Hír

Az Otthon Start Program és a CSOK Plusz szabályait is átírná egy új jogszabálytervezet

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2025-10-22|Frissítve: 2025-10-28

Az Otthon Start Program és a CSOK Plusz szabályait is módosítaná az a jogszabálytervezet, amely tegnap este jelent meg a kormány honlapján. A kormányzati szereplők által korábban tett kijelentéseknek megfelelően a jövőben a szülőkön túl a testvérek is bevonhatók lesznek az Otthon Start Program hitelügyleteibe, de ezen túl további változásokat is eszközölne a tervezet.

Az Otthon Start Program és a CSOK Plusz szabályait is módosítaná az a tervezet, amely az éjszaka folyamán jelent meg a kormány honlapján. A dokumentumban szereplő módosítások csak részben jelentenek újdonságot, ugyanis néhány tervezett változtatásról már korábban is beszéltek kormányzati szereplők.

Ilyen változtatásnak számít, hogy a jövőben az Otthon Start lakáshitelt igénylő testvére is bevonható lesz adóstársként a hitelügyletbe, azzal a kikötéssel, hogy a testvér nem szerezhet tulajdonrészt a megvásárolni kívánt ingatlanban. Az ügyletbe bevont testvérnek – akárcsak a szülőnek – nem kell teljesítenie az első lakásszerzésre és a TB-jogviszonyra vonatkozó elvárásokat.

Ugyancsak az Otthon Start Programot érintő változás lehet, hogy a jövőben közösen örökölt ingatlan esetén a többi résztulajdonos tulajdona is kivásárolható lesz a támogatott hitelből. Ilyen esetben elvárás lesz, hogy a megvásárolni kívánt ingatlan teljes egészében a hiteligénylő tulajdonába kerüljön.

Ugyancsak elhangzott korábban, hogy az önkormányzati lakások eladásakor az ingatlanok vételára 20%-ot meghaladó mértékben is eltérhetnek majd a vételártól. A szóban forgó tervezet most ezt az ígéretet is valóra váltaná.

A fentieken túl a tervezet az első közös lakásszerzésnek a CSOK Pluszról szóló rendeletet által megfogalmazott definícióját is módosítaná. A jövőben azok a házastársak számítanának első közös lakásszerzőnek, akik az építésre vagy vásárlásra benyújtott hitelkérelmük benyújtásakor vagy azt megelőzőleg Magyarország területén nem rendelkeztek ugyanabban a lakásban mindketten tulajdonjoggal. Erről teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatot kell tenniük az igénylőknek.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezettel kapcsolatos véleményeket 2025. október 29-ig várja a Miniszterelnökség.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Megjelent az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építésének elősegítését célzó rendelettervezet
2025-10-20

Megjelent az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építésének elősegítését célzó rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését.

Elolvasom
Változnak januártól a CSOK Plusz szabályai, erre érdemes felkészülni
2025-10-28

Változnak januártól a CSOK Plusz szabályai, erre érdemes felkészülni

Enyhít a kormány a CSOK Plusz hitelprogram feltételein, a hétfőn este közzétett jogszabálytervezet alapján 2026. januártól. A módosítás az életkori előírásokra vonatkozik, ami sok család számára teheti lehetővé az igénylést. Összefoglaltuk a legfontosabb részleteket.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Ha elektromos autó, akkor kedvezményes lízing!
2026-10-14

Ha elektromos autó, akkor kedvezményes lízing!

Állami támogatással, fix 3 százalékos kamattal juthatnak géphez, teherautóhoz, kishaszongépjárműhöz, kisbuszhoz, elektromos személyautóhoz vagy akár elektromos kerékpárhoz a mikro-, kis- és középvállalkozások a Széchenyi Lízing MAX+ két konstrukciója révén.

Elolvasom
Revolut Magyarországon 2026-ban: mit érdemes tudni a használatáról?
2026-10-13

Revolut Magyarországon 2026-ban: mit érdemes tudni a használatáról?

A Revolut az elmúlt években a magyarok körében az egyik legnépszerűbb digitális pénzügyi szolgáltatóvá vált. Sokan a kedvező devizaváltás és a külföldi bankkártyás vásárlások miatt használják, pedig a szolgáltatás ma már a mindennapi bankolástól a megtakarításokon át a befektetésekig számos lehetőséget kínál.

Elolvasom
Banki díjak, streaming, appok: ennyi pénzt vihetnek el észrevétlenül
2026-10-12

Banki díjak, streaming, appok: ennyi pénzt vihetnek el észrevétlenül

Az ősz jó alkalom arra, hogy ne csak a lakásban, hanem a pénzügyeinkben is rendet tegyünk. Az elmúlt években szinte észrevétlenül szaporodtak meg azok a szolgáltatások, amelyekért havonta automatikusan fizetünk. Streaming, felhőtárhely, mobilalkalmazások, játékok, prémium előfizetések és különböző bankszámlához kapcsolódó szolgáltatások terhelhetik a számlánkat úgy, hogy egy részüket már nem is használjuk.

Elolvasom