Bankkártyák

Hogy tartozhat egy számlához négy kártya?

Bankkártyák

Hogy tartozhat egy számlához négy kártya?

Bank360 tartalom
2020-10-22 Frissítve: 2023-01-24
2020-10-22 Frissítve: 2023-01-24
10578590

Egy olvasónk rövid időn belül négy bankkártya tulajdonosa is lett, ám mind a négy kártya ugyanazon bankszámlához tartozott és ezek közül csak egyet kért. Mutatjuk, hogy állt elő a furcsa helyzet és mi lett a megoldása.

 

Kártyacsere

Szóban forgó banki ügyfél többször is szembesült azzal, hogy régi, Maestro típusú kártyájával nem tud bizonyos webáruházakban fizetni, hitelkártyája pedig nem volt. Ezért úgy döntött, lecseréli a kártyáját. A bankfiókban azt a tájékoztatást kapta, hogy majd a lejárat utáni kártyacsere alkalmával mindenképpen Marstercard kártyát kap, ám ha szeretné, azonnal igényelnek számára egy újat. Az ügyfél utóbbi megoldás mellett döntött, mivel még több mint egy év volt hátra a kártya lejártáig. Így lett a Maestro helyett egy dombornyomott Mastercard kártyája.

 

Az egész kártyacserét el is felejtette, amikor egyszer csak új Mastercard típusú kártyát hozott a postás. Hamar rájött, a régi Maestro kártyája helyett kapott újat, amelyről azt gondolta, hogy már nem is érvényes. Nem törődött az egésszel, bár furcsállta. Ezzel azonban nem zárult le a kártyaküldési folyamat. 

 

Visa

Csakhamar feladó nélküli borítékot talált a postaládában. Egy PIN-kódot tartalmazó borítékot. Nem tudta mire vélni a küldeményt, ám néhány nappal később megérkezett a hozzá tartozó kártya is. Egy Visa. A kártyához tartozó tájékoztató levélből kiderült, hogy a bank kártyaszolgáltatót váltott. Minden újonnan igényelt kártya Visa lesz, emellett pedig szakaszosan az összes még érvényes kártyát lecserélik.

 

Így csakhamar megérkezett a következő Visa kártya is - hiszen a két érvényes Mastercard helyett a bank automatikusan két Visa-kártyát küldött. Ott állt tehát az ügyfél kezében négy érvényes kártyával. Ekkor döntött úgy, hogy bemegy a fiókba, és felszámolja ezt az anomáliát.

 

Kockázatos a sok kártya

A történet egy szempontból mókás, más szempontból azonban egyáltalán nem az, ezért hasonló esetben mindenképpen érdemes felvenni a kapcsolatot a bankkal. Ha több érvényes kártya is tartozik egyazon bankszámlához, és az ügyfél nem tudja ezt számon tartani, akkor bármikor elhagyhatja az egyiket. Ez talán fel sem fog tűnni, hiszen ott a másik, az, amelyiket rendszeresen használja. 

 

Az érintésmentes fizetés PIN-kód nélküli limitje azonban 15 ezer forint, vagyis meglehetősen drága mulatság, ha elveszítjük a kártyánkat. Mire kiderül, mi történt, több tízezer forintot is elkölthetnek illetéktelenek, és ez nem minősül kártyacsalásnak, nem kaphatjuk vissza az összeget.

 

Dupla kártyadíj

Még ha vigyázunk is az összes kártyánkra, akkor is érdemes rövidre zárni az ügyet. Egyszerűen azért, mert értelemszerűen egyetlen kártyával is elboldogulnánk, miközben több kártyadíjat több kártya után is fizetjük. De pontosan hány kártya után?

 

Szerencsére csak kettő után. Az ügyfél ott került hurokba, amikor az első kártyacserét kérte. Miután megkapta az új kártyáját, vissza kellett volna mennie a fiókba, hogy a régit érvénytelenítse és megsemmisítsék, visszavonják. Ezt elmulasztotta, vagyis mindkét kártya továbbra is érvényes maradt, azaz a régi díját immár feleslegesen fizette. Hogy ez mennyibe kerül, az az adott kártyától függ. 

 

Egy alapkártya - az elsőéves akciót ide nem számítva, hiszen esetünkben nem erről volt szó - éves díja hozzávetőleg 2000-4000 forint között mozog. A komplex szolgáltatást is nyújtó kártyák díja azonban ennek többszöröse is lehet, vagyis mindenképpen észben kell tartani, hogy olyan bankkártyát, hitelkártyát ne tartsunk meg, amelyet nem használunk.

 

Érdemes lezárni az ügyet

A kártya gyártásának díját mindenképpen ki kellett fizetni - hiszen azt az ügyfél kérte. Fontos azonban, hogy a két Visa kártya legyártásáért nem számolt fel gyártási költséget a bank. Az általános, lejárattól független banki szintű kártyacsere ugyanis nem kerülhet az ügyfélnek pénzbe, azt a bank saját költségén köteles végrehajtani. Arra azonban figyelni kell, hogy ha az egész procedúra lezajlik, akkor a legvégén csak egyetlen kártyát tartson meg az ügyfél. Így csak egy kártya után kell díjat fizetni és nem is jönnek lejáraktor vagy egy banki szintű csere esetén az újabb és újabb kártyák.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!