Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Ez a nem semmi: mától olyat láthatsz a bankolásban, ami eddig még nem volt

2017-07-20|Frissítve: 2022-03-23


A jogszabályi változások lehetővé teszik, az MKB Bank pedig élt is ezzel a lehetőséggel: mától személyes megjelenés nélkül, már két órán belül nyithatunk számlát a banknál, ráadásul úgy, hogy a bankkártyát is azonnal kézhez kapjuk – persze virtuálisan – így még erre sem kell várnunk, a mobilunkkal fizethetünk.
 

A számlanyitáshoz mindössze egy videótelefonálásra, csetelésre alkalmas mobiltelefonra, vagy bármilyen más eszközre van szükség, az azonosítás elvégezhető ezen keresztül is, hála jegybanki határozatnak.
 

A bankkártyához a bank mobilfizetési applikációján, az MKB PAY-en keresztül juthatunk hozzá. A „plasztik” egy virtualizált Mastercard, amelyet gyakorlatilag ugyanannyian fogadnak el, mint a hagyományos, fizikai kártyát. A használathoz persze egy NFC-képes mobiltelefonra lesz szükségünk, de ez manapság már szinte minden androidos készülékben megtalálható.
 

Itt egy számlacsomag, amire régóta vártunk
 

Ráadásul az egészet megfejelte az MKB egy 0 forintos számlacsomaggal, amely leginkább a digitalis bennszülötteknek jöhet jól.
 

Az MKB Digit@ll számlacsomagban ingyenes:
 

  • a számlavezetés
     
  • bankkártya
     
  • NetBANKár szolgáltatás 1 felhasználónak
     
  • TeleBANKár
     
  • MobilBANKár
     
  • a szokásos készpénzfelvétel ATM-ből
     

Induló akció keretében most az első 5000 számlanyitónak 5000 forintot írnak jóvá. 
 

Tényleg ingyenes?


Akkor számít fel díjat a bank, ha készpénzt veszünk fel, méghozzá az alábbi módon számítják a költséget: havi jóváírás és a belföldi készpénzfelvételek arányában az alap havi díjat visszatéríti a bank. A számlacsomag költsége annyi lesz, ahány százalékot készpénzként felvettünk a jóváírásból. Jóváírásnak tekinti a bank a két legnagyobb összegű jóváírást bármely MKB-nál vezetett számlánkról.

Jóváírás az MKB Digit@ll számlacsomagnál

Az ajánlat nagyon kedvező azoknak, akik lassan tényleg meg akarnak szabadulni a készpénztől és a kártyáktól, azonban felhívjuk arra a figyelmet, hogy a többi kereskedelmi bank is készül előrukkolni a digitális számlanyitással és új csomagokkal, ezért talán megéri várni még egy kicsit a versenytársak ajánlataira. 

Egyelőre hitelt nem igényelhetünk személyes azonosítás nélkül, de ami késik, nem múlik. Ha mégis meggyorsítanád a hitelfelvétel menetét, használd ingyenes online kalkulátorunkat, ahol több mint 10 bank ajánlatai közül válogathatsz egy kattintással. 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Banki ügyintézés online időpontfoglalással: hová lehet leggyorsabban bejutni?
2022-03-24

Banki ügyintézés online időpontfoglalással: hová lehet leggyorsabban bejutni?

Az online időpontfoglalás lehetősége mindenhol leegyszerűsíti és felgyorsítja az ügyintézést. A hazai bankok közül jelenleg csak a kiterjedt fiókhálózatúak kínálnak lehetőséget az online időpontfoglalásra, a netes ügyintézés lehetősége viszont teljesen általánosnak számít az egyszerűbb ügyeknél, ami részben a covid-19 egyik utóhatása. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy melyik banknál lehet legegyszerűbben időpontot foglalni, ha egy összetettebb ügy elintézése a cél.

Elolvasom

Legfrissebb hírek

Miért fáradunk el a pénzügyek kezelésében?
2026-04-13

Miért fáradunk el a pénzügyek kezelésében?

Sokan érzik úgy, hogy jó lenne végre rendbe tenni a pénzügyeiket, tudatosabban költeni, félretenni, átlátni, mi hova folyik el. Az első lendület általában meg is van: letöltünk egy appot, elkezdünk Excel-táblát vezetni, vagy jegyzetelünk a telefonban. Aztán néhány nap vagy hét után elfogy a motiváció.

Elolvasom
Kiemelkedő évet zárt a lízingpiac és az Euroleasing
2026-04-13

Kiemelkedő évet zárt a lízingpiac és az Euroleasing

Az MBH Csoporthoz tartozó Euroleasing Zrt. 2025-ben minden jelentős szegmensben erősödni tudott, így piaci részesedése meghaladta a 25 százalékot. A vállalat ügyfélportfóliója meghaladja a 600 milliárd forintot, mellyel stabilan őrzi a piacvezető pozícióját. Az eredményekhez a rugalmas és versenyképes finanszírozási forrást az MBH Csoport stabil pénzügyi háttere biztosította. 

Elolvasom
Nem tudunk betelni a személyi kölcsönökkel, de meddig bírjuk a törlesztést?
2026-04-11

Nem tudunk betelni a személyi kölcsönökkel, de meddig bírjuk a törlesztést?

A jegybank által havi rendszerességgel publikált adatsorok alapján az elmúlt években jelentősen megemelkedett a magyar háztartások által felvett személyi hitelek átlagos hitelösszege. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a magyarországi átlagfizetés is szépen növekedett. Adódik a kérdés – nehezebb lett-e a törlesztés az adósok számára a megemelkedett hitelösszegek miatt, és ha igen, akkor mennyivel?

Elolvasom