Szavazott a parlament a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetéséről.

Megszavazták a lakástakarékpénztárak állami támogatásának megvonását

Szavazott a parlament a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetéséről.

Megszavazták a lakástakarékpénztárak állami támogatásának megvonását

Vrazsovits Rita
2018-10-16 Frissítve: 2023-03-01
2018-10-16 Frissítve: 2023-03-01
2193720

Szavazott a parlament a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetéséről. Alig 24 órával azután, hogy Bánki Erik benyújtotta az erre vonatkozó módosító javaslatot, a parlament gyorsított eljárásban megszavazta az állami támogatás megvonását. Ez azt jelenti, hogy miután a köztársasági elnök is jóváhagyja és aláírja a módosítást, már csak olyan lakástakarék szerződést fognak tudni kötni az ügyfelek, amire nem jár a 30 százalékos állami támogatás, ami a legnagyobb vonzerőt jelentette a számukra.


Tegnap óta égnek a vonalak és hosszú sorok állnak a lakástakarékpénztárak fiókjaiban. Sokan használják ki az utolsó pillanatokat arra, hogy lakástakarékszámlát nyissanak, hiszen a tegnap és ma megkötött szerződések esetében még igénybe vehetik az évente maximálisan elérhető 72 000 forint állami támogatást. Ez egy 10 évre kötött szerződés esetén 720 000 forint is lehet.


Mit kell tudni a módosításról?


A lakástakarékpénztárak állami támogatását felmenő rendszerben szüntetik meg, így azok, akiknek jelenleg élő szerződésük van, nem fogják elveszíteni az állami támogatást. Azoknak kell gyors döntést hozniuk, akik a jövőben terveztek lakáscélú takarékszámlát nyitni a támogatás reményében, hiszen vagy egy-két napon belül megkötik a szerződést, vagy elveszítik az állami támogatás lehetőségét, és más lakáscélú megtakarítási forma után néznek.


A legfontosabb kérdés: meddig köthetsz lakástakarék szerződést állami támogatással?


Röviden összefoglalva: amíg hatályba nem lép a törvénymódosítás. Ez akkor történik meg, ha a köztársasági elnök, Áder János is aláírta a módosítást. A gyorsított ügymenetre való tekintettel elképzelhető, hogy ez már ezen a héten megtörténik, és hatályos lesz az állami támogatás megszüntetéséről szóló törvény. Mutatjuk, milyen lehetőségeid vannak az utolsó pillanatokban, hogy ne kelljen lemondanod az állami támogatásról.
 

  1. Ma még köthetsz szerződést: a jelenlegi módosítási javaslat nem tér ki arra, hogy melyik dátumot veszik majd figyelembe, így a jelenlegi ismeretek alapján abból tudunk kiindulni, hogy az ajánlattétel dátuma lesz a mérvadó. Ha tehát az ajánlattétel megtörténik a törvény hatályba lépéséig, jogosultak lehetünk az állami támogatásra.
     
  2. Megoszthatod meglévő szerződést: a még élő szerződéseket megoszthatod több közeli hozzátartozó között, ha nekik nincs még ilyen megtakarításuk. Ezzel a lépéssel eddig a számlanyitási díjon lehetett spórolni (hiszen a havi betét összege is osztódik így, de nincs akadálya, hogy azt megemeljük), de az igazi előnye most abban van, hogy a megosztott szerződések minden tekintetben megegyeznek az eredetivel, így a kezdődátumban is.
     
  3. Módosíthatsz a futamidőn: meghosszabbíthatod a rövid futamidejű megtakarításod, de itt is figyelj a határidőkre. A hatályba lépés után történt módosítás esetén az állami támogatás a meghosszabbítás előtti időtartamra lesz érvényes, a meghosszabbított időtartamra nem. A törvénymódosítás a folyamatban lévő hosszabbítási igényekről nem rendelkezik egyértelműen.


A hazai piacon három lakástakarékpénztárnál lehet számlát nyitni: az Erste Lakástakaréknál, az OTP Lakástakaréknál és a Fundamenta Lakáskasszánál. A negyedik hazai lakástakarékpénztár, az Aegon megszűnéséről egy hónappal ezelőtt számoltunk be.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!