Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

A csúcsinfláció óta sokkal nagyobb személyi kölcsönöket veszünk fel

2024-12-30|Frissítve: 2024-12-30

Soha annyi személyi kölcsönt nem vettek még fel a magyarok, mint 2024-ben. Az ilyen hitelek átlagos összege már a 3 millió forintot közelíti, miközben egy éve még csak 2,2 millió volt, hét éve pedig csupán egymillió. 

 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján 2024 októberében 80,6 milliárd forint személyi kölcsönre kötöttek szerződést a bankok ügyfelei, ami minden idők legnagyobb összege ennél a hiteltípusnál. Az elmúlt néhány évben már a 40-50 milliárd forint is jó eredménynek számított, az utóbbi néhány hónapban azonban rendre 70-80 milliárd forint között fogyott a jelzáloghiteleknél jóval drágább szabad felhasználású kölcsönből. Az Index.hu cikke a Bank360.hu szakmai segítségével Vajon mi lehet ennek a felfutásnak az oka? 

Bank360

 

A magas infláció alatt is keresettek maradtak

 

A szabad felhasználású személyi kölcsönök évek óta népszerűek, az egyetlen törést a koronavírus-járvány időszaka jelentette, amikor az igénylés feltételei is sokat változtak. 2017-ben egy hónapra átlagosan több mint 20 ezer szerződés jutott. (Ezen belül nagy a szezonalitás éven belül május és szeptember közötti hónapokban a legnagyobb a kereslet, ekkor jóval több ilyen hitelt vesznek fel az igénylők, mint például a téli időszakban.) A 2018-ban megkötött szerződések száma megközelítette a 290 ezret, 2019-ben pedig már a 310 ezret is meghaladta, ha a teljes évet nézzük. A koronavírus-járvány idején jelentősen visszaesett ez a szám, 2020-ban 200 ezer alá zuhant be, és még 2021-ben is csak 216 ezerig kapaszkodott vissza, amit aztán 2022-ben kis különbséggel csak megismételni sikerült. Tavaly már ismét jelentősebb emelkedésnek indult a szerződések száma, összesen 245 ezren vettek fel személyi kölcsönt. 

 

Bank360

 

Az igazán nagy ugrás azonban 2024-ben következett be: az első tíz hónapban már több szerződést írtak alá, mint tavaly egész évben, és akkor a karácsonyi időszak még el sem kezdődött. Az idein kívül 2019 volt az egyetlen év, amikor október végére 260 ezer közelében, illetve felette járt a szerződések száma. A személyi kölcsönök tartós népszerűségét mutatja az is, hogy a fennálló hitelállomány jelentősen nőtt az elmúlt két-három évben 2024. október végén már megközelítette az 1515 milliárd forintot. 

 

Volt már sokkal olcsóbb is a személyi kölcsön

 

Ezt az emelkedést ráadásul úgy hozták az ügyfelek a bankoknak, hogy azok a mostaninál jóval olcsóbban is kínálták már ezt a hitelt. A személyi kölcsönök átlagos hiteldíj mutatója az elmúlt években 2023 januárjában volt a legmagasabb: akkor 19,48 százalék volt ez az érték, amire 2015 óta nem volt példa. Azóta átlagosan több mint 2 százalékponttal csökkent a THM, szeptemberben 17,20 százalék volt. Az átlag azonban jóval magasabb, mint a bankok kínálatában elérhető legjobb ajánlatok, ugyanis akár 11-12 százalék körüli THM-mel is fel lehet venni személyi kölcsönt, ha az igénylő képes teljesíteni a feltételeket - hívják fel a figyelmet a Bank360.hu szakértői. Az alacsonyabb kamatokért az átlagosnál magasabb nettó jövedelmet, bankszámlanyitást és havi rendszeres  jövedelemátutalást várnak el a bankok. 

 

A már a járvány előtti utolsó évhez, 2019-hez hasonló kereslet azért is érdekes, mert akkor az átlagos THM a mostaninál jóval alacsonyabb volt, 13-14 százalék körüli, vagyis jóval olcsóbban lehetett hozzájutni a személyi kölcsönökhöz. A legkedvezőbb ajánlatoknál a THM 8-9 százalék körül volt mindössze; ma ennyiért a legjobb esetben is csak szabad felhasználású jelzáloghitelt kapunk, amelyhez alapfeltétel az ingatlan bevonása a szerződésbe, és az igénylés is jelentősen több időt vesz igénybe.

 

 

Bank360

 

Az inflációval az átlagos hitelösszeg is megemelkedett

 

A 2024-es rekordösszegeknek az oka tehát nem az alacsonyabb kamatokban keresendő, hiszen még most is elég drágán veszik fel ezt a hitelt az ügyfelek. Ha magyarázatot keresünk, akkor érdemes megnézni, hogy mekkora kölcsönt vettek fel átlagosan az igénylők. Azt láthatjuk, hogy a szerződésszám jelenleg a 2019-es számokhoz közelít, a szerződött összeg viszont jelentősen meghaladja a korábbi évekre jellemző szintet. Ebből következik, hogy a felfutást igazából az átlagosan felvett hitelösszeg jelentős megugrása okozza. Hét évvel ezelőtt alig haladta meg az egymillió forintot, mostanra viszont csaknem 2,9 millió forint, miközben egy éve is még csak 2,2 millió volt. 

 

Bank360

A járvány okozta érthető visszaesést következő rövid felívelésnek a magas infláció és ebből következően a meredeken emelkedő kamatok vetettek véget. 2023 második felétől azonban láthatóan ismét kezdett a felvett hitelösszeg, ráadásul minden korábbinál jobban. Ez több tényező eredménye lehet:

 

  • A magas infláció miatt mindennek magasabb lett az ára, így értelemszerűen a személyi kölcsönből finanszírozott vásárlásokhoz is több pénzre van szükség.
  • A csökkenő kamatszintek miatt magasabb hitelösszeget tudtak megengedni maguknak az igénylők:
  • Több banknál is emelkedett a maximum felvehető hitelösszeg, 8-10 millió forint helyett akár 12 millió forint is igényelhető ebben a formában.
  • A kölcsöncélok között nőhetett a meglévő hitelek kiváltásának aránya, és ilyen esetben jellemzően magasabb összegre van szüksége az igénylőnek.

 

Mennyi a törlesztője egy átlagos személyi kölcsönnek?

 

Az emelkedő hitelösszegek a törlesztőrészletre is hatással vannak. Érdemes megnézni, mekkora törlesztőrészletre számíthattak az igénylők, ha az átlagos hiteldíj mutatóval, az átlagosan felvett hitelösszeggel és fixen 60 hónapos futamidővel számolunk. 2017. januárban 16,10 százalék volt az átlagos THM, az átlagosan felvett hitelösszeg pedig 1,14 millió forint körül alakult. Az induló törlesztőrészlet így megközelítette a 28 ezer forintot.

 

2019 májusában, amikor a megkötött szerződések száma meghaladta a 30 ezret, az átlagos THM már csak 13,28 százalék volt, az átlagosan felvett hitelösszeg pedig meghaladta az 1,8 millió forintot. Az induló törlesztőrészlet így 42 ezer forint körül alakult. Ezzel szemben 2024 októberében 2,9 millió forint volt az átlagosan felvett hitelösszeg, az átlagos THM pedig 17,01 százalék. Továbbra is 60 hónapos futamidővel számolva a törlesztőrészlet 69 889 forintra jön ki a Bank360.hu személyi kölcsön kalkulátora szerint. 

 

Mivel azóta érdemben nem változtak a kamatok, az év végén is ezzel számolhatnak az ügyfelek, hacsak nem keresnek alacsonyabb törlesztőrészletű ajánlatot. Ha viszont összehasonlítják a bankok kínálatát, akár átlagosnak mondható fizetéssel is találnak ennél havonta 5-6 ezer forinttal olcsóbb személyi kölcsönt is.

 

A cikk eredeti változata az Index.hu-n jelent meg.

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Mennyi most a törlesztője egy 3 millió forintos személyi kölcsönnek??
2024-12-13

Mennyi most a törlesztője egy 3 millió forintos személyi kölcsönnek??

A szabad felhasználású személyi kölcsönök nagyon fogynak a bankokban. A csúcskamatok valamelyest megszelídültek, de az ajánlatok között nagyon a különbségek. Megnéztük, mennyi most egy 3 millió forintos személyi kölcsön törlesztője.

Elolvasom
Még több hitelt vesz fel a lakosság, rekordon a személyi kölcsönök
2024-12-04

Még több hitelt vesz fel a lakosság, rekordon a személyi kölcsönök

Októberben nagyon vitték a lakossági hiteleket az ügyfelek a bankoknál. A személyi kölcsönöknél az idei év mindenképpen rekordot hoz, de a lakáshiteleknél is nagy esély van erre. A babaváró támogatás iránti kereslet is megugrott hirtelen.

Elolvasom
Hitelek karácsonyra: erre figyeljünk a felvételnél és a visszafizetésnél!
2024-12-23

Hitelek karácsonyra: erre figyeljünk a felvételnél és a visszafizetésnél!

Többféle hitelt is kínálnak a bankok a karácsonyi extra költekezések kipótlásához. Folyószámlahitel, áruhitel, személyi kölcsön, hitelkártya, részletfizetés: mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya is. Erre figyeljünk a felvételüknél és a visszafizetésüknél!

Elolvasom
Záporoznak 2025 januárjától a fontos pénzügyi változások: itt a lista
2024-12-31

Záporoznak 2025 januárjától a fontos pénzügyi változások: itt a lista

Felsorolni is nehéz, mennyi változás lesz a pénzügyeinkben 2025. január 1-től. Nő a bankszámlák díja, csökken a hitelek THM maximuma, jön a munkáshitel és az új otthonfelújítási támogatás, lakáscélra lehet használni a nyugdíjpénzeket és a SZÉP Kártyát.

Elolvasom