Tipp & tanács

A legjobb újévi fogadalom

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Heti egy kávé árából hosszútávon már rengeteg célt megvalósíthatsz, ha jól csinálod! Mutatjuk, mire érdemes figyelni.

 

Év elején megszoktuk, hogy egy kicsit megállunk és végig vesszük az elmúlt év történéseit, döntéseit és választásait. Máskor megpróbálunk a jövőbe tekinteni. Átgondoljuk, hogy mit szeretnénk abbahagyni, újrakezdeni vagy végre már belevágni. Ilyenkor gyakran megesik, hogy elkalandozunk az időben távolabbra is, akár több évre vagy évtizedre és elképzeljük az életünket, önmagunkat. Milyenek leszünk, hogyan fogunk élni? Hogyan érjük el céljainkat?

 

Jellemzően már érettebb felnőtt fejjel kezdünk el nem csak ábrándozni, hanem felismerni azt is, hogy a jelenben már tennünk kell azért, hogy az elképzelt nyugodt jövő tényleg megvalósuljon. Legyen szó megfelelő fizikai, mentális egészségről, pénzügyi biztonságról, a vágyott életkörülményekről, a tervezés, felkészülés segíthet a megvalósításban.

Aki tudatos, lép és már a jelenben elkezd gondoskodni későbbi önmagáról.

Tudatos életmód váltással, ha kell, apró vagy nagyobb lépésekkel, hosszútávú döntésekkel is lehet haladni. Lehet, hogy ezek a jelenben nem hoznak látványos változást vagy előrelépést, de a jövőbe tekintve annál inkább.

 

Így vágj bele a pénzügyileg biztonságos időskor megteremtésébe:

  1. Gondold át mekkora összeget tudsz rendszeresen (havonta/negyedévente/évente) félre tenni célod eléréséhez.
  2. Keress hosszútávú befektetési formát. Célszerű kifejezetten nyugdíjmegtakarítási konstrukciókat nézni.
  3. Válassz állami adókedvezményekkel támogatott befektetési lehetőséget. Ilyen például az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, nyugdíjelőtakarékossági számla és több más befektetési konstrukció is.
  4. Ha az egyszerű és rugalmas önkéntes nyugdíjpénztár mellett döntesz, nézd meg a költségeket, díjakat. Ebben a TKM mutató nyújt segítséget. Minél alacsonyabb a TKM érték 20-30 év alatt, annál több marad neked.
  5. Lépj be a Nyugdíjpénztárba és indítsd el megtakarításod. Válaszd ki a kockázatvállalásodhoz leginkább passzoló befektetési portfóliót, vagy keress olyan innovatív Pénztárat, ahol két különböző portfólió között is megoszthatod vagyonod.
  6. Kövesd nyomon online a megtakarításod. Az egyéni (és akár a munkáltatódtól is érkező) befizetések után egyaránt 20% adó-visszatérítésre válsz jogosulttá befizetett személyi jövedelemadódból, évente legfeljebb 150.000 forintig.

 

Plusz lehetőségekkel is élhetsz a nyugdíjpénztári tagságod segítségével, már a felhalmozás időszakában is. Ilyen például a tagi kölcsön, ami egy 3 év tagdíj-fizető pénztári tagság után alacsony kamattal igényelhető szabadfelhasználású összeg, a számlaegyenleg 30%-ig.

 

A legjobb már ma belevágni és tenni önmagadért, hogy az idő Neked (és hosszútávú befektetésednek) dolgozzon és ne ellened.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Önkéntes nyugdíjpénztárak: nem élünk a lehetőséggel
2019-03-29

Önkéntes nyugdíjpénztárak: nem élünk a lehetőséggel

Az MNB adataiból kiderül, hogy a magyar háztartások bruttó vagyona nőtt az elmúlt években, ez pedig hatással van a pénzügyi szektorra is. Az eredményeket a Biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentésben részletezték. A jelentés a biztosítási szektor és a befektetési alapkezelők eredményei mellett részletesen tárgyalja az önkéntes nyugdíjpénztárak alakulását is. Megnéztük, hogyan áll a magyar lakosság a nyugdíjcélú megtakarítások terén, és hogy milyen eredményekkel zárták a nyugdíjpénztárak az elmúlt időszakot.

Elolvasom
Így alakultak a önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai
2021-03-16

Így alakultak a önkéntes nyugdíjpénztárak hozamai

Közzétette a Magyar Nemzeti Bank az önkéntes nyugdíjpénztárak hozameredményeit. Jó hír a tagoknak, hogy az éves reálhozam a járvány ellenére is meghaladta az infláció mértékét, köszönhetően az utolsó negyedév nagy hajrájának. Összefoglaltuk a fontosabb eredményeket.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom