
Otthonfelújítási támogatás: van amire egy nap maradt, másra egy hónap
Több olyan határidő is szerepel a 6 milliós otthonfelújítási támogatás felhívástervezetében, amit mindenképpen teljesíteni kell az igénylőknek. Ilyen a lakcímé, a tulajdonlásé és az energetikai tanúsítványé.
Elolvasom
Három évvel ezelőtti szintre esett a hazai ingatlanok értéke
2023-ban negyedével kevesebb, mintegy lakást adtak el, mint egy évvel korábban a friss adatok szerint. Az árak jóval infláció alatt emelkedtek, azt is figyelembe véve, hogy a lakások reálértéke a 3 évvel ezelőtti szintre mérséklődött.
Elolvasom
Rohamra indultak a bankok az állam ellen a lakossági megtakarításokért
A nagybankok is beszállhatnak végre a megtakarításokért folyó versenybe. Rövidebb lekötésre két számjegyű betéti ajánlatot is találnak a lakossági ügyfelek, akik egy vagy akár két évre több banktól is reálkamatot kaphatnak a megtakarításukra.
ElolvasomMegjelentek az otthonfelújítási támogatás részletei, így lehet pályázni
Közzétette a kormány az új otthonfelújítási támogatás részleteit. A pályázati felhívás alapján az ismert alapfeltételek nem változtak, vannak azonban új, eddig nem ismert részletek is. Ebben a cikkben minden fontos tudnivalót összefoglaltunk.
ElolvasomAjánlatot tett egy uniós bankra és Ukrajnában is terjeszkedne az OTP
Újabb bankokat venne az OTP, Ukrajnában és az unióban is terjeszkedne. A tervezett bankvásárlásokhoz szükséges pénz miatt a bődületes tavalyi profitjának csak kis részét kapják meg a részvényesek osztalékként.
ElolvasomAutóval külföldön: mire jó az asszisztencia biztosítás, és kinek érdemes megkötni?
Egy jó utasbiztosítás a káraink és költségeink megtérítésén túl gyors segítséget is tud nyújtani a bajban, például akkor is, ha a külföldi utazás közben az autónkkal történik valami. Ehhez az alapszolgáltatás általában nem elég, de ha autós asszisztencia is van a biztosítási csomagban, akkor nem kell aggódnunk a felmerülő költségek miatt és az ügyintézéshez is segítséget kaphatunk.
ElolvasomEzt tette az infláció a magyar lakásárakkal
Tavaly az utolsó negyedévben hajszálnyival mérséklődtek a lakásárak Magyarországon, éves szinten azonban az előző negyedévi 4,4 százalékról 5,8 százalékra gyorsult az áremelkedés üteme - közölte az MNB. Az inflációt is figyelembe véve az utolsó negyedévben már “csak” 1,8 százalékkal értek kevesebbet a lakások, mint egy évvel korábban.
ElolvasomMobilon keresztül is fialtathatjuk a pénzünket a Gránit Banknál
Az előző évhez képest idén kevéssé kell aggódnunk amiatt, hogy a megtakarításaink rohamosan veszítenek az értékükből, de így is érdemes figyelni a megtakarítási lehetőségeket. Betétet lekötni vagy állampapírt vásárolni ráadásul már online, akár mobillal a kezünkben is tudunk.
Elolvasom