Tavasz
Veres Patrik Bank360 pénzügyi szakértő
Veres Patrik
Pénzügyi szakértő

Veres Patrik kommunikációs és politikatudományi tanulmányai után gazdasági újságíróként segített a Privátbankár.hu olvasóinak eligazodni a pénztárcát érintő kérdésekben. Szívügyévé vált a pénzügyi tudatosság fejlesztése, ebben pedig partnerre talált a Bank360-ban, ahol 2017 óta segíti a csapat munkáját, pénzügyi szakértőként pedig rendszeresen találkozhatunk vele a sajtóban és a médiában. Eközben a pénzügyi termékek összehasonlításával foglalkozó Bank360 küldetése több százezer kalkuláció és edukatív elemzések százai után is ugyanaz maradt: segítséget nyújtani mindazoknak, akik a saját kezükbe akarják venni pénzügyeik irányítását. Innovatív eszközeivel és folyamatosan gyarapodó tudástárával a Bank360 mára az egyik legstabilabb támaszt jelenti a pénzügyekben kevésbé jártas emberek számára.

 
Üzenet küldése

Veres Patrik legfrissebb cikkei

Idén július elsejétől az év minden napján, 24 órában, legfeljebb 5 másodperc alatt lehet volna átutalásokat teljesíteni úgy, hogy az átutaláshoz hosszú számlaszámok helyett telefonszámot vagy emailcímet is megadhattunk volna. A jegybank most a kockázatok miatt jövő márciusra tolta a rendszer élesítését.
Az Erste Lakástakarék veszi át az Aegon Lakástakarékpénztár portfólióját, amely mintegy 50 000 ügyfelet és nagyjából 64 000 szerződést jelent - értesült a Bank360. Az Erste Lakástakarék piaci részesedése ezzel 10 százalékról 14 százalékra nő a szerződésállomány alapján. Az érintett ügyfelek az adatok átadása előtt 60 nappal tájékoztatást kapnak a szerződéseket érintő változásokról.
Több százezer forintot, akár milliókat is megspórolhatnak azok, akik megfogadják a tanácsokat, amelyeket hamarosan levélben árul el a változó kamatozású jelzáloghitelüket folyósító bank a Magyar Nemzeti Bankkal közösen. Ami még a pénznél is fontosabb: több száz nyugodt éjszakát és fejfájástól mentes perceket is nyerhetnek azok a hitelesek, akik hitelmódosítás mellett döntenek.
A bankszektor továbbra is támogatná a tranzakciós illeték eltörlését. Az azonnali fizetési rendszer kapcsán nincs feszültség a lemaradók és a fejlesztéssel időben elkészülő bankok között. A rendszer hamarosan elindulhat, és bár nehéz belátni, hogyan térül majd meg a bankoknak a fejlesztés, a készpénzhasználat csökkentése szempontjából mindenképpen pozitív újításról van szó. Magyarországon éppen elég a bankok száma, egészséges egyensúly van. Dr. Simák Pállal, a CIB Bank elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk a lakossági bankolás legaktuálisabb kérdéseiről.
Közösség, edukáció, személyes tanácsadás - ez a három kulcsszó remekül jellemzi a CIB Bank újgenerációs bankfiókjait, amelyek közül a másodikat is igénybe vehetik már az ügyfelek néhány napja a WestEnd City Centerben. Az ügyfeleket teljesen új arculat fogadja, mintha csak a nappaliba ugrottak volna át a kanapékból és fotelekből kialakított közösségi terekből ítélve.
2019-ben tovább pörög a lakáshitelpiac. Törvényszerű, hogy a teljes finanszírozási igény jelentős részét a bankok biztosítják jelzáloghitel formájában. Rendkívül fontos, hogy megfelelő körültekintéssel köteleződjünk el 10-20 évre. Éppen ezért fel kell készülnünk a hitelfelvételre!
Még idén levelet kaphatnak bankjuktól azok a lakáshitelesek, akik változó kamatozású hitelt törlesztenek - tudta meg a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivőjétől a Bank360. Az üzenet várhatóan konkrét ajánlatot tartalmaz fixálásra vonatkozóan. Az ajánlat a Magyar Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti ága által kidolgozott intézménycsomag része, amellyel a lakáshitelesek 60 százalékára leselkedő legnagyobb kockázatnak akarják az elejét venni.
Csányi Péter, az OTP Bank digitális értékesítési és fejlesztési Igazgatója szerint legalább ugyanakkora hangsúlyt kell fektetni az ügyfelek edukációjára most, mint amekkorát a digitalizálásra, online fejlesztésekre. A pénzintézet vezetője a Bank360-nak azt is elárulta, mikor jöhet a mobilon igényelhető OTP-hitel és mikor költözhet a digitális térbe a lakáshitel-igénylés folyamata.
Devizák közötti átváltás költségek nélkül. Ezt kínálja az egyik legígéretesebb “neobank”, azaz egy új, költséghatékony megoldásokkal operáló pénzügyi technológiai fintech startup, a Revolut. Retteghetnek a hagyományos magyar bankok: a Revolut az év végéig hivatalosan is megérkezik Magyarországra.
Három napos villámakciót hirdetett a Cetelem, az igénylés a mai naptól indul és csütörtökig tart. A pénzintézet 6,9 százalékos kamat mellett kínál személyi kölcsönt. Megnéztük a feltételeket, de arra is kíváncsiak voltunk, hogyan teljesít a Cetelem „Csak most!” kölcsöne a többi hiteltermékhez képest.
Ahogy minden évben, úgy most is ezekben a napokban néz szeme több ezer család azokkal a pénzügyi kihívásokkal, amelyeket a tanévkezdés jelent. A nyaralás után hirtelen megnövekedett kiadások bizony rengeteg háztartás pénztárcáján hagy nyomokat. Megtakarítás híján a többség személyi kölcsönből fedezi az átmeneti pénzügyi nehézségeket, és így szerzi be a gyermekek számára szükséges eszközöket a tanévkezdéshez. Megnéztük ezért, hogyan választhatjuk ki a legjobb kölcsönt, mire kell figyelnünk és milyen ajánlatokkal találkozhatunk a pénzintézeteknél 2018-ban.
Pénzt küldenél külföldről haza, esetleg fordítva? A Transferwise szolgáltatásával rengeteget spórolhatsz meg a váltásnál. Nem csak nemzetközi pénzküldéskor, de már nyaralásnál is hihetetlenül jól jöhet, ezért érdemes neked is megismerni a szolgáltatást! Megnéztük, hogy mire és mennyiért használhatod a Transferwise-t.
Továbbra is dübörög a személyi kölcsönök piaca. A legnépszerűbb hiteltermékből az MNB statisztikái szerint az első félévben 214,4 milliárd forintnyit helyzetek ki a bankok, ami közel 52 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az egyáltalán nem valószínű, hogy a kiszámítható, fix kamatozású személyi hitelek kegyvesztettek lesznek a magyar lakosság körében, főleg azért, mert itt az iskolakezdés is, ami durván megterhelheti a családok pénztárcáját. Éppen ezért gyűjtöttük össze a piacon elérhető legjobb személyi kölcsön akciókat augusztusban, amelyek kihasználásával jobban járhatunk a hiteligénylésnél.
Bizonyára neked is vannak jövőbeli céljaid, amelyeket el akarsz érni, és abban biztosak vagyunk, hogy ezek között bőven van olyan is, amelynek igen sok köze van a pénzhez, vagy pont maga a pénz az. Egy újabb lakás vásárlása, lecserélni a kocsit, összegyűjteni egy nagyobb utazásra vagy képzésre – ezek mind-mind olyan célok, amelyek a legtöbbünk fejében megfordul, de nagyobb összegre van szükség a megvalósításhoz. Ebben a cikkben a megtakarítási formákat járjuk körül, méghozzá azokat, amelyeket az OTP Bank kínálatában érhetsz el.

Nem kérdés: minden lehetőséget meg kell fognia annak, aki a jelenlegi lakáspiaci árak mellett otthont szeretne teremteni. Van, aki nagyobb hitelhez nyúl a vágyott ingatlanért, mások megtakarítanak jó előre, saját zsebből fizetve az új lakásért. Vannak olyanok is, akik kihasználják az állami támogatásokat, és egyszerre használnak fel hitelt és lakásmegtakarítást a vásárláshoz, így spórolva sokat a hitellel.
 

Három fogalom, amit hajlamosak vagyunk összekeverni, pedig nagyon nem mindegy hogy, ezek közül melyikre szeretnénk lakástakarék megoldással nekivágni. Felcsaptuk a lakástakarékhoz kapcsolódó szinonima-szótárat és rendet teszünk a fejekben: mit, mire, miből, hogyan? Figyelem, tisztázó poszt!
Ahogy ma már szinte minden hitelintézetnél, úgy a Cofidisnél is megtalálhatod a gyorsan felvehető és rugalmasan felhasználható személyi kölcsönöket. A Cofidis személyi kölcsön megoldás lehet az anyagi problémáidra, akár hirtelen felmerülő orvosi kiadásról vagy egy rosszkor tönkrement autóalkatrészről. Ha van jövedelmed, a Cofidis több fajta személyi kölcsönnel is segíthet neked attól függően, hogy mire van szükséged. Ahhoz, hogy a hitelfelvétel ne okozzon problémát, elmondunk mindent a Cofidis személyi kölcsönök pontos feltételeiről és részleteiről.
Manapság szinte minden célhoz elérhető valamilyen banki kölcsön, amivel egyről a kettőre léphetsz, ha éppen saját zsebből nem tudod finanszírozni a megvalósítással járó kiadásokat. Tucatnyi bank temérdek hitelajánlata között nehéz választani. Természetesen ugyanez a helyzet az OTP hitelei esetében is, hiszen Magyarország legnagyobb pénzintézete szintén kínál jó néhány hitelfajtát. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy melyik OTP hitel mire használható.
Ha nem várhat a megtakarítás éveket, azonnali lépésre van szükség. Ha így sem mondanál le az állami támogatásról, szerencsére van megoldás: a Fundamenta azonnali hitel éppen az ilyen helyzetekben jöhet nagyon jól. Ebben a cikkben átvesszük, hogy mit kell feltétlenül tudnod a Fundamenta fix kamatozású, megtakarítással egybekötött, azonnali lakáskölcsönéről, hogy neked se kelljen éveket várnod lakáscéljaid megvalósításához.
Szinte minden célra megtalálhatod az OTP kínálatában a legmegfelelőbb pénzügyi eszközt. Ha lakásvásárlás a cél, ott vannak a jelzáloghitelek, ha a vásárláshoz keresel pénzvisszatérítéses plasztikot, akkor több hitelkártya közül is választhatsz, ha pedig szabad felhasználású hitelt keresel, amelyet bármire elkölthetsz úgy, hogy a törlesztőrészlet miatt sem fog fájni a fejed, ott van az OTP fix kamatozású, szabadon felhasználható személyi kölcsöne, amelyet akciósan vehetsz fel. Ha hirtelen kiadásaid merültek fel, vagy átmenetileg több pénzre van szükséged egy nagyobb összegű vásárláshoz, esetleg lakásfelújításhoz, okosan felhasználva segíthetnek neked a személyi kölcsön termékek. Nézzük meg, hogy mit érdemes tudni erről a népszerű hiteltermékről!
A házastársunknál csak a bankunkhoz vagyunk hűségesebbek - tartja a mondás és való igaz: szinte egy életen át elkísér minket az a pénzintézet, ahol ez első folyószámlánkat megnyitottuk. Annak ellenére viselkedünk így, hogy egy kis kutatással kiderül: bőven találhatunk jobb ajánlatot a jelenlegi szolgáltatásaink helyett, ha vesszük a fáradtságot és utánanézünk a kínálatnak. Ráadásul akkor sem kerülünk idegőrlő huzavonába, ha megszakítanánk a kapcsolatot a bankunkkal. Az egyszerűsített bankváltás lehetősége már évek óta velünk van, mégis nagyon kevesen vannak, akik valóban kihasználják és lecserélik a pénzintézetük szolgáltatásait egy jobb és olcsóbb konstrukcióra. Az egyszerűsített bankváltás részleteiről Sinkovics Renátát, a Gránit Bank lakossági termékfejlesztési főosztályvezetőjét kérdeztük.
Az elsőre bonyolult, nagy falatnak tűnő feladatokat a lehető legnagyobb könnyedséggel seperjük a szőnyeg alá. Sokunknál éppen ebbe a kategóriába tartoznak a pénzügyek is, amelyek több év után átláthatatlan káosszá alakulhatnak, ha nem figyelünk oda. Mire és mennyit költünk? Hol folyik el a pénz? Mire kellene félretenni és mennyit? Mostani bejegyzésünk arról szól, hogyan kezdjünk tiszta lappal az anyagiak terén, és adunk néhány hasznos tanácsot arra vonatkozóan is, hogy milyen stratégiával érdemes belevágni a takarékoskodásba.
A lakásvásárlás a legtöbbünk számára egy nagyon komoly döntés, hiszen jellemzően nem parkol több tízmillió forint a számlánkon. Több évre, akár évtizedekre is meghatározza a lakásvásárlás egy család anyagi helyzetét, hiszen a többség nagy összegű lakáshitelből oldja meg a vásárlást, amelynek futamideje akár 20 év is lehet. Pedig egy kicsit a jövőre gondolva nagyot könnyíthetünk a terheinken. Minél több megtakarításunk van, annál kevesebb külső forrásra lesz szükségünk. Ehhez mindössze csak egy időben elkezdett megtakarítás kell és az elhivatottság, amivel havonta félre tudunk tenni egy kisebb összeget.
Lassan már az időjáráson is látszik, hogy egyértelműen beköszöntött a tavasz, ami egyet jelent a nagytakarítással! Azonban nem csak az elhasznált holmikat, feleslegesen tárolt eszközöket érdemes kihajítani vagy a lakást rendbe tenni. Tegyük meg ugyanezt a pénzügyeinkkel is! Szakítsunk időt a hosszú hétvége alatt a teljes áttekintésre: a mindennapi pénzügyeiktől a megtakarításainkon és tartozásainkon át a befektetéseinkig, és hozzuk meg a szükséges döntéseket a spórolás, az adósságrendezés és a megtakarítás terén! Adunk néhány tippet, hogy mely területeket érdemes alaposan megvizsgálni, de az is kiderül, hogy milyen lépéseket tehetünk, hogy ismét tisztán átlássuk a pénzügyeinket és újra egyenesbe jöjjünk.
Míg a mindennapjaink során többnyire odafigyelünk arra, hogy ár-érték arányban a legjobb, vagy esetleg az olcsóbb terméket válasszuk, addig érdekes módon csak nagyon keveseket foglalkoztat az, hogy ugyanezt a bankolás során is elérjék, azaz lehetőleg olcsón kapjanak minél jobb szolgáltatást. Pedig ha alaposan összeszámoljuk, hogy egy évben mennyit fizetünk a bankszámlánkért, könnyen érhet arcul csapásként egy több tízezer forintra rúgó összeg. Ennek nem kell így lennie, ma már akár díjmentesen is kipróbálhatunk számlacsomagokat, amelyet később is kedvezőbb költségek mellett használhatunk. A bankszámlaválasztás ugyanakkor nem egyszerű feladat, így a Gránit Bank lakossági termékfejlesztési és hitelezési főosztályvezetőjét, Sinkovics Renátát kértük meg, hogy segítsen néhány hasznos tanáccsal.
Villámgyors bankszámlanyitás 20 percen belül, akár otthonról, a számítógép előtt ülve. Nyár óta már erre is van lehetőség: a Gránit Bank elsők között rukkolt elő az új online szolgáltatással, és a megoldás azonnal fel is keltette azok érdeklődését, akik úgy szerettek volna kedvező díjazású bankszámlát, hogy ahhoz ne kelljen sorban állniuk egy bankfiókban. Az évtizedes beidegződések változtatásához azonban időre van szükség. Vannak, akik még mindig idegenkednek a teljesen digitális technológiáktól és nem mernek banki ügyeket online intézni, tartva attól, hogy tolvajok kezébe kerülnek az adataik. Gáborjáni Szabó Ákos, a bank IT ügyvezető igazgatója a videóbankos számlanyitás biztonsági kérdéseiről, a jogszabályi környezetről és az ügyfélfogadtatásról beszélgetett velünk, és megnyugtatta a kétkedőket.
Holnaptól nagyot fordul a világ a bankokkal, és éppen ezért mindazokkal is, akik használják szolgáltatásaikat. Szombattól válik hatályossá ugyanis az új pénzforgalmi törvény több módosítása, amelyek nem egy ponton kedveznek az ügyfeleknek. Ha eddig fájt a fejed az ellopott kártya bejelentése és az új elkészítése kapcsán felmerülő díjak miatt, fellélegezhetsz, de a bankszámla lezárása is egyszerűsödött. Megnéztük a részleteket és azt, hogy mennyiben érintenek téged a változások.
A karácsony közeledtével nem csak a bögrényi elfogyasztott forralt borok és a lejátszott Michael Bublé-feldolgozások száma növekszik drasztikusan, hanem a kihelyezett személyi kölcsönök volumene is, egyre több hitelt veszünk fel. Ha te is azok közé tartozol, akik kölcsönhöz nyúlnak az ünnepekkor, ez a cikk neked szól: összegyűjtöttünk mindent, ami egy jó döntéshez kell, így nem csak idén, de jövőre is fejfájás nélkül töltheted a karácsonyt.
Szinte nap mint nap használjuk, mégis csak alig-alig ismerik néhányan, hogy hogyan is épül fel és mi mit jelent a bankszámlaszámot felépítő számok hosszú sorozata. ost lerántjuk a leplet a titokról és megmutatjuk, mit olvasható ki egy bankszámlaszámból! Abban is segítünk, hogy tisztán láss a nemzetközi utalásokkal kapcsolatban, bankszámla-kalkulátorunkkal pedig bármikor kiválaszthatod a legjobb folyószámlát.
Banki átutalást nap mint nap indít az ember, főleg, amióta a technológia olyan fejlett, hogy már néhány érintés is elég a mobilunkon egy sikeres tranzakcióhoz. Hol vannak már azok az idők, amikor izgulnunk kellett azon, hogy egy héten belül megérkezzen egy ígért átutalás? Ma már egy napon belül teljesülnek a megbízások, köszönhetően a napon belüli rendszernek, és nem kell már sokat várnunk az azonnali fizetések rendszerére sem. Megmutatjuk, mi történik a háttérben, amikor indítasz egy banki átutalást.
Rég elmúltak már szerencsére azok az idők, amikor napokat, sőt heteket kellett várni arra, hogy megkapjunk egy személyi kölcsönt, amikor a legrövidebb idő alatt lett volna a legnagyobb szükségünk rá. A hiteligénylés idegőrlő folyamata felgyorsítható, az ehhez szükséges lépéseket pedig te is megismerheted!
Aki a jövőben lakást vásárolna, vagy a meglévőt újítaná fel és korszerűsítené, nem mehet el szó nélkül lakástakarékpénztári megtakarítások mellett. Az egyébként is vonzó megtakarítási forma ráadásul még kedvezőbbé is válhat, ha elég szemfülesek vagyunk és időben elkapjuk a legjobb lakástakarék akciókat.
Hiába vannak az egekben az ingatlanárak, a magyarok továbbra sem tesznek le lakással kapcsolatos terveikről, a vásárlói kereslet nem csökken. Ha te is saját lakásról álmodozol, akkor itt az ideje, hogy pénzügyileg tudatosan, megalapozottan készülj az ingatlanvásárlásra, amelynek az egyik legfontosabb része a lakás-előtakarékosság.
A Magyar Nemzeti Bank engedélyével elindulhat az első Nemzeti Otthonteremtési Közösség (NOK). Az első közösség 180 fős lesz a Central NOK Szervező Kft. égisze alatt. Sorsolással és licitálással is lakáshoz lehet majd jutni a lakástakarékok versenytársával. Te is beszállnál a lakáslottóba?
A lakással nem rendelkező fiatalok arra számítanak, hogy átlagosan 30 éves korukra juthatnak saját ingatlanhoz - derül ki a K&H ifjúsági indexből. A projekt nem kis elszántságot követel, mivel a 19-29 éves fiatalok legtöbbje egy külvárosi kertes házban képzeli el a jövőjét. Ismerve az ingatlanárakat nem is csoda, hogy a legtöbben csak lakáshitellel tudják megoldani a vásárlást.
Te is lakást akarsz venni, hogy végre saját ingatlanban élhess? Ahhoz, hogy a pénzed a lehető legjobban szolgálja lakásvásárlási céljaidat, érdemes megtakarításba fognod, ami túlmutat a párnaciha és a befőttes üveg kreatív felhasználásán. Ha lakás a cél, akkor az egyik legjobb dolog, amit tehetsz, ha nyitsz egy lakástakarékpénztári számlát és ott gyűjtöd a pénzedet. Megmutatjuk, mi az, amire mindenképp figyelned kell a jó döntéshez.
A Cofidis nemrég rukkolt elő a hiteligénylésnél használható videós azonosítással. Az innováció segítségével chaten keresztül beszélhetünk az ügyintézővel és így azonosíthatjuk magunkat a folyamat során. Felejtsd el a sorban állást, még a fiókba sem kell elmenned! Most lépésről lépésre mutatjuk meg, hogyan kaphatsz kölcsönt a neten keresztül.
Hazánkban még nem annyira elterjedt a hitelkiváltás, és csak kevesen tudják, hogy egy jó választással akár tízezreket is faraghatunk a terheinkből havi szinten. Megnéztük, melyek a legolcsóbb hitelek, amelyekkel egy csapásra elbúcsúzhatunk a drága terheinktől
Ilyen még nem volt Magyarországon: megjelent az első személyi kölcsön 0 százalékos THM-mel, tehát egy fillérünkbe sem kerül, ha felvesszük a Provident Nullajó Kölcsönét.
Villámgyorsan, akár 7 perc alatt a folyószámládon lehet a személyi kölcsön, ha a CIB Bank ügyfele vagy. És ehhez elég mindössze egy mobil és a CIB applikációja, így teljesen online, bárhonnan igényelhetsz anélkül, hogy be kellene menned a bankba.
Legyen szó akár egy lakáshitelről vagy egy egyszerű személyi kölcsönről, nehéz fejben tartani, hogy milyen dokumentumokra van szükség a hiteligényléshez. Mire beszerzed az összeset, értékes időt veszíthetsz, ami például egy lakásvásárlás esetén "végzetes" hiba lehet. Mutatjuk, mire lesz szükséged, hogy már előre beszerezhess mindent.
Mi történik a banki hitelbírálat során? Mi dönti el, mekkora hitelt kaphatsz? Mi zajlik a bankok hátsó irodáiban? Megmondjuk, mire kíváncsi a bank, amikor kölcsönt akarsz felvenni.
Van megoldás, hogy ne kelljen munkáltatói igazolást bemutatnod a banknál, amikor személyi kölcsönt akarsz felvenni. Részletesen bemutatjuk, mik a lehetőségek és mi a szabályozás.
Te is kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy sürgősen pénzre van szükséged és csak a személyi kölcsön segíthet, de az igényléshez szükséges munkáltatói igazolást nem tudod bemutatni. A bankok számára viszont ez egy nagyon fontos dokumentum. Megnéztük, mik a lehetőségeid 2019-ben.
Az alacsony kamatok korszakát éljük, ám nem csak a betéti, hanem a hitelkamatok is a mélyben vannak a néhány évvel korábbi szintekhez képest. Ez az állapot azonban nem csak az új hitelfelvevőknek kedvez. Rengetegen vettek fel korábban mára magas kamatozású, drágának számító hiteleket, amelynek havi törlesztője kész vagyon. Ráadásul nem minden család tudja ezeket terheket hónapról hónapra leróni a hitelezőjének. Számukra is megoldást jelenthet a hitelkiváltás egy adósságrendező hitellel.
Szerencsére egyre többen élnek az állam nyújtotta kedvezményekkel és gondolkoznak előre, ha lakásvásárlásról van szó. A lakástakarékpénztári megtakarítás ugyanakkor nem csak a vásárláshoz jöhet jól. Felhasználhatjuk felújításra és korszerűsítésre is a megtakarított összeget, így akár nagyobb fejlesztéseket is elvégezhetünk az otthonunkon. Mutatjuk, mihez kezdhetünk a megtakarított pénzzel.
Ma két bank is bejelentette, hogy lehetővé teszik új lakossági ügyfeleik számára az akár otthonról történő, videóchaten keresztüli számlanyitást az ország egész területéről. Az innováció már jó ideje megvolt a bankoknál, a jogszabályi környezet azonban csak most tette lehetővé, hogy messziről elkerülhessük a bankfiókokat, ha új számlát akarunk nyitni.
Nem csak az MKB Bank, velük egy időben a Gránit Bank is azonnal lecsapott a lehetőségre és megcsinálta a videós azonosítással egybekötött számlanyitást. Már tényleg nem kell elhagynod a lakást, ha új bankszámlát akarsz, ráadaásul az egész procedúra megvan 2 órán belül.
Már három éve folyamatosan egyre kevesebb név szerepel a rossz adósokat nyilvántartó listán, miközben a hitelfelvevők egyre többen vannak. Tudatosabb hitelfelvevő lett a magyar, vagy valami más áll a háttérben?
Senki sem tud kristálygömbből jósolni, nagyon nehéz megmondani, hogy változó vagy fix kamatozású hitellel jársz jobban, amikor kölcsönt készülsz felvenni céljaid eléréséhez. A helyes döntéshez azonban jó, ha ismered, mi alapján határoznak a bankok a kamatok mértékéről.
Sokaknak fejtörést okozhat villámgyorsan pénzhez jutni, ha adódik egy váratlan szituáció. Amikor már a család és a barátok sem tudnak segíteni, áthidaló megoldásként segíthet egy gyorskölcsön, amelyet akár már egy órán belül a bankszámlánkon tudhatunk az igénylést követően. Elmondjuk, hogyan szerezz percek alatt pénzt és mire figyelj, amikor gyorsan kell kölcsönt felvenned.
Hiába kap egyre nagyobb figyelmet a pénzügyi tudatosság és tervezik meg egyre többen kellő alapossággal az anyagi lépéseiket, sokan még mindig úgy vágnak bele egy hitelfelvételbe, hogy bele sem gondolnak, mit vállalnak ezzel magukra. Pedig egy-egy hibásan meghozott döntés következményeit hosszú évekig nyögheted, ha pedig rossz adóssá válsz, szinte majdhogynem esélytelenül próbálkozol majd egy újabb hiteligényléssel...