Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Harmadára csökken júliustól a banki alapszámla díja

2023-03-30|Frissítve: 2023-03-30

Szokatlanul hosszú idő után, de végül tény lett a tervből: a kormány rendeletében a jelenlegi 3000 ezer forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentette a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját. Így a legszegényebbek bankolására szolgáló alapszámlák ára már felveszi a versenyt a piacon kínált többi számlacsomaggal.  

 

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium még januárban tette közzé a jogszabály-tervezetét a bankoknál igényelhető lakossági alapszámlákra vonatkozó új feltételekről. A változtatás az alapszámla maximum díját érintette, ami minden évben a megelőző év utolsó napján érvényes bruttó minimálbér 1,5 százaléka lehet havonta. Ez alapján 2023-tól 3000 forintra nőtt ez az összeg, ami nagy emelésnek számít. A javaslat szerint a 1,5 százalékos arány csökken mindössze 0,5 százalékra, ami azt jelenti, hogy az alapszámlák maximum havidíja az eddigi harmadára, vagyis 1000 forintra mérséklődik. 

 

Az alapszámla olyan bankszámla-szolgáltatás, amit bárki igénybe vehet a jövedelmétől függetlenül. Az alapszámlához ingyenes bankkártya és átutalási lehetőség, valamint limitált összegig ingyenes készpénzfelvétel jár.

 

A jogszabály-tervezet közzététele után szokatlanul hosszú ideig nem történt semmi, de végül szerda este megjelent a kormányrendelet a maximális díj tervezettnek megfelelő csökkentéséről. Mivel az új előírás a kihirdetését követő negyedik hónap első napján lép hatályba, az alapszámlák 1000 forintos havi maximális díjat július 1-től kell alkalmazniuk a bankoknak.

 

Eszerint majd valamennyi nagybanknak csökkentenie kell az alapszámla havidíját, mert ugyan nem mindegyikük használja ki a 3000 forintos maximumot, de a legolcsóbbaknál is 1000 forint fölött van. A módosítás nyomán az alapszámla költsége már több pénzintézetnél is versenybe tudna majd szállni a piaci árazású számlacsomagokkal.


Mielőtt még bárki azonnali számlacsomag-váltásra adná a fejét júliustól, érdemes tudnia, hogyha valaki alapszámlát szeretne nyitni, akkor előtte be kell zárnia a meglévő számláját. Ilyen típusú számlát ugyanis csak az nyithat, akinek nincs rendelkezési jogosultsága más fizetési számla felett.  

 

Válaszd ki egyszerűen a neked legjobb bankszámlát!

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Harmadára csökkentené a kormány a banki alapszámla díját
2023-01-25

Harmadára csökkentené a kormány a banki alapszámla díját

A jelenlegi 3000 forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentené a kormány a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját - derül ki a kormany.hu oldalán közzétett jogszabálytervezetből. Ezzel a módosítással az alapszámlák felvennék a versenyt a piacon kínált többi számlacsomaggal.

Elolvasom
Alapszámla 2025: mit tartalmaz, kinek érdemes megnyitni?
2023-01-18

Alapszámla 2025: mit tartalmaz, kinek érdemes megnyitni?

A hazai bankoknál bárkinek joga van alapszámlát nyitni. Ennek minimális díja nagyot drágul 2024-től, de még így is olcsónak számít, havi 1000-1334 forint, amivel versenyképes az olcsó bankszámlákkal szemben is. 

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom