Diákmunka diákszámla

Bőven minimálbér felett kereshetnek a nyári diákmunkások

Diákmunka diákszámla

Bőven minimálbér felett kereshetnek a nyári diákmunkások

Bank360 tartalom
2024-06-02 Frissítve: 2024-06-22
2024-06-02 Frissítve: 2024-06-22
39134791

Kapósak a diákok a nyári munkákra, ezért akár 2000 forint feletti órabéreket is elérhetnek, ráadásul többnyire adómentesen. Sokan közülük most nyitják meg első bankszámlájukat is, amivel okos választással még kereshetnek is amellett, hogy szinte ingyen bankolnak.

 

A vakáció közeledtével beindult a 2024-es nyári diákmunkaszezon, a jelentkezések száma május végétől június közepéig – a legmagasabb. Idén egy héttel később, június 21-én fejeződik be a tanév, ezért ez az időszak június végéig ki fog tolódni. Az iskolaszövetkezetek tapasztalatai alapján az érdeklődés folyamatosan nő mind az iskoláskorú fiatalok, mind a cégek részéről. A számítások szerint a nyári időszakban akár 100 ezer diák is vállalhat alkalmi vagy hosszú távú diákmunkát az iskolaszövetkezetek szervezésében.

 

Iskolai szünetekben a 15. életévét betöltött diák is dolgozhat, aki pedig már betöltötte a 16-ot és nappali tagozaton tanul, év közben bármikor vállalhat diákmunkát. A 2022-ben bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-mentesség következtében a diákok bruttó bére megegyezik a kézhez kapott nettó fizetésükkel. Azt azonban fontos tudni, hogy az adómentesség összeghatárhoz kötött: 576 601 forint havi bruttó jövedelem felett már nem mentesülnek az adó alól. 

 

Nem ritka a 2000 forint feletti órabér

 

Ezen kívül pedig a diákmunka órabére továbbra sem lehet alacsonyabb a mindenkori minimálbérnél, ami jelenleg 1534 forint óránként, míg a garantált bérminimum 1874 forint óránként. Az átlag diákmunka-órabérek bruttó 1600-2500 forint között mozognak a 2024-es nyári szezonban. Ha azonban ha a diák jogosítvánnyal, speciális szaktudással vagy nyelvtudással rendelkezik, ez az összeg nagyobb is lehet. 

 

A könnyű fizikai, egyszerű betanított vagy adminisztratív munkáknál átlagban 1600-1900 körüli órabérekre lehet számítani. Tehát ha a diák a szünidő felét, 6 hetet munkával tölti, 1800 forintos órabérrel számolva 432 ezer forintot kereshet, ami 25 év alattiként így a nettó bére lesz az szja-mentesség miatt.

 

A Mind-Diák Iskolaszövetkezet adatai alapján a 25 év alatti diákoknál a szakirányú tanulmányokat kívánó gyakornoki pozíciók bérei a legkiemelkedőbbek: ezek nettó 1 874 és 2 500 forintos órabérsávban mozognak. Ezen belül az átlagnál magasabb fizetések főleg a mérnöki és pénzügyi állásokra jellemzőek. Az IT-s munkák terén kifejezetten projektmunkákba is be tudnak kapcsolódni a hallgatók – ilyen munkakörökben nem ritka a bruttó 3-4000 forintos órabér sem. 

 

Nyáron a szabadságolások miatt is kapósak a diákmunkások

 

A cégek többsége felismerte, hogy az adózást tekintve az iskolaszövetkezeteken keresztül történő foglalkoztatás jár a legelőnyösebb feltételekkel: a szociális hozzájárulási adómentesség mellett, ha a diák nem dolgozik – mert például beteg vagy nyaral –, nincs a munkaadónak fizetett szabadság vagy betegszabadság miatti bérjellegű költsége sem, ellentétben a klasszikus munkaviszonnyal. Az egyszerűsített foglalkoztatásnál (EFO) is kedvezőbb a diákfoglalkoztatás, ugyanis az EFO esetén fizetendő közteherjegy mértékét a munkáltatóknak akkor is meg kell fizetniük, ha a fiatalokat csak napi 4 vagy 6 órában alkalmazzák. Ezzel szemben az iskolaszövetkezeten keresztül alkalmazott diákok után csak a ledolgozott órákat kell kifizetniük, a munkaügyi adminisztrációt, bérszámfejtést és bejelentést a szövetkezet látja el.

 

Azok a diákok, akik év közben heti 20-25 órát dolgoznak, nyáron majdnem a dupláját is munkával tölthetik. Ezt kihasználva sok munkahely jellemzően diákokkal pótolja a kieső munkaerőt a nyári szabadságolások idején. Ez mindkét félnek előnyös, hiszen míg a munkaadó ezzel támogatja a leterhelt csapatát, addig a diákok a kereset mellett értékes kapcsolatokra, tapasztalatokra is szert tehetnek, ami segíti a későbbi elhelyezkedésüket. A Mind-Diák szerint gyakran előfordul, hogy ha beválik a gyakornok, akkor október 31-e után, amikor lejár a friss diplomás pályakezdő diákigazolványa, főállást is felajánlanak neki.

 

Az sem ritka, hogy a cégek a saját dolgozóik gyermekeinek biztosítanak nyári munkalehetőségeket. Ilyenkor leginkább a szabadságolások miatt helyettesítendő egyszerűbb projektekbe vagy a könnyen betanítható adminisztratív folyamatokba, kisegítői feladatokba vonják be a diákokat. 

 

A kereskedelem, turizmus és vendéglátás továbbra is slágerterületeknek számítanak a nyári diákmunkákban, hiszen a fiatalok akár előképzettség vagy tapasztalat nélkül is könnyen elláthatnak egyszerű, szezonális munkákat. Népszerűek például a vendéglátóhelyek, balatoni strandok és büfék, ahol pénztárosként vagy árufeltöltőként tudnak pénzt keresni, de fagylalt- és bárpultosként, vagy gyorséttermi kisegítőként is dolgozhatnak. Felkapottak még a különböző rendezvények, csúszdaparkok is – ide tartoznak az éttermi, hostess vagy animátor munkák. Ezen kívül az adminisztratív és ügyviteli feladatokra is keresnek diák munkaerőt, de a mezőgazdasági, élelmiszeripari szektorokban, valamint a termelőüzemek, logisztikai központok, és a nagyobb SSC-k is szívesen fogadnak diákokat a nyári időszakra.

 

Jó munka mellé jó diákszámlát

 

Az első munka sok diák számára azt is jelenti egyben, hogy meg kell nyitnia az első bankszámláját is. A fiatalokért versengenek a bankok, ezért számlanyitás előtt érdemes szétnézni az ajánlatok között, egy online kalkulátorral összehasonlítani a diákszámlák feltételeit. Jó választással nemcsak tartósan olcsó vagy akár ingyenes számlavezetéshez, bankkártyához juthatnak a fiatalok, hanem több tízezer forintos jóváírásokhoz, ajándékokhoz, vásárlási kedvezményekhez is. Van olyan bank, ahol akár 35 ezer forint is ütheti a diákok markát a számlanyitásért, ha pedig más az ő ajánlásukkal nyit számlát, akkor még több.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!