Hír

Jövőre is szabadon költhetjük a SZÉP-kártyán lévő pénzt: marad az átjárás a zsebek között

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-11-09|Frissítve: 2023-09-12

A Szép-kártya három alzsebe között egészen jövő szeptember 30-ig szabaddá vált az átjárás, vagyis az eredetileg az év végéig tartó lehetőség még majdnem egy évig elérhető marad.

 

A Széchenyi Pihenő Kártya, vagyis a SZÉP-Kártya felhasználhatóságát április 25-től jelentős mértékben megkönnyítette, hogy átmenetileg eltörölték a három alszámla (szálláshely, vendéglátás, szabadidő) jelentőségét, vagyis bármelyik alzsebről lehetett fizetni bármelyik elfogadóhelyen, függetlenül a felhasználás jellegététől. Az alszámlák közötti szabad átjárhatóság a válság ellen hozott intézkedés volt, hiszen például a SZÉP-kártya szálláshely alzsebét a járvány miatti lezárások alatt nem lehetett volna másképp felhasználni.

Ezt az intézkedést hosszabbították meg most 2022. szeptember 30-ig, vagyis január 1-től sem válik nehezebbé a kapott összeg felhasználása. Emellett a SZÉP-kártyák lejárata is kevésbé jelent veszélyt még a tavasszal hozott könnyítések miatt, hiszen a határidőt követő havi legfeljebb 3 százalékos levonás sem érvényesíthető a veszélyhelyzet végét követő 60. napig. A veszélyhelyzet jelenleg 2022. január 1-jéig tart, vagyis márciusig még biztosan nem kell a SZÉP-kártyán lévő összeg apadásától tartani. A mostani hosszabbítással pedig elkölteni is könnyebb lesz ezt a juttatást.


Változás! Orbán Viktor miniszterelnök december 23-ai bejelentése alapján 2022. februártól a SZÉP-kártyával már az élelmiszerekért is fizethetünk a boltokban.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Új határidőt kaptak a SZÉP-kártyások a pénz elköltésére, sietniük kell
2022-10-06

Új határidőt kaptak a SZÉP-kártyások a pénz elköltésére, sietniük kell

Szűkítette a kormány a SZÉP-kártyás pénzek kedvezményes elköltésének határidejét. Két év helyett egy év marad erre, az eddigi összegre pedig csak 2023. május vége.

Elolvasom
Inkább eszünk, mint nyaralunk: nagyot esett a SZÉP-kártyák beváltása a szálláshelyeken
2023-09-12

Inkább eszünk, mint nyaralunk: nagyot esett a SZÉP-kártyák beváltása a szálláshelyeken

Egyre csúnyább számokat produkálnak a SZÉP-kártyák a szálláshelyeken, pedig ennek az adókedvezményes juttatásnak eredetileg éppen az volt a célja, hogy élénkítse a hazai turizmust.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom