Tipp & tanács

Nem elég az Otthon Start? Egészítsd ki kedvezményes lakáshitellel!

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2025-09-29|Frissítve: 2026-01-21

Több bank is kamatkedvezménnyel kínálja saját lakáshitelét abban az esetben, ha azt az Otthon Start lakáshitellel együtt, annak kiegészítéseként veszi fel az igénylő. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségei vannak azoknak, akiknek az Otthon Start 50 millió forintos hitelénél nagyobb kölcsönre lenne szükségük a lakásvásárláshoz. 

Az előzetes becslések alapján is a feje tetejére állította a lakáshitelpiacot a szeptemberben elindított Otthon Start Program. A legfeljebb 3 százalékos kamattal felvehető, maximum 50 millió forint lakáskölcsön a bankok számára is új helyzetet teremtett, hiszen a program iránt jelentős az érdeklődés. Ezt kihasználva a hitelintézetek a saját, piaci kölcsöneiket is bevonták a különböző akciókba, és az Otthon Start mellé felvett piaci hitelt kedvezményes kamattal kínálják.

Az Otthon Start Program az első lakásuk megvásárlása előtt álló fiataloknak nyújt segítséget, de akár az idősebbek is élhetnek a lehetőséggel, ugyanis nincs felső korhatár. Első lakásvásárló akár az is lehet, akinek már van tulajdonrésze lakóingatlanban, az arány legfeljebb 50 százalék lehet. Az igényléshez elegendő 10 százalék önerőt összegyűjteni, emellett más lakástámogatásokkal ellentétben nem kötelező a hiteligénylés előtt házasságot kötni és gyermekvállalási kötelezettség sincs. Fontos, hogy az Otthon Start Program kombinálható más állami támogatásokkal is, például a CSOK Plusszal vagy a babaváró kölcsönnel. 

Kamatkedvezmény jár, ha piaci hitelt is veszünk fel

Az UniCredit Bank új és használt lakásvásárlásra kínálja az Otthon Start Lakásvásárlási hitelt, maximum 2,90 százalékos kamattal. Emellett, ha az igénylőnek olyan lakáscélja van, amelyhez nem elegendő az 50 millió forint kamattámogatott kölcsön, akkor kiegészítheti Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitellel vagy piaci kamatozású lakáshitellel. Előbbi esetén a felvehető hitelösszeg 1-120 millió forint, és ha az Otthon Start mellé veszi fel valaki, akkor a THM 6,27-6,88 százalék között van, a kamat akár 5,99 százalék is lehet. Önállóan ugyanez a kölcsön 7,31-7,92 százalékos THM-mel érhető el. 

Az Otthon Startot sikeresen igénylőknek 2025. november 30-ig emellett egy teljes havi törlesztőrészletet, de minimum 100 ezer forintot jóváír a bank. 

Hasonló kedvezmények más bankoknál is elérhetőek, a CIB Banknál szintén a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitellel kombinálható az Otthon Start, azzal a feltétellel, hogy a felvett fogyasztóbarát kölcsön összege nem haladhatja meg az egyidejűleg igényelt Otthon Start Kamattámogatott Hitel összegét. Az együttes igénylésért szintén kamatkedvezményt kínál a bank. 

Hasonló ajánlata van még a Raiffeisen Banknak is, ahol szintén a fogyasztóbarát lakáshitel mellé lehet felvenni az Otthon Start lakáshitelt.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Otthon Start: már érezhető a drágulás, egyre nehezebb alkudni az árakból
2025-09-25

Otthon Start: már érezhető a drágulás, egyre nehezebb alkudni az árakból

Az Otthon Start Program július eleji bejelentése óta látványos fordulat következett be a magyarországi ingatlanpiacon. Bár egyelőre csak az ingatlanhirdetési és -keresési adatokra támaszkodhatunk, ám azok alapján egyre inkább látszik, hogy az utóbbi hetekben a lakásárak a korábbinál is nagyobb mértékben kezdtek el emelkedni, miközben a kereslet korábban nem látott szintre ugrott.

Elolvasom
Mennyien tervezik felvenni az Otthon Start lakáshitelt?
2025-09-19

Mennyien tervezik felvenni az Otthon Start lakáshitelt?

A következő fél évben a felnőtt korú népesség 8,2 százaléka tervezi felvenni az Otthon Start Program keretein belül elérhető kedvezményes lakáshitelt.

Elolvasom
A júliusi átlagkeresetből már kimaxolható az Otthon Start lakáshitel
2025-09-16

A júliusi átlagkeresetből már kimaxolható az Otthon Start lakáshitel

Idén júliusban bruttó 693 700 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, ami 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Revolut Magyarországon 2026-ban: mit érdemes tudni a használatáról?
2026-10-13

Revolut Magyarországon 2026-ban: mit érdemes tudni a használatáról?

A Revolut az elmúlt években a magyarok körében az egyik legnépszerűbb digitális pénzügyi szolgáltatóvá vált. Sokan a kedvező devizaváltás és a külföldi bankkártyás vásárlások miatt használják, pedig a szolgáltatás ma már a mindennapi bankolástól a megtakarításokon át a befektetésekig számos lehetőséget kínál.

Elolvasom
Banki díjak, streaming, appok: ennyi pénzt vihetnek el észrevétlenül
2026-10-12

Banki díjak, streaming, appok: ennyi pénzt vihetnek el észrevétlenül

Az ősz jó alkalom arra, hogy ne csak a lakásban, hanem a pénzügyeinkben is rendet tegyünk. Az elmúlt években szinte észrevétlenül szaporodtak meg azok a szolgáltatások, amelyekért havonta automatikusan fizetünk. Streaming, felhőtárhely, mobilalkalmazások, játékok, prémium előfizetések és különböző bankszámlához kapcsolódó szolgáltatások terhelhetik a számlánkat úgy, hogy egy részüket már nem is használjuk.

Elolvasom
KHR-lekérdezés ingyen: így nézheted meg, mit tud rólad a rendszer
2026-10-09

KHR-lekérdezés ingyen: így nézheted meg, mit tud rólad a rendszer

A Központi Hitelinformációs Rendszerről (KHR) sokaknak még mindig a régi adóslista jut eszébe, pedig a KHR nemcsak azokat tartja nyilván, akik nem fizették rendesen a hitelüket. A rendszerben a problémamentesen törlesztett hitelek adatai is megjelennek, és fontos szerepet kapnak akkor, amikor egy bank új hitelkérelmet bírál el. Egy komolyabb mulasztás viszont évekre nyomot hagyhat a rendszerben. A saját adatainkat bármikor ingyenesen lekérhetjük, ráadásul ehhez ma már nem feltétlenül kell bankfiókba mennünk.

Elolvasom