Elemzés

Nem érte el 2022-ben a havi nettó átlagkereset a 300 ezer forintot

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset, ami kedvezményekkel együtt nettó havi 285 ezer forintot jelentett. Ez alacsonyabb a KSH által számított 332,5 ezer forinthoz képest, mely a teljes állásban foglalkoztatottak adata - közölte a GKI. 

 

300 ezer forint alatt maradt tavaly a havi nettó átlagkereset, a NAV adatai alapján egy átlagos magyar 285 ezer forintot vihetett haza havonta - derül ki a GKI közleményéből. Ez az adat jóval kevesebb, mint a KSH által publikált 332,5 ezer forint, ennek azonban módszertani eltéréseken túl az az oka, hogy a NAV adataiban azok is szerepelnek, akiknek nem minden hónapban volt bérjövedelmük. Ez ugyanis lefelé húzza a NAV adatokból képzett statisztikai átlagot.

 

Településtípusok szerint a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt (370 ezer forint), ezt követik a megyei jogú városok (304 ezer forint), majd a városok (273 ezer forint) következtek, a legalacsonyabb érték pedig a községekben volt (243 ezer forint). Ez azt jelenti, hogy a budapesti munkavállalók átlagosan 22 százalékkal keresnek többet, mint egy megyei jogú városi munkavállaló, 36 százalékkal többet, mint egy városi munkavállaló és 52 százalékkal többet, mint egy községi munkavállaló.

Nettó keresetek

A legmagasabb érték Gosztolán volt, ahol átlagosan 689 ezer forintot vitt haza egy munkavállaló, amihez egyedül Tornakápolna állt közel 667 ezer forintos értékkel. Az átlag csak ezen a két településen haladta meg a 600 ezer forintot, de ki kell emelni, hogy mind a két település alacsony lélekszámú. A legjobb havi nettó kereset a fővárosban a II. kerületben volt (568 ezer forint), a városok közül Diósdon (436 ezer forint), a megyei jogú városok közül pedig Székesfehérváron (346 ezer forint) kerestek tavaly legjobban a munkavállalók.

Nettó átlagkeresetek

Forrás: GKI számítás NAV adatok alapján

 

Vármegyék tekintetében a legmagasabb érték Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, ahol havi 315, illetve 304 ezer forintot kerestek. Szintén magas eredmények születettek még Fejér (301 ezer forint), Komárom-Esztergom (299 ezer forint), és Vas vármegyében (284 ezer forint). A legalacsonyabb kereseteket Szabolcs-Szatmár-Bereg (222 ezer forint), Békés (234 ezer forint), Nógrád (239 ezer forint) illetve Somogy vármegyében (239 ezer forint) érték el. Magyarország 19 vármegyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.

Átlagbérek megyénként

Forrás: GKI számítás NAV adatok alapján

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Letették a fegyvert a bérek, 7 százalékos az értékvesztés
2023-05-24

Letették a fegyvert a bérek, 7 százalékos az értékvesztés

A tavalyi fegyverpénz torzító negatív hatása elmúlt az átlagbérekben, de újra 16 százalék növő emelkedés csak arra jó, hogy az előző évi átlagos inflációt felülmúlja, a jelenlegi inflációhoz képest már hatalmas, 7 százalékos a fizetések értékvesztése.

Elolvasom
Egyszerre nőttek alig és hússzor annyira a bérek egy év alatt 
2023-04-26

Egyszerre nőttek alig és hússzor annyira a bérek egy év alatt 

Alaposan eltorzította a friss béradatokat a tavaly ilyenkor kifizetett állami fegyverpénz. A bruttó átlagbér az egyik adat szerint egy év alatt alig nőtt, a valóságban ennek sokszorosával emelkedett, de így is sokkal elmarad az inflációtól.

Elolvasom
Már novemberre csaknem 5 százalékot vesztettek értékükből a bérek
2023-01-25

Már novemberre csaknem 5 százalékot vesztettek értékükből a bérek

Egyre kevésbé tudják állni a versenyt a bérek az árakkal. Novemberben már 4,7 százalékkal csökkentek a reálkeresetek. A cégeknél dolgozóknak jobban nőtt a fizetése, és egyre több helyen építhetik be a jutalmakat a bérbe.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom