Babaváró hitel kalkulátor 2024
Értékeld a Bank360 kalkulátorát!
Értékeld a Bank360 kalkulátorát!
ajánlata
Az összehasonlítás nem tartalmazza a piac összes ajánlatát.
Minden, amit tudni kell a babaváró hitelről
A babaváró hitelt a bankoknál lehet igényelni, ők a belső szabályzatuk alapján fogják eldönteni, hogy az igénylő hitelképes-e vagy sem. Emellett az állami feltételek teljesítését is ellenőrzik.
A babaváró hitel elbírálásával kapcsolatban érdemes tudni, hogy:
- a hitelintézetek 10 munkanapon belül kötelesek elbírálni a hitelkérelmet,
- a támogatás ügyében a területileg illetékes fővárosi és vármegyei kormányhivatalok, illetve a Főváros Kormányhivatala az illetékesek, itt lehet fellebbezni is. Ha az igénylők lakóhelye eltérő kormányhivatalokhoz tartozik, akkor a feleség lakóhelye a mérvadó.
A kamattámogatás érvényesítéséhez a gyereknek a hitel igénylése után kell születnie, vagyis nem kell megvárni a hitelfolyósítást (természetesen csak ha pozitív hitelbírálatot kapunk).
A hiteligénylőre annak a banknak a vizsgálata vonatkozik, ahol a hitelt fel szeretné venni.
- Meg kell felelni a hitelintézet által megszabott minimum jövedelmi feltételeknek.
- Figyelembe kell venni a JTM szabályozást
- Bankonként eltérhet, hogy pontosan hány százalékig terhelhető a havi nettó jövedelem.
- Eltérő lehet a minimális futamidő.
- Eltérő lehet a minimális hitelösszeg.
- Túl fiatal vagy túl idős igénylőnek nem ad hitelt a bank.
Kezességvállalási díj
A futamidő alatt az adósnak a tőke mellett fizetni kell a kezességvállalási díjat is, melynek összege minden évben az aktuális tőketartozás 0,5 százaléka. Havonta kell fizetni a hitelintézeteken keresztül a kincstár részére, a havi díj az éves összeg egytizenkettede. A kezességvállalási díj a tőketartozás csökkenésével arányosan csökken, és évente kerül meghatározásra.
2024-től a felvehető hitelösszeg 11 millió forint, emiatt változik a kezességvállalási díj összege is. 11 millió forinttal számolva az első évben 4583 forintot kell fizetni, ezzel együtt nem haladhatja meg a törlesztőrészlet az 51 ezer forintot.
10 millió forintos hitelösszegnél az első évben a kezességvállalás díja havonta 4167 forint. 2024 előtti igényléseknél a kamattámogatás időszakában a havonta fizetendő törlesztőrészlet és a kezességvállalási díj összesen nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.
A 11 millió forintos babaváró hitelt olyan házaspárok kaphatják meg, ahol a feleség legalább 18 éves, de még nem töltötte be a 30. életévét. 2024. december 31-ig a 30-40 év közötti nőknek átmeneti időszakot hirdet a kormány: ők 2024. januártól akkor tudják felvenni a kölcsönt, ha igazolják a várandósságot. További fontos feltétel a legalább 3 éves, folyamatos TB biztosított jogviszony legalább az egyik házastárs esetében. 2024 októberétől elegendő egy éves folytonos tb-jogviszonyt igazolni többek között a katás vállalkozóknak, az átalányadózó vállalkozóknak és az őstermelőknek is. A részletekről ebben a cikkben olvashatsz.
A babaváró program keretében felvett hitel szabad felhasználású, a gyermekvállalás és gyermeknevelés érdekében bármire elkölthető (akár hitelkiváltásra is). A felhasználást nem kell igazolni sem a Magyar Államkincstár, sem a hitelező bank felé. Ha a babaváró hitel megkötését követő 90 napon belül lakáshitel felvételre is sor kerül, akkor a már felvett babaváró kölcsön 75%-a számítható be önerőnek.
A kamatmentesség feltétele
A babaváró hitel kamatmentességének feltétele legalább egy gyermek vállalása. Három gyermek születése esetén a gyermekvállalási támogatás hitelbe történő beforgatása eredményeképpen megszűnhet a fennálló tartozás.
- Ha nem születik öt éven belül gyermek, vagy nem tudják igazolni az igénylők a legalább 12 hetes várandósságot, az 5 évre vonatkozó kamattámogatást vissza kell fizetni egy összegben.
- A fennmaradó tartozást büntetőkamattal terhelve kell tovább törleszteni úgy, hogy az 50, illetve 51 ezer forintos törlesztőrészlet határ már nem lesz érvényes.
A kormány 2024. július 8-ai bejelentése alapján az első két évben babavárót igénylő párok haladékot kaptak a gyermekvállalás teljesítésével kapcsolatban. A július 8-án este közzétett rendeletmódosítás szerint azoknak a pároknak, akiknek a 2024. július 1. és 2026. június 30. napja közötti időszakban járt vagy járna le az 5 éves határidő, 2026. július 1-jéig még van lehetőségük büntetlenül teljesíteni a gyermekvállalás feltételeit.
a hitelt forintban folyósítják, egy összegben,
a maximális igényelhető babaváró hitel 11 millió forint,
havonta kell forintban törleszteni,
a futamidő legfeljebb 20 év (a szüneteltetések nélkül),
a kamattámogatás időszakában a havi törlesztőrészlet összege maximum 51 000 forint, a kezességvállalási díjjal együtt,
nincs hitelbírálati díj,
nincs hitelfolyósítási díj,
nincs előtörlesztési díj, viszont az előtörlesztésre vonatkozik egy külön szabály:
- ha nem teljesül a gyermekvállalás, és a pár az első öt évben a hitel több mint 50 százalékát előtörleszti, akkor a visszafizetett összegre vonatkozó kamattámogatást vissza kell fizetniük, egy összegben.
Ha teljesül a gyerekvállalás
Ebben az esetben a bank felé csak a tőketartozást kell visszafizetni, a babaváró program kamatait az állam fizeti. Ezenkívül kezességvállalási díjat kell fizetni, ami a fennálló tőketartozás 0,5 százaléka évente. Ez 11 millió forintos hitel esetén az első évben 4583 forint.
Ha nem teljesül a gyerekvállalás
Vissza kell fizetni egy összegben az addig igénybe vett kamattámogatást, büntetőkamattal terhelve. A fennmaradó tőketartozást ezután büntetőkamattal terhelve kell tovább törleszteni.
A visszafizetésről további információkat itt találsz.
- Már egy gyerek születése esetén is díjmentes a babaváró hitel előtörlesztése illetve a végtörlesztése.
- Egy összegben vissza kell fizetni az előtörlesztett összegre eső kamattámogatást, ha 5 éven belül nem teljesül a gyermekvállalás és az előtörlesztés aránya eléri a tartozás 50%-át. Viszont ha a hitel felvételétől számított 5 éven belül mégis teljesül a gyermekvállalás, a kamattámogatás visszajár.
Szüneteltetés
A rendelet szerint a kölcsön teljes futamideje nem haladhatja meg a 20 évet. Ebbe nem számít bele az első gyermek születését követő szüneteltetés, ami 3 év lehet maximum (ikerszületés esetén 3+2 év). A törlesztés szüneteltetésére a hiteligényléstől számított első 5 éven túl született gyerekeknél is van lehetőség.
A babaváró hitel buktatói
Mint minden hitelnek, a babaváró hitelnek is lehetnek buktatói. Bizonyos esetekben akár az egész felvett kamattámogatást vissza kell fizetni. Más esetekben "csak" megszűnik a kamattámogatás és piaci kölcsön lesz a maradék tartozásból. Lássuk a feltételeket!
Kamattámogatás visszafizetési feltételek
Ha az alábbi feltételek közül legalább egy teljesül:
- az igénylés után 5 éven belül nem teljesül a gyermekvállalás,
- egyik igénylő sem neveli a saját háztartásában a támogatott kiskorú gyereket,
- egyik igénylő sem rendelkezik Magyarországon állandó lakcímmel.
akkor:
A teljes kamattámogatási összeget vissza kell fizetni,
egy összegben,
a feltétel meghiúsulásától számított 120 napon belül.
2020. június 13. után a futamidő alatt megözvegyült igénylők nem vesztik el a kamattámogatást, akkor sem, ha nem házasodnak újra.
A visszafizetendő összeg mértéke
A visszafizetendő összeg kiszámításakor a hitelező bank a hitelösszegre ügyleti kamatot számít fel. Mivel a program indulása óta több alkalommal is változott az ügyleti kamat és a büntetőkamat számításának a módja, a visszafizetendő összeg eltérhet attól függően, hogy az igénylő mikor kötötte meg a szerződést.
2024-től az ügyleti kamat mértéke a kamattámogatás időszaka alatt nem lehet magasabb, "mint az Államadósság Kezelő Központ által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt értéke."
A kamattámogatás elvesztése után a kölcsönszerződés szerint folyósított kölcsönösszegre vetített, a jegybanki alapkamat 3 százalékponttal növelt mértékének megfelelő, a kölcsön folyósítása és a kamattámogatás megszűnése közötti időszakra számolt kamat összegét a kamattámogatásra való jogosultság megszűnését követő 120 napon belül egy összegben kell visszafizetni. Ha az állam által kifizetett kamattámogatás összege magasabb ennél, akkor azt kell visszafizetni.
Minden esetben megszűnik a kamattámogatás
A kamattámogatás visszafizetésével a fennmaradó tőketartozásból így piaci kamatozású lesz. A új kamat mértékét az állampapírok átlaghozama határozza meg.
Felmentés és méltányosság
A kamattámogatás visszafizetése alól felmentés kérhető, ha:
- az egyik igénylő fél elhalálozik,
- ha az egyik hitelfelevőnek megváltozik a munkaképessége,
- a házaspár egészségügyi okokból nem tudta teljesíteni a gyermekvállalást.
Fontos tudni, hogy a visszafizetési felmentés csak a kamattámogatásra vonatkozik, a fennmaradó tartozást is kamattal terhelve kell tovább törleszteni.
A kamattámogatás visszafizetésére méltányosságból 24 havi részletfizetés kérhető, ha "kamattámogatás egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire is tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene". Tehát vissza kell fizetni a teljes kamattámogatást 24 részletben, és hitel maradékát piaci kamatokkal kell visszafizetni.
Milyen egészségügyi okokból adható felmentés?
- Ha a házastársak részt vettek a megfelelő számú reprodukciós eljárásban, vagy
- a nő vagy férj igazoltan nem alkalmas reprodukciós eljárásra, vagy
- a támogatott személyek számára a gyerekvállalás igazoltan ellenjavallt.
Mi történik, ha elválunk a babaváró hitel felvétele után?
- A válás jogerőre emelkedése után megszűnik a kamattámogatás és a fennmaradó tartozást kamattal terhelve kell tovább törleszteni.
- Ha nem teljesült a gyermekvállalás, a kamattámogatást vissza kell fizetni.
- Ha 5 éven belül a házastárs egy új házasságot köt más személlyel), valamint a feleség 41 év alatti, rendelkezik magyarországi lakcímmel, nem büntetett előéletű és nincs köztartozása:
- A újabb gyerek vállalására számított 5 év újra kezdődik.
- Érvényesíthető a kamattámogatás és a törlesztés szüneteltetése.
- Érvényesíthető a gyermekvállalási támogatás.
- Újabb hitelt egyik fél sem vehet fel (nem lehet mással megint igényelni a 10 milliót)
Ha az új házaspár mindkét tagjának volt már korábbról babaváró hitel szerződése amelyet tovább vitt, el kell dönteniük, hogy melyik szerződést viszik tovább.
Mi történik, ha 5 év után születik a gyermek?
Ha a hiteligénylést követő 5 évben nem teljesülnek a gyermekvállalásra vonatkozó feltételek, akkor a kamatmentesség megszűnik, de a később születő gyermekekre továbbra is igénybe vehető gyermekvállalási támogatás. Ez azt jelenti, hogy ha 5 év után születik két gyermeke a párnak, akkor a gyermekvállalási támogatást ugyanúgy beforgatják a hitelbe, és ennek eredményeként fog csökkenni 30 százalékkal a fennálló tartozás. A harmadik gyermek születése esetén pedig a teljes fennálló tartozás kiegyenlíthető a gyermekvállalási támogatásnak köszönhetően.
Ebben az esetben a gyermekvállalási támogatást a fennálló tőketartozás és a kamatok csökkentésére kell felhasználni. Fontos, hogyha a párnak hátraléka is van, akkor a hátralék nélküli tartozás fog csökkenni, a hátralék ettől függetlenül megmaradhat.
A babaváró hitel szinte az összes hazai nagybanknál igényelhető.
- Erste Bank
Feltételek:- minimum 18 éves életkor mindkét igénylőnél,
- minimum havi nettó 180 ezer forintos összjövedelem,
- minimum 2,5 millió forintos hitelösszeg,
- minimum 60 hónapos futamidő.
- OTP Bank
Feltételek:- minimum 21 éves életkor mindkét igénylőnél,
- legalább 177 ezer forintot elérő összegű munkabérből vagy vállalkozásból származó jövedelem,
- az igényelhető hitelösszeg minimum 1 millió, maximum 11 millió forint,
- a futamidő 64-240 hónap között lehet.
- K&H Bank
Feltételek:- a feleségnek az igényléskor 18 és 41 év közöttinek kell lennie,
- a kölcsön futamideje 60-240 hónap között lehet, a szüneteltetés nélkül,
- a futamidő 5 millió forintos hitelösszeg alatt 60-120 hónap között lehet,
- az igényelhető hitelösszeg minimum 2 millió forint, maximum 10 millió forint,
- az igazolt nettó jövedelemnek egy jövedelmi forrásból el kell érnie a mindenkori minimálbér összegét.
- Raiffeisen Bank
Feltételek:- a házaspár mindkét tagjának legalább 23 évesnek kell lennie,
- a legkisebb igényelhető hitelösszeg 1 millió forint,
- a kölcsön futamideje 72-240 hónap között lehet (plusz a szüneteltetés),
- együttesen minimum havi (három hónap átlagát tekintve) 180 ezer forintos jövedelmet kell igazolni, emellett elvárás, hogy az egyik szereplőnek havi nettó jövedelme minimum 154 280 forint legyen.
- MBH Bank
Feltételek:- a legkisebb igényelhető hitelösszeg 1 millió forint, a legnagyobb 11 millió forint,
- az alsó korhatár 21 év a jövedelmet igazoló fél esetében (a másik félnek legalább 18 évesnek kell lennie),
- a futamidő minimum 72 hónap, maximum 240 hónap (ebbe nem számít bele a törlesztés szüneteltetése).
- UniCredit Bank
Feltételek:- A legkisebb igényelhető hitelösszeg 1 millió forint.
- A futamidő 72-240 hónap között választható.
- Az igényléshez mindkét félnek be kell töltenie a 18. életévét.
- Gránit Bank
Feltételek:- a legkisebb igényelhető hitelösszeg 1 millió forint, a legnagyobb 11 millió forint,
- a házaspár jövedelmét együtt vizsgálják majd, és annak elegendőnek kell lenni a törlesztésre,
- a Gránit Banknál az alsó korhatár 23 év.
- CIB Bank
Feltételek:- a legkisebb igényelhető hitelösszeg 1 millió forint, a legnagyobb 11 millió forint,
- a futamidő 62-240 hónap között lehet,
- hitelkiváltásra is használható a babaváró hitel,
- a CIB Banknál a házaspár mindkét tagjának legalább 20 évesnek kell lennie,
- ha a főadós és az adóstárs is igazol jövedelmet, akkor mindkét félnek legalább a mindenkori minimálbérnek megfelelő jövedelemmel kell rendelkeznie,
- ha csak a főadós igazol jövedelmet, akkor legalább nettó 150 000 forintos jövedelemre van szükség.
Az egyes bankoknál a megadott speciális feltételek változhatnak, a kölcsönigénylés előtt ezért érdemes erről tájékozódni.
A bankok zöme a babaváró hitel igényléséhez kedvezményeket is kínál.
Az Erste Bank 150 000 forint kedvezményt ad,
- ha az igénylés 2024. január 22. után történik,
- a hitelösszeg a maximális 11 millió forint,
- a főadós vagy az adóstárs rendelkezik az Erste Banknál vezetett bankszámlával és azt a futamidő alatt fenntartja,
- a főadós és az adóstárs is pozitív marketing nyilatkozatot tesznek.
A K&H Banknál összesen akár 160 000 forintot is össze lehet gyűjteni, ha felvesszük a babaváró hitelt. Ennek a feltétele, hogy a maximális, 11 millió forintot vegyük fel, illetve, hogy elfogadjuk a marketingcélú megkeresésekről szóló nyilatkozatot.
Az MBH Bank az ügyfelek részére 150 000 forint egyösszegű jóváírást ad, ha 2024. december 31-ig legalább 10 millió forintot igényelnek.
A Gránit Bank 180 ezer forintot ír jóvá az ügyfél kölcsönszerződésében szereplő folyószámláján a babaváró kölcsön folyósítását követő hónap végéig. Feltétel, hogy az igénylést 2024. október 31-ig nyújtsák be és hogy a folyósítás legkésőbb november 30-ig megtörténjen. További 80 ezer forintra lehet szert tenni, ha az igénylő pár mindkét tagja számlát nyit a banknál, a szelfis számlanyitás opciót választva.
A CIB Bank 180 ezer forint jóváírást ad a babaváró hitel igénylése után, amennyiben az igénylés megtörténik 2024. október 31-ig. A folyósítás határideje 2024. december 12.
A Raiffeisen Banknál akár 250 ezer forint jóváírást is össze lehet gyűjteni. Ebből feltétel nélkül a babaváró hitel folyósítása után 150 ezer forintot lehet megszerezni, emellett új ügyfélként, az online számlanyitást és egy éves hűségidőt vállalva további 50-50 ezer forintra lehet szert tenni, ha a pár mindkét tagja vállalja a feltételek teljesítését.
Az OTP Bank jelenleg nem kínál jóváírási akciót a babaváró hitellel kapcsolatban.
A referencia THM feltüntetésére a hitelintézeteket a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény kötelezi - ezért olvashatsz a bankok weboldalán a termékek alatt néhány bekezdést, ahol példaszámításokkal mutatják meg a kölcsön legfontosabb paramétereit. A következő adatokat kötelezően fel kell tüntetniük:
- hitelösszeg,
- futamidő
- hitelkamat mértéke,
- hitelkamat típusa (rögzített hitelkamat, változó hitelkamat vagy mindkettő),
- teljes hiteldíj mutató (THM),
- termék értékesítéséhez vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás készpénzára és az önrész, valamint
- a fogyasztó által fizetendő teljes összeg és a törlesztőrészlet összege.
A reprezentatív példákban a bankoknak meghatározott hitelösszegre és futamidőre kell számolniuk. A referencia THM példák bankonként eltérőek, igazodva egy adott termékhez. A babaváró hitelnél több reprezentatív példát is fogsz találni, mivel a gyermekek születésétől függően több forgatókönyv is van a törlesztés menetére. Ezek az alapadatok, amelyeket minden banki oldalon megtalálsz:
Babaváró hitel reprezentatív példa 1
Kamattámogatás időszaka alatt: kölcsön összege 10 000 000 Ft, hitel futamideje: 240 hónap + 3 év, hitelkamat 0%, hitelkamat típusa: 5 éves kamatperiódusokban rögzített, kezességvállalási díj: 0,5% / év, hitel teljes díja, ideértve annak részét képező díjat, jutalékot, költséget és adót: 527 736 Ft, teljes hiteldíj mutató (THM min.): 0,40%, fizetendő teljes összeg: 10 527 736 Ft, törlesztőrészlet havi összege az első kamatperiódusban: 45 833 Ft, törlesztőrészletek száma: 276.
Babaváró hitel reprezentatív példa 2
Kamattámogatás nélkül: hitel összege: 10 000 000 Ft, hitel futamideje: 240 hónap, hitelkamat ÁKK 130 % + 4%; hitelkamat típusa: 5 éves kamatperiódusokban rögzített, kezességvállalási díj: 0,5% / év, a kamattámogatást vissza kell fizetni az első 5 évre, hitel teljes díja, ideértve annak részét képező díjat, jutalékot, költséget és adót: 10 527 736 Ft, teljes hiteldíj mutató (THM max.): 10,20%, fizetendő teljes összeg: 25 167 905 Ft, törlesztőrészlet havi összege az induláskor: 45 833 Ft, törlesztőrészlet havi összege a 61. hónaptól: 97 581 Ft, törlesztőrészletek száma: 240.
Aki nem költi el azonnal a babaváró hitelét, annak érdemes befizetnie egészségpénztárba. Miért? Mert az egészségpénztárba befizetett összeg 20 százalékkal gyarapodhat, évente maximum 150 ezer forinttal, 750 ezer forint befizetésekor (adó-visszatérítés formájában, ezért annak éri meg a pénztártagság, aki fizet SZJA-t a jövedelme után).
Az egészségpénztári egyenleg azonnal levásárolható például babaápolási termékekre, orvosi vizsgálatokra, fél évvel később pedig ki is vehető, születési támogatásként.
A Bank360.hu az ügyfelek felé semmilyen díjat, vagy költséget nem számol fel a weboldal, valamint a weboldalon megtalálható kalkulátorok használatáért. A https://bank360.hu használata az ügyfelek számára ingyenes.
Babaváró hitel hírek
Rekordösszegű hitelt vesznek fel, de szabadulnának is tőle a magyarok
Soha ennyi új kölcsönt nem vett fel még lakosság, de a teljes hitelállomány ezzel együtt is csak lassan nő. Közben ugyanis a meglévő hiteleiket rendben fizetik, sokan még előbb visszafizetik a tartozásukat. A babaváróból az állam fizeti vissza a legtöbbet.
ElolvasomKevesebb az adós, de ők egyre többel tartoznak a bankoknak
Tovább rövidült a bankok feketelistája, és az adósok száma is csökkent: ismét 5 milliónál kevesebb magánszemélyt tartanak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben. A fennálló tartozás viszont rekord magasan áll.
ElolvasomIsmét változnak a babaváró hitel és a CSOK feltételei - nem mindenki örülhet
Több családtámogatásra vonatkozó jogszabálytervezet jelent meg kedd este a kormany.hu oldalon. A tervezett változások többnyire kedvezően érintik a babaváró hiteleseket és a CSOK-ot igénylőket is. Összefoglaltuk a legfontosabb részleteket.
ElolvasomKezdődik a nagy hajrá a babaváróért, több százezer forinttal csábítanak a bankok
A 30 év feletti nőknek már csak szűk két hónapjuk maradt, hogy 11 milliós, kamatmentes babaváró hitelt igényeljenek. Nekik és a többi igénylőnek is érdemes kihasználni, hogy a bankok már több százezer forintos jóváírásokat is kínálnak a szerződéskötésért, és ezzel akár rögtön 3-4 havi törlesztőrészletet is megspórolhatnak a hitelfelvevők.
ElolvasomA járvány óta nem kényszerültek ennyi drága folyószámlahitelre a magyarok
Utoljára négy és fél éve kényszerültek annyi folyószámlahitelt felvenni a megszorult bankszámlás ügyfelek, mint az idén szeptemberben. Ennek az egyik oka az iskolakezdés lehetett, ami áruhiteleket és személyi kölcsönöket is megdobta. Az új lakáshitelek összege az idén rekordot is dönthet, amiben a lakásárak drágulása is szerepet játszik.
ElolvasomFele annyit költünk a GDP-ből a családtámogatási juttatásokra, mint 14 éve
Amíg 2009-ben még a GDP 2,2 százalékát fordította az állami költségvetés családtámogatási juttatásokra, 2023-ban már csupán az 1,1 százalékát. A családi pótlékra, gyesre, gyermeknevelési támogatásra kifizetett összegek több évtizedes mélypontra kerültek.
ElolvasomHasználjuk ki a bankok ügyfélfogó kedvezményeit, de vigyázzunk is velük
Egyre több bank kínál extra kedvezményt azért, hogy nála vegyünk igénybe valamilyen szolgáltatást, például ott vezessük a számlánkat. Nézzük azonban alaposan meg az ajánlatokat, nehogy a végén többen vesszünk rajtuk, mint amennyit nyerünk.
Elolvasom