Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Több tízezer új lakás épülhet az Otthon Start hatására

2025-09-04|Frissítve: 2025-09-04

Három hét alatt több tucat, 27 ezer új lakás építésére irányuló fejlesztés érkezett be az Otthon Start Programirodába, ezek vidéki városokban, Budapesten, az agglomerációban megvalósítandó építkezések lesznek - idézi Panyi Miklósnak, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárának szavait a kormany.hu.

Panyi Miklós közölte, hogy a programirodába azokat az ingatlanfejlesztőket várják, akik a program hatására új fejlesztésekbe kezdenek. Az államtitkár elmondása szerint az új lakásfejlesztések nagy része a következő fél- egy évben el fog indulni.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a bankok felkészülten, akár meghosszabbított nyitvatartással várták az Otthon Start Program indulását, amely így gördülékenyen sikerült. Panyi Miklós azt is megjegyezte, hogy több bank is 3% alatti hitelkamattal kínálja az új lakáshitelt.

Ösztönzik az új lakások építését

Augusztus közepén a Bank360 is beszámolt róla, hogy megjelent a magyar építészetről szóló törvény kiemelt beruházások körét meghatározó rendelkezéseinek eltérő alkalmazásáról szóló kormányrendelet, amely célja az Otthon Start lakáshitel feltételeit teljesítő lakások építésének a támogatása. Az ilyen építési beruházás kiemelt beruházássá és az ezzel összefüggő közigazgatási hatósági ügyek kiemelt jelentőségű üggyé nyilváníthatóvá válnak. A módosításról korábban a Kormányinfón már beszélt Panyi Miklós államtitkár is.

Az Otthon Start Programmal összefüggésben akkor nyilvánítható egy beruházás kiemelt beruházássá, ha

  • annak keretében legalább 250 lakás valósul meg,

  • egy vagy több lakóépületben megvalósuló lakások legalább 70 százaléka megfelel a FIX 3% hitelprogram, vagyis az Otthon Start Program lakásokra vonatkozó feltételrendszerének.

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Elindult az Otthon Start – ezeknél a bankoknál akár 1 millió forintot is nyerhetsz
2025-09-01

Elindult az Otthon Start – ezeknél a bankoknál akár 1 millió forintot is nyerhetsz

Komoly bankközi verseny vette kezdetét az Otthon Start Program szeptember 1-jei indulásával, szinte mindegyik hitelintézet előrukkolt valamilyen ügyfélcsalogató kedvezménnyel.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is
2025-12-05

„Költekezés” tudatosan, karácsonykor is

Akinek van egészségpénztári számlája, annak azért, akinek esetleg még nincs, annak azért érdemes e számla-felé fordulnia! Hiszen mindkét „tábor” jelentős összeget takaríthat meg, ha egészségpénztári egyenlegéből szerzi be az ajándékokat, ráadásul igazán hasznos cikkek között lehet válogatni!

Elolvasom
Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom