Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Megvan, hol kapható 3,5 milliós ingyenpénz az új lakásfelújítási támogatásra

2024-04-12|Frissítve: 2024-05-22

Közzétették azokat a járásokat, amelyekben a júniusban megnyíló új otthonfelújítási programban a legmagasabb összegű , 3,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni. A kamatmentes hitellel együtt összesen 6 millió forintos támogatásért júniustól lehet majd jelentkezni.

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Energiaügyi Minisztérium egy hete jelentette be az új lakásfelújítási támogatást. A várhatóan 2024 júniusától megnyíló otthonfelújítási programban az 1990 végéig megépült családi házak energetikai korszerűsítésére lehet pályázni. Egymillió forint önrész mellett összes  6 millió forint támogatást lehet igényelni, aminek egyik része vissza nem térítendő támogatás, a másik pedig maximum 8 éves futamidejű kamatmenetes hitel. (Az eredeti bejelentés szerint csak vezetékes földgázhálózathoz kapcsolt házra lehetett volna igényelni a támogatást, de ez az április 24-i közlés szerint kikerült a feltételek közül. Az eredetileg bejelentett "1990 előtt épült" feltétel pedig "1990 végig megépült"-re változik. A cikket az új információk alapján frissítettük.)

 

A közvetlen támogatás összegét az igénylők jövedelme mellett az befolyásolja, illetve mekkora az átlagjövedelem abban a járásban, ahol a felújítandó ingatlan van. Az alacsonyabb jövedelmű járásokban 3,5 millió forint lehet a közvetlen támogatás és 2,5 millió forint a hitel, míg a magasabb jövedelműekben fordítva.

Lakásfelújítási támogatás

A két minisztérium pénteki közleményében megadta, hogy melyik járásokban lehet 3,5 milliós közvetlen támogatásra pályázni, és hol kapható 3 millió, illetve csak 2,5 millió. 63 olyan járás van, az átlagkereset a tavalyi országos havi bruttó átlagkereset (2023-ban 571 182 forint) 75 százaléka alatt van. Ezekben a közvetlen támogatás 3,5 millió forint lehet, míg a hitelrész 2,5 millió forint. Abban a 96 járásban, ahol az átlagkereset 75 százalék és 110 százalék között van, ott a közvetlen támogatás és a hitelrész 3-3 millió forint lehet. Az országos átlag 110 százaléka feletti átlagjövedelmű 38 járásban a vissza nem térítendő támogatás összeg 2,5 millió forint lehet, míg a hitel 3,5 millió forint. A járások listáját ebben a táblázatban találod:

Lakásfelújítási támogatásLakásfelújítási támogatás

Amennyiben valakinek a tavalyi bruttó átlagjövedelme meghaladta az országos átlag 130 százalékát (742 560 forintot), akkor a lakóhelyétől függetlenül a legnagyobb arányú hitelrészt (3,5 millió forint) és a legalacsonyabb támogatási részt (2,5 millió forint) kaphatja.

 

A program lebonyolítója a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., műszaki közreműködő szervezete pedig az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. lesz. A magánszemélyek az igényléseiket a kereskedelmi bankok MFB Pontjain tudják majd benyújtani, tehát csak olyan pénzintézetnél lesz erre mód, ahol ilyen van.

 

A közlemény szerint az igénylésre várhatóan nyár elejétől 2026 végéig lesz mód, de az utóbbi időpont alighanem csak elméleti, hiszen a 108 milliárd forintos uniós támogatási keret a 18-20 ezer lakás felújítására lesz elegendő. Szinte biztosra vehető, hogy ez a szám az igénylési lehetőség megnyílta után napokon vagy akár órákon belül betelhet. A minisztériumok szerint a pályázati feltételek mielőbbi véglegesítése érdekében a program társadalmi egyeztetése akár már a következő hetekben megkezdődhet. 

 

A pályázati lehetőség az életvitelszerűen lakott, egy- és többlakásos családi házakban tervezett beruházásokra vehető igénybe. A programban a következő beavatkozásokhoz vagy tetszőleges kombinációjukhoz nyerhető el hozzájárulás: épület külső határoló elemeinek hőszigetelése, nyílászárócsere, használati melegvíz-rendszer korszerűsítése, fűtésrendszer korszerűsítése magas hatásfokú gázkazánnal, a hozzátartozó kéménybéléssel és a kapcsolódó hőleadókkal. Elvárás, hogy a beruházások révén épületenként legalább 30 százalékos primer energiamegtakarítás valósuljon meg. Ezt energetikai tanúsítvánnyal kell majd igazolni.

Az új lakásfelújítási támogatás részletes feltételeit itt olvashatod el.
 

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Pillanatok alatt elfogyhat az új lakásfelújítási támogatás, jó lesz sietni
2024-04-06

Pillanatok alatt elfogyhat az új lakásfelújítási támogatás, jó lesz sietni

Nagyon siethet, aki az új lakásfelújítási támogatás hatmillió forintjára hajt, mert a júniusban a régi családi házak energetikai korszerűsítésére nem sok pénz van. Összehasonlítottuk, miben jobb és rosszabb a régi és az új lakásfelújítási támogatás.

Elolvasom
Újraindul a lakásfelújítási támogatás júniustól: itt vannak a részletek
2024-04-05

Újraindul a lakásfelújítási támogatás júniustól: itt vannak a részletek

Hétmilllió forintos felújítást támogat az állam az 1990 végéig megépült családi házak energetikai korszerűsítésére. Egymillió forintos önrészre lesz szükség, amihez kamatmentes hitelt és vissza nem térítendő támogatást is kaphatnak a lakók.

Elolvasom
Energetikai tanúsítvány 2025 -  energetikai besorolások
2023-02-20

Energetikai tanúsítvány 2025 -  energetikai besorolások

A rezsiköltségek emelkedése az ingatlanépítők és -eladók, valamint a lakásvásárlók és -bérlők számára is fontossá tette az energetikai tanúsítványt. Összefoglaltuk, hogy mit kell tudni a 2023. novembertől megújult tanúsítványról, mit tartalmaz, mi a jelentősége és hogyan szerezhető be. 

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Varga Mihály sem változtatott az alapkamaton
2025-03-25

Varga Mihály sem változtatott az alapkamaton

Márciusban is maradt a 6,5 százalékos alapkamat. A monetáris tanácsot azonban már az új jegybankelnök Varga Mihály vezette. A januári, februári magas infláció miatt nem volt lehetőség lazításra, a piaci kamatok is egyre magasabbak.

Elolvasom
Első körben csak a 2000 fő feletti településeken lehet kötelező az ATM
2025-03-25

Első körben csak a 2000 fő feletti településeken lehet kötelező az ATM

Több lépcsőben és lélekszámtól függően valósulhat meg a kormány terve, hogy minden településen legyen bankautomata. A nagyobb falvakban is csak akkor, ha az önkormányzat kéri és ad hozzá helyet. Meglévő ATM-et viszont nem szüntethetnének meg a bankok.

Elolvasom
Lakásbiztosításod van? Siess, már nincs sok idő váltani!
2025-03-25

Lakásbiztosításod van? Siess, már nincs sok idő váltani!

Egy hét van már csak hátra a lakásbiztosítási kampányból. Most mindenki megtalálhatja a neki legjobb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. Ezek a legfontosabb tudnivalók a váltásról.

Elolvasom