig meghosszabbítsák. A kiemelt kamattámogatás elsődlegesen a háborús válság kapcsán bevezetett átmeneti krízistámogatási jogcímen, annak hiányában csekély összegű támogatási jogcímen nyújtható.

 

A jelenlegi támogatási jogcím a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódóan 62 ezer euróban meghatározott keretösszege euró árfolyamtól függően 60-65 millió forint 3 éves futamidejű hitel felvételét teszi lehetővé ekkora kamattámogatással. Reálisan számolni lehet azonban azzal, hogy az időbeli meghosszabbítással jelentősen megemelkedik a nyújtható támogatási keretösszeg. Ez pedig még magasabb összegű, a piaci hiteleknél sokkal jobb feltételű kölcsönt jelenthet majd az agrárgazdálkodóknak.

 

A hitelkérelmekhez mellékelni kell a megyei kormányhivatalnak az aszálykárra vonatkozó igazolását, vagy igazolni kell az állattartói státuszt fél évnél nem régebbi kiállítási dátumú, a TIR-ben elérhető, 1350-es számú tenyészetigazoló lap másolati példányával. A hitelkérelmeket (igénylőlapot) az eddigiekhez hasonlóan a KAVOSZ Zrt. által működtetett regisztráló irodákban lehet benyújtani.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Megnyílt az út a szuperkedvezményes aszályhitel előtt
2022-09-20

Megnyílt az út a szuperkedvezményes aszályhitel előtt

Közzétették azt a kormányhatározatot, amely szerint az állattartók és az aszálykárosult termelők 3 százalékos kamattal vehetik fel szeptember 20-tól az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelt az év végéig.

Elolvasom
Enyhébb elbírálást kaphatnak a bankoktól az aszályos hitelmoratóriumba lépők
2022-09-06

Enyhébb elbírálást kaphatnak a bankoktól az aszályos hitelmoratóriumba lépők

A régóta törlesztési moratóriumban lévő hitelek és ügyfelek elbírálásánál már nagyobb szigort vár el az MNB a bankoktól, a csak az új agrárhitel-moratóriumot igénybe vevőknél azonban nem köti meg a kezüket. 

Elolvasom
Itt vannak az aszály miatti hitelmoratórium és kárkifizetés szabályai
2022-08-09

Itt vannak az aszály miatti hitelmoratórium és kárkifizetés szabályai

A Magyar Közlönyben közzétették azokat a rendeleteket, amelyek szabályozzák az aszály miatti új hitelmoratóriumot, valamint a biztosítók aszálykár miatt speciális kifizetéseit.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Biztonságos bankolás: a legfontosabb szabályok, amelyekkel megvédhetjük a pénzünket
2026-09-08

Biztonságos bankolás: a legfontosabb szabályok, amelyekkel megvédhetjük a pénzünket

Az online és mobilbanki szolgáltatásoknak köszönhetően ma már néhány perc alatt elintézhetünk olyan pénzügyeket, amelyekhez korábban személyesen kellett felkeresnünk egy bankfiókot. A digitális bankolás kényelmes és gyors, ugyanakkor a csalók is egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megszerezni a banki adatokat és az ügyfelek pénzét.

Elolvasom
Új korszak a tudatos bankolásban – akár 120 000 forintos extra visszatérítéssel és 0 Ft-os első éves Visa bankkártya díjjal
2026-09-07

Új korszak a tudatos bankolásban – akár 120 000 forintos extra visszatérítéssel és 0 Ft-os első éves Visa bankkártya díjjal

Egyre több pénzintézetnél már nemcsak egy vonzó hívószó az ingyenes bankolás, hanem a valóság. A költségek minimalizálásával és az elérhető számlanyitási kedvezményekkel pedig akár kereshetünk is a bankváltáson. Az MBH Bank Fix Nulla csomagja épp ilyen: június óta széles ügyfélkör számára teszi elérhetővé a valódi 0 forintos alapdíjú bankolást.

Elolvasom
Akár 200 millió működésre, 750 millió beruházásra: ennyi hitelt kaphat egy őstermelő
2026-09-07

Akár 200 millió működésre, 750 millió beruházásra: ennyi hitelt kaphat egy őstermelő

Az őstermelők finanszírozási igényeire többféle hitelkonstrukció kínál megoldást: a támogatott agrárhitelekkel működési célokra akár 200 millió, beruházásokra pedig akár 750 millió forint is elérhető, kedvező, akár 1,5–3%-os kamat mellett.

Elolvasom