Elemzés

Mindenki az Otthon Startra figyel, miközben a személyi kölcsönöknél dőlnek a rekordok

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2025-11-03|Frissítve: 2025-12-19

Július után ismét 100 milliárd forint feletti összegű személyi kölcsönre szerződtek a háztartások 2025. szeptemberben. Idén ez már a második ilyen hónap volt, egyelőre töretlen a népszerűsége a kelendő fogyasztási kölcsönnek. A babaváró hitelből idén még nem fogyott annyi, mint szeptemberben. A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatait szemlézzük. 

Minden idők második legjobb eredményét érték el a személyi kölcsönök, összesen 106,31 milliárd forintra szerződtek a háztartások szeptemberben. Ez alig marad el az idei csúcstól, júliusban 107,02 milliárd fogyott ugyanebből a hiteltípusból. Augusztushoz (95,69 milliárd forint) képest 11 százalékkal nőtt a szerződött összeg, tavaly szeptemberhez (76,48 milliárd forint) képest pedig 39 százalékkal. Ez jelentősen lekörözi a jelzáloghitelek bővülését, annak ellenére, hogy szeptemberben már az Otthon Start Program eredményei is bekerültek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kiadott statisztikába. 

A jelzáloghitelekről szóló elemzésünket itt tudod elolvasni. 

A szerződésszámok is szépen alakultak

Szeptemberben összesen 32 619 darab személyi kölcsön szerződést kötöttek a háztartások a hitelintézetekkel. Ennél többen csak júliusban vettek fel ilyen hitelt, akkor 36 570 szerződést írtak alá. Az átlagosan felvett hitelösszeg 3 259 143 forint volt szeptemberben, ami valamivel elmarad a februári és a márciusi 3,3 millió forintos átlagtól.

A személyi kölcsönök népszerűségét segíti, hogy a bankok között egyre nagyobb a verseny, a THM számos ajánlatnál 10 százalék környékén alakul. Ennek köszönhetően az átlagos kamatláb és az átlagos THM is csökkenő tendenciát mutat, szeptemberben az átlagos évesített kamatláb 15,16 százalék volt, az átlagos THM pedig 15,41 százalék. Augusztushoz képest a kamatláb 0,18 százalékponttal csökkent, a THM pedig 0,17 százalékponttal. 

A babaváró hitel idén még nem ment ekkorát

Az állami kamattámogatással igénybe vehető babaváró hitelből szeptemberben 21,81 milliárd forint fogyott, ez 2025-ben a legjobb eredmény. Az augusztusi 18,36 milliárd forinthoz képest megközelítőleg 19 százalékkal nőtt a kihelyezett összeg, tavaly szeptemberhez képest pedig 10 százalékkal. A program 2019-es indulása óta összesen 2794 milliárd forint babaváró hitelt vettek fel a fiatal házaspárok. 

A fiatalabb korosztályt célzó munkáshitelből szeptemberben 10,74 milliárd forintot vettek fel, ami valamivel meghaladja az augusztusi 10,06 milliárd forintos eredményt.  

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Otthon Start Program: nagyobb a füstje, mint a lángja?
2025-11-03

Otthon Start Program: nagyobb a füstje, mint a lángja?

Megjelentek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várva várt, szeptemberre vonatkozó jelzáloghitel-piaci adatai.

Elolvasom
Nem elég az Otthon Start? Egészítsd ki kedvezményes lakáshitellel!
2025-09-29

Nem elég az Otthon Start? Egészítsd ki kedvezményes lakáshitellel!

Több bank is kamatkedvezménnyel kínálja saját lakáshitelét abban az esetben, ha azt az Otthon Start lakáshitellel együtt, annak kiegészítéseként veszi fel az igénylő. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségei vannak azoknak, akiknek az Otthon Start 50 millió forintos hitelénél nagyobb kölcsönre lenne szükségük a lakásvásárláshoz.

Elolvasom
Melyik banknál lehet legolcsóbban személyi kölcsönt felvenni?
2025-11-01

Melyik banknál lehet legolcsóbban személyi kölcsönt felvenni?

Az elmúlt években jelentősen megemelkedett a magyar háztartások által újonnan felvett személyi hitelek átlagos összege.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Ilyen egyszerű még sosem volt az osztálypénz kezelése
2026-09-24

Ilyen egyszerű még sosem volt az osztálypénz kezelése

Az osztálypénz kezelése sok szülői közösségben visszatérő feladat. Kirándulásra, közös programokra, ajándékokra vagy más osztályszintű kiadásokra rendszeresen érkezhetnek befizetések, miközben az összegyűjtött pénzből időről időre fizetni is kell. Ha mindez készpénzben vagy valamelyik szülő saját bankszámláján történik, az adminisztráció és az elszámolás könnyen nehézkessé válhat.

Elolvasom
A Bank360-at is jelölték „A jubileum fintechje” díjra – szavazz ránk!
2026-09-24

A Bank360-at is jelölték „A jubileum fintechje” díjra – szavazz ránk!

A Bank360 is bekerült annak a 26 magyar fintech vállalkozásnak a körébe, melyek „A jubileum fintechje” díjért versenyeznek. A kezdeményezés azokat a cégeket helyezi reflektorfénybe, amelyek meghatározó szerepet játszottak a hazai pénzügyi innováció elmúlt tíz évében. A közönség is beleszólhat a továbbjutásba: szeptember 30-ig te is támogathatod szavazatoddal a Bank360-at.

Elolvasom
Elutasított személyi kölcsön: mikor érdemes újra próbálkozni?
2026-09-24

Elutasított személyi kölcsön: mikor érdemes újra próbálkozni?

Egy elutasított személyi kölcsön könnyen keresztülhúzhatja a számításainkat, különösen akkor, ha a pénzre egy nagyobb kiadás, felújítás vagy váratlan élethelyzet miatt lenne szükségünk. Az elutasítás azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy később sem kaphatunk hitelt. Összegyűjtöttük, mit érdemes tenni azért, hogy egy következő igénylésnél már sikerrel járjunk.

Elolvasom