Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Háttér

Verseny az ügyfelekért: több százezer forint is jár az állami támogatás mellé

2025-10-06|Frissítve: 2025-10-27

Folytatódik az Otthon Start Programban résztvevő ügyfelekért a verseny. A hitelintézetek akciói, kedvezményei továbbra is futnak, miközben van olyan bank is, amelyik az indulás óta megduplázta az elérhető jóváírás összegét. A támogatások kombinálásával pedig a kedvezmények is többszörözhetők. Mire számíthatnak azok az ügyfelek, akik sikerrel igényelnek Otthon Start lakáshitelt? Az alábbiakban ezt gyűjtöttük össze.

Októbertől megduplázta az Otthon Start Program igénylésekor kínált jóváírás összegét a Raiffeisen Bank – az eddigi 100 ezer forint helyett már 200 ezer forintra számíthatnak azok, akik a hitelintézetnél igénylik a kedvezményes lakáshitelt. Az összeget a hitel kifizetését követő 30 napon belül írják jóvá az ügyfelek számláin. A kedvezmény a 2025. december 31-ig benyújtott kölcsönökre érvényes. A jóváírás mellett a hitelintézet továbbra is átvállalja vagy elengedi többek között a közjegyzői díjat (maximum 50 ezer forintig, 5 millió forint feletti hitelösszeg esetén), az értékbecslési díjat, a helyszíni szemle díját, a hitelbírálati díjat, a fedezetellenőrzési díjat, a térképmásolati díjat, valamint a földhivatali bejegyzési díjat.

Természetesen nem a Raiffeisen Bank az egyetlen, ahol akciókra, kedvezményekre számíthatnak a hiteligénylők. Október 31-ig a CIB Bank is 200 ezer forintot ír jóvá a hiteligénylőknek, amennyiben teljesítenek bizonyos feltételeket, ráadásul a CIB egyike azoknak a bankoknak, amelyek még az Otthon Start Program „hivatalos”, 3 százalékos kamatánál is kedvezőbb, 2,95 százalékos kamatozás mellett nyújtja a kedvezményes lakáshitelt. A hitelintézet ezen túl számos egyéb díjat (ügyfélminősítés díja, fedezetminősítés díja, földhivatali eljárási illeték átvállalása, földhivatali ügyintézés díjának átvállalása, ingyenes takarnetes lekérdezés) is elenged a hiteligénylés során, ami több tízezer forintot is jelenthet az ügyfeleknek.

Ugyancsak 200 ezer forint jóváírással, díjelengedéssel, továbbá 3% alatti, mindössze 2,85 százalékos kamattal kínálja OSP-lakáshitelét a Gránit Bank. A bank ugyancsak elengedi a folyósítási jutalékot, valamint egy ingatlan esetében átvállalja a tulajdoni lapok, a térképmásolat díját, valamint a fedezet bejegyzési díját (20 ezer forint). A fentieken túl a bank visszatéríti az ügyfél harmadik fél felé megfizetett díjakból az ingatlan fedezetértékelési díját és a közjegyzői okiratba foglalás díját, de maximum 28 500 forintot. Az akció a 2025. november 30-ig befogadott igénylésekre vonatkozik.

Az Erste Banknál akár 360 ezer forintot is jóváírnak a hiteligénylőknek. Közvetlenül az Otthon Start Programmal kapcsolatban az Erste is 200 ezer forintos számlajóváírási akciót hirdetett, ugyanakkor a banknál történő számlanyitásért további 40 ezer (két igénylő esetén pedig kétszer 40 ezer) forintot kaphatunk. További 40 ezer forint jár abban az esetben is, ha a megvásárolt ingatlanra a bankon keresztül kötjük meg az Union Biztosító lakásbiztosítását. További 40 ezer forintot jelent, ha hitelfedezeti biztosítást is kötünk a hitelintézeten keresztül.

Több versenytársához hasonlóan a K&H Bank is 200 ezer forintos jóváírást ad azoknak az ügyfeleknek, akik sikerrel adják be az igénylést. A jóváírás feltétele, hogy a banknál legyen vezetett bankszámlája az ügyfélnek.

Az UniCredit Banknál egyhavi törlesztőrészlet, de minimum 100 ezer forint jár vissza az adósoknak, ráadásul a bank további kamatkedvezményt nyújt, így náluk csak 2,9% a hitel kamata. Az akció 2025. november 30-ig érvényes.

A jóváírások mellett az extra kamatkedvezmény is sokat számít

A Gránit Bank, az UniCredit Bank és a CIB Bank extra kamatkedvezményeivel is sokat spórolhatnak az ügyfelek. Amennyiben a hitel maximális hitelösszegével, 50 millió forinttal és 20 év futamidővel számolunk, úgy 3 százalékos kamat mellett 277 ezer forintra jön ki az Otthon Start lakáshitel havi törlesztőrészlete. Ehhez képest a Gránit Bank 2,85%-os kamatával számolva 274 ezer, az UniCredit Bank 2,90%-os kamatával 275 ezer, míg a CIB Bank 2,95%-os kamatával 276 ezer forintra jön ki a havi törlesztő.

Havi szinten tehát mindössze 1000-3000 forint megtakarítást jelent az extra kamatkedvezmény. Ugyanakkor 3%-os kamat mellett a futamidő végéig visszafizetett teljes összeg 66,55 millió forint, míg 2,95% kamat esetén 66,25 millió, 2,90% kamat esetén 65,95 millió, 2,85% kamat mellett pedig csak 65,65 millió forint. A teljes futamidő alatt tehát további 300 ezer – 900 ezer forint megtakarítást jelent az extra kamatkedvezmény.

Nem csak az Otthon Starttal jönnek a százezrek

Bár az utóbbi hónapokban az Otthon Start Program vonta magára a figyelmet, valójában az előtt sem volt ritkaság, hogy a bankok jóváírásokkal és díjelengedéssel édesgették magukhoz az ügyfeleket. Sőt mi több, most is találhatunk ilyen akciókat az Otthon Starton kívül is. Tipikusan ilyen konstrukció a babaváró hitel. Az ugyancsak államilag támogatott kölcsön esetében sem ritka, hogy jelentős jóváírásra számíthatnak az igénylők a sikeres folyósítás után:

  • a Gránit Bank akár 260 ezer forintot,

  • a Raiffeisen Bank 250 ezer forintot,

  • az UniCredit Bank 180 ezer forintot,

  • a CIB Bank 180 ezer forintot,

  • a K&H Bank akár 160 ezer forintot,

  • a Magnet Bank akár 150 ezer forintot,

  • az Erste Bank 150 ezer forintot,

  • az MBH Bank 130 ezer forintot (plusz 50 ezer forint ajándékkártyát)

kínál az igénylőknek. Az Otthon Start lakáshitel és a babaváró hitel együttes igénylése esetén így akár félmillió forint körüli jóváírásra is szert tehetnek az ügyfelek, ami ekkora összegnél már fontos szempont lehet a választásnál. 

Ugyanakkor azt is fontos kiemelni, hogy ezeknek a jóváírásoknak feltételei vannak, így mindenképpen érdemes előzetesen tájékozódni annak érdekében, hogy a későbbiekben ne érjen minket csalódás az ügyintézés folyamán.

Kapcsolódó cikkek

A biztosítók is akcióba léptek: köss kedvező lakásbiztosítást az Otthon Start mellé
2025-09-10

A biztosítók is akcióba léptek: köss kedvező lakásbiztosítást az Otthon Start mellé

Megrohamozták az igénylők a bankokat a szeptembertől elérhető, legfeljebb 3 százalékos Otthon Start lakáshitelért. Ez a biztosítók számára is kiváló lehetőség, hogy ügyfeleket szerezzenek, hiszen a megvásárolt ingatlanokra lakásbiztosítást is kell kötni - nem véletlen, hogy több pénzintézet is különböző akciókkal várja a lakásvásárlókat.

Elolvasom
Kijöttek az új otthontámogatási program feltételei - íme a részletek!
2025-10-27

Kijöttek az új otthontámogatási program feltételei - íme a részletek!

Évente egymillió forintot kaphatnak a közszolgálatban dolgozók, amelyet önerőre vagy meglévő lakáshitel törlesztésére fordíthatnak az arra jogosultak. A program részleteiről szóló tervezet hétfőn délelőtt jelent meg a kormany.hu oldalon. Összefoglaltuk a legfontosabb részleteket.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom