Lakásfelújítási támogatás

Felvehetem az új házamra a lakásfelújítási támogatást?

Lakásfelújítási támogatás

Felvehetem az új házamra a lakásfelújítási támogatást?

Varga Zsombor
2021-02-13 Frissítve: 2021-02-12
2021-02-13
12420992

A lakásfelújítási támogatás nagy segítséget jelenthet, hogy megszépítsük az otthonunkat, de nem csupán a használt lakások esetén igényelhetjük a támogatást. Újonnan épült házunk, frissen vásárolt lakásunk is tovább szépülhet a támogatás segítségével, célszerű viszont a szokásosnál is jobban figyelni a határidőkre.

 

Egy évig van lehetőség a támogatásra a tulajdonjog megszerzés után

A támogatás igénybevételéhez a legtöbb esetben az szükséges, hogy a felújító és gyermekei már legalább egy éve az ingatlanban lakjanak. Nem minden esetben kell ennek a feltételnek teljesülnie, és az egyik kivétel éppen a nemrég megszerzett tulajdonjog. Ez alapján, ha a lakás vagy ház kevesebb, mint egy éve került a tulajdonunkba, benyújthatjuk a támogatási kérelmet. A törvény szempontjából a tulajdonjog hivatalos bejegyzése számít, tehát nem feltétlenül az adásvételi szerződés megkötése vagy az első rendeltetésszerű használatbavétel dátumát érdemes figyelni.Ugyanezek a feltételek igazak a lakásfelújítási hitel igénylésére is.

 

Lehetnek problémák a határidővel

A lakásfelújítási támogatás utófinanszírozású, tehát csak a felújítási számlák kifizetése után van lehetőségünk a támogatási kérelmet beadni. Mivel a felújítás jellemzően nem néhány hét alatt készül el, könnyen lehet, hogy bár a felújítás elején még nem telt el egy év a tulajdonjog megszerzése óta, a támogatás beadásakor kicsúszunk az időből. Ha a tulajdonjog megszerzése után a felújító és gyermeke rögtön állandó lakcímet létesített, ez nem jelent problémát, hiszen ekkor már több, mint egy éve az ingatlanban laknak. Ha később költöznek be, akkor viszont lehet egy időszak, amikor nem tudják igényelni a lakásfelújítási támogatást, mert a tulajdonjog megszerzése utáni egy év már nem, az egy évnél régebben létesített állandó lakcím még nem tesz jogosulttá a kérelemre.

 

A gyermek születése menthet meg

Ha a későbbi beköltözés vagy más ok miatt még nem lakik a felújító egy éve a lakásban, egy esetben még így is felveheti a támogatást. Ha az anya várandós, vagy a gyermek csak nemrég született meg, a lakásfelújítási támogatás minden esetben folyósítható. Így tehát a 12 hétnél idősebb magzat, vagy az egy évnél fiatalabb gyermek esetén felvehető a támogatás akkor is, ha a ház vagy lakás használt, és akkor is, ha újépítésű. Nem számít az sem, ha nemrég vettük meg az ingatlant, vagy ha már régebb óta vagyunk tulajdonosok.

 

Egy újépítésű lakásra is fel lehet használni

A támogatással tovább csinosíthatjuk már elkészült házunkat a széleskörű felhasználási lehetőségek miatt. Építhetünk kerítést, teraszt, garázst, télikertet, vagy telepíthetünk akár napelemes rendszert is. Egy frissen vásárolt lakás esetében is felhasználhatjuk a támogatást. Beszereltethetünk ugyanis klímaberendezést, konyhabútort, fürdőszobai kiegészítőt, de létesíthetünk galériát is a lakásfelújítási támogatásból. Akár a falak újrafestése, tapétázása, a lakás szigetelése, a nyílászárók cseréje is belefér, ha nem azt nyújtotta az új lakás, amit elvártunk tőle.

 

Az otthonfelújítási támogatás tehát nem csak a kisebb házkörüli toldozgatások-foldozgatások elvégzésére igényelhető, egy újonnan épült ház vagy lakás esetében is fel lehet használni. A feltételek ugyanazok, az anyagköltséggel megegyező értékben szükséges számlát benyújtani a munkadíjról, így saját magunk itt sem állhatunk neki a felújításnak.

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!