Újabb két évvel kitolják az 5 százalékos lakásáfa kedvezményét
A korábbi hosszabbítások után újabb két évet kap az 5 százalékos kedvezményes áfa az új lakásokra 2025-től. Ezt valójában már 2030 végéig alkalmazhatják majd a lakásépítő cégek, ha időben bejelentik az építkezést, illetve megszerzik rá az engedélyt.
ElolvasomNagyot estek az építőanyagárak, könnyebb lett mestert találni
2023-ban estek az építőanyagárak, és a beszűkült piacon mestert is könnyebben találhatnak az építkezők, felújítók. További, hasonló árcsökkenés nem várható, de a kedvezményes lakásáfa megmaradt, így az új lakást vásárlók egy darabig még jobb helyzetben lesznek.
ElolvasomA lakásáfa hajrától Budapesten megduplázódtak az építési engedélyek
Növekvő lakásépítési kedvet mutatnak az adatok az év első kilenc hónapjában, de ebben az is szerepet játszhatott, hogy a lakásáfa meghosszabbításának bejelentéséig mindenki az építési engedélyre hajtott.
ElolvasomÚgy megy az 5 százalékos lakásáfa, hogy mégis marad, ráadásul 6 évig
Hatályát veszti az a veszélyhelyzeti rendelet, amely 2024 végéig kitolta az 5 százalékos lakásáfa alkalmazhatóságát, de a lehetőség mégis megmarad a tervezett adótörvény-módosítás szerint, ráadásul 2028 végéig lehet élni vele.
ElolvasomÍgy lesz hat év a kedvezményes lakásáfa kétéves kitolásából
Még hat évig fennmaradhat az új lakások kedvezményes, 5 százalékos áfája, ha az építkezéshez 2024 végéig megszerzik az engedélyt vagy azt addig bejelentik.
ElolvasomFellélegezhetnek az új lakást vásárlók, de még izgulhatnak a sajátot építők
A legjobbkor jön az ingatlanpiacnak, hogy újra meghosszabbítja a kormány az új lakások 5 százalékos kedvezményes áfáját, ami év végén járt volna le. Azt még nem tudni, hogy a magánszemélyek építkezéseinél megmarad-e az áfa visszaigénylésének jelenlegi lehetősége.
ElolvasomEgy tucat állami támogatás folytatása múlhat a választáson
A jelenleg hatályos törvények szerint június és december végén több állami támogatás és kamattámogatott hitel is megszűnne. Orbán Viktor miniszterelnök a héten azonban azt ígérte, hogy ha kormányon maradnak, akkor velük együtt a családtámogatási elemek is maradnak.
ElolvasomEmelkedő kamatok, megszűnő állami támogatások - ez vár ránk 2022-ben a pénzügyeinkben
Várhatóan még 2022 első felében kimerül a Zöld Otthon Program 200 milliárd forintos kerete
Elolvasom

