Adóvisszaigénylés átlagbér alapján

Mennyi adót lehet biztosan visszaigényelni az átlagbérből?

Adóvisszaigénylés átlagbér alapján

Mennyi adót lehet biztosan visszaigényelni az átlagbérből?

Varga Zsombor
2021-06-22 Frissítve: 2022-07-28
2021-06-22 Frissítve: 2022-07-28
14822470

Kormányzati bejelentés alapján akár az egész 2021-es jövedelemadót visszakaphatják azok, akik gyermeket nevelnek - amennyiben az éves gazdasági növekedés kellően magas, 5,5 százalék felett alakul idén. A tervezet még nincs teljesen kidolgozva, az azonban már egyértelművé vált, hogy a szó szerinti értelemben vett visszaigénylésnél megengedőbb lenne a program, hiszen azok is megkaphatnák a teljes adó összegét, akik más okból már kapnak vissza pénzt. Mekkora összeget jelent a már évek óta érvényben lévő adóvisszatérítés, és milyen esetben lehet akár „duplázni” is a 2021-es rendkívüli jövedelemadó visszatérítéssel? A Bank360 ezt vizsgálta meg az átlagbér esetében.

 

65 ezer forintnyi adó van terítéken

A legutóbbi, márciusi átlagkereset bruttó 435 200 forintot tett ki, ez pedig a 15 százalékos jövedelemadókulcs mellett havi 65 280 forintos költséget jelentett. Az átlagbér mellett ennyi pénzt jelentene az új bejelentés havonta a gyermeket nevelők számára, de ez a rendkívüli támogatási program nem befolyásolja, hogy a már érvényben lévő adóvisszaigénylési feltételek alapján ugyanezt az összeget vissza is lehet kapni, részben vagy akár egészben is.

A családosok adókedvezménye akár duplázódhat is

A legnagyobb adóvisszaigénylésre a családtámogatási programmal összhangban azok jogosultak, akik gyermeket nevelnek és gyermekeik után családi pótlékra is jogosultak. A 2021-es rendkívüli adóvisszatérítés szintén a gyermeket nevelőket célozza, vagyis az adóvisszatérítések halmozása és akár a személyi jövedelemadót meghaladó mértéke egyáltalán nem a kivételek közé tartozna, hanem szinte minden családban jelentkezne jövő év elején, ha a rendkívüli adóvisszatérítés megvalósul. Nézzünk meg néhány konkrét példát.

 

Egy gyermek esetén az egyik szülő havonta 10 000 forinttal kevesebb adót fizet a Bank360 bérkalkulátora alapján, és ha a szülői pár jogosult az első házasok kedvezményére is, az további 5000 forintot jelent havi szinten. Így összesen a 65 ezer forintból 15 ezer forintot kap vissza az egyik szülő. Ha azonban jövő év elején végül a rendkívüli adóvisszatérítés mellett döntenek, az havonta 80 ezer forintot jelent már a szülő számára (amellett, hogy a másik szülő is jogosult 65 ezer forintra a 2021-es adóvisszatérítés miatt).

 

Két gyermek esetén már havi 40 ezer forintot kaphat vissza havonta az egyik szülő, így ez összesen 105 ezer forintos visszatérítést jelent a 2021-es év minden hónapjára (az első házasok kedvezménye két évig jár, így a kétgyermekes családnál már nem számoltunk ezzel).

 

Három gyermeknél a visszatérítés még több, 100 ezer forint. Ez már meghaladja a 65 ezer forintos havi szja összeget, a maradékot azonban fel lehet használni járulékkedvezményre. Vagyis még a majdnem 34 ezer forintos visszatérítésről sem kell lemondani ebben az esetben. A rendkívüli adóvisszaigényléssel együtt ez már összesen 164 280 forintot jelent havonta. Kedvezmények nélkül a munkavállaló adói és járulékai 145 790 forintot tesznek ki az átlagjövedelem mellett, vagyis a három gyermekes szülőknek elérhető lenne a bruttó bér feletti összeget megkapni a 2021-es évre, ha a rendkívüli támogatást végül folyósítják.

Egyéb esetekben kisebb az adókedvezmény

A gyermeknevelésen kívül kevés olyan eset van, ami adókedvezményre jogosítana. A különböző nyugdíj-előtakarékossági számlákra történő rendszeres befizetés esetén jár még adókedvezmény, ennek mértéke maximum a számlákra befizetett összeg 20 százaléka lehet.

 

Ha eleget fizetünk be, az önkéntes nyugdíjpénztár esetén a legmagasabb a maximális éves jóváírás a nyugdíjcélú megtakarítási típusok közül, itt 150 ezer forintnyi befizetést lehet jóváírni az adóból. Ez havonta 12 500 forintot jelent. Ha nyugdíjbiztosításra és nyugdíj-előtakarékossági számlára is fizetünk be, akár 280 ezer forintot is lehet az éves jóváírás, ehhez 1,4 millió forintot kell összesen a különböző nyugdíj-előtakarékossági számlákra befizetni. Így lehet a megtakarítás miatt járó adókedvezmény havonta 23 ezer forint feletti összeg.

 

Személyi adókedvezmény jár mindemellett meghatározott betegségekre, ez havi 8050 forintot tesz ki. Összesen 16 betegségcsoportra járhat az adókedvezmény, többek között mozgásszervi betegségekre, siketségre, de 2019-től már endometriózisra és rákra is.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!