Hír

Húszmilliót utalnál azonnal? Mától a bankodon nem fog múlni

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Hozzászokhattunk már több éve, hogy az utalásainkat azonnal megkapják a címzettek, ahogyan mi is a nekünk érkezőket. Szeptembertől ennek a maximuma duplájára emelkedik: tízről húszmillió forintra. Ehhez már csak arra az apróság kell, hogy legyen húszmillió forint a számlánkon.

 

Magasabb osztályba lépett szeptembertől a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2020-ban bevezetett Azonnali Fizetési Rendszere. Az AFR 2.0 első lépéseként az elektronikus úton indított egyedi belföldi átutalások már húszmillió forint értékhatárig teljesülnek az érintett pénzforgalmi szolgáltatóknál az év minden napján, 0-24 óráig, legfeljebb öt másodperc alatt. 

 

A mindennapokban egy átlagember nyilván már az eddigi értékhatárral is jól elvolt, hiszen van, aki életében nem utal ekkora összeget, és nem is kap ennyit a bankszámlájára. Vannak azonban olyan élethelyzetek, például egy lakásvásárlás, amikor ilyen nagy pénzek mozgása már természetes a jellemzővé vált ingatlanárak miatt. Az MNB-nek mindenesetre az a célja, hogy 2030-ra a tranzakciók kétharmada elektronikusan teljesüljön.

 

Az ezt szabályozó rendelet értelmében 2024-ben további kötelezettségek lépnek majd hatályba. Ezek az egységes adatbeviteli módokra (QR-kód, deeplink és NFC olvasási képesség) vonatkoznak. Továbbá azt is előírják a pénzügyi szolgáltatóknak, hogy biztosítsák a fizetési kérelem fogadását az ügyfeleik számára. Az egységes adatbeviteli módokhoz kapcsolódik a QR-kód szabvány megújítása is. További előírás az is, hogy az azonnali fizetési tranzakciók teljesüléséről a szolgáltatók minden esetben megfelelő módon tájékoztassák ügyfeleiket.

 

Egy határidő kitolás után végül 2020. március 2-án indult el a jegybank által koordinált azonnal fizetési szolgáltatás rendszere. Ez alapján az év minden napján 24 órában működő szolgáltatással néhány másodperc alatt lebonyolíthatóak lettek az utalások a magyarországi fizetési számlák között. Az AFR szolgáltatás szabályrendszere pedig lehetővé tette, hogy az alapinfrastruktúrára építve a piaci szereplők szerteágazó kiegészítő szolgáltatásokat hozzanak létre. Az azonnali fizetési szolgáltatás kapcsán létrejött új alapinfrastruktúra használatával az innovatív fizetési szolgáltatások a korábbiaknál gyorsabban és egyszerűbben kialakíthatóak.

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Azonnali pénzküldés 2026
2019-10-17

Azonnali pénzküldés 2026

Megnéztük, milyen lehetőségeink vannak Magyarországon az azonnali pénzküldésre és összehasonlítottuk a szolgáltatások árait.

Elolvasom
Villámgyorsan ér ide a fizetés - újult az azonnali fizetési rendszer
2020-09-16

Villámgyorsan ér ide a fizetés - újult az azonnali fizetési rendszer

Szeptembertől új, legtöbbször vállalatok által használt átutalási típusok is bekerültek az azonnali fizetési rendszerbe. A fizetés is 5 másodperc alatt jön.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
2026-11-03

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot.

Elolvasom
Egyre olcsóbbak a piaci lakáshitelek, de a Wekerle kamatszintje még távol van
2026-11-02

Egyre olcsóbbak a piaci lakáshitelek, de a Wekerle kamatszintje még távol van

Csökkentette a piaci lakáshitelek kamatát november elején a CIB Bank. A módosítás után akár 6,19 százalékos ügyleti kamattal is vehetnek fel lakáscélú kölcsönt az érdeklődők. Megnéztük, mely feltételek változtak, illetve azt is, hogy mennyivel drágábbak jelenleg a piaci lakáshitelek az október végén bejelentett Wekerle Plusz lakáshitelhez képest.

Elolvasom
Wekerle Plusz vs Otthon Start: így változtak a korábbi lakástulajdonra vonatkozó szabályok
2026-10-31

Wekerle Plusz vs Otthon Start: így változtak a korábbi lakástulajdonra vonatkozó szabályok

Alaposan átalakultak a korábbi és meglévő ingatlantulajdonra vonatkozó feltételek az Otthon Start Program helyébe lépő Wekerle Plusz bevezetésével. Az új program több szempontból szigorúbb az elődjénél, hiszen már nemcsak az elmúlt 10 év lakástulajdonát vizsgálják, hanem az igénylő teljes korábbi tulajdonosi múltját.

Elolvasom