Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Úgy megy az 5 százalékos lakásáfa, hogy mégis marad, ráadásul 6 évig

2022-10-29|Frissítve: 2024-05-04

Hatályát veszti az a veszélyhelyzeti rendelet, amelyben a kormány további két évre, 2024 végéig kitolta az 5 százalékos lakásáfa alkalmazhatóságát, de a lehetőség mégis megmarad, mert a parlament előtt lévő adótörvény-módosítás megtartja a kétéves hosszabbítást. Ráadásul valójában 2028 végéig lehet majd élni vele. 

 

Nem kell szívinfarktust kapnia annak, aki látja, hogy a kormány veszélyhelyzeti rendeletének egyik passzusa szerint nem lépteti hatályba azt a korábbi veszélyhelyzeti jogszabályt, amely a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfát további két évre fenntartja. Ez a jogszabály ugyan valóban hatályát veszti, de közben már a parlament előtt van az adótörvények módosítása, ami ezt a kérdést az eddigi tartalommal törvényi szinten szabályozza.

 

A jogszabálytervezet indoklása a változást azzal magyarázza, hogy a javaslat törvényi szintre emeli a veszélyhelyzeti normában, az új építésű lakóingatlanokra vonatkozó kedvezményes általános forgalmi adó mérték alkalmazásáról szóló 267/2022. (VII. 29.) Korm. rendeletben foglalt előírást, amely 2 évvel meghosszabbítja az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos általános forgalmi adómérték időbeli hatályát. A kormányfő által júliusban bejelentett, majd kormányrendeletbe foglalt hosszabbítás tehát megmarad.

 

Az új lakásokra lényegében 2016 óta fennáll az 5 százalékos áfa, ami nagy kedvezmény a 27 százalékos normál áfához képest. Ezt először a lakásépítési piac élénkítése érdekében vezette be a kormány 2019-ig, de azután is lehetett vele élni átmeneti szabályok szerint. 2021-től pedig újabb kétéves hosszabbítást kapott ez a kedvezmény, ami most év végén járt volna le.

 

Az újabb kétéves hosszabbítás valójában további négy évet jelent. A törvénymódosítás szerint ugyanis az új lakóingatlan-értékesítésnél 5 százalékos áfát kell alkalmazni akkor is, ha a teljesítés (azaz a ház, lakás elkészülte, átadása) 2025 január 1. és 2028. december 31. közé esik. Feltéve, hogy az építési engedélyhez kötött építési munka esetén a lakóingatlan építésére az építési engedély 2024. december 31. napjáig véglegessé vált, vagy az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenységet legkésőbb 2024. december 31. napján bejelentették.

 

Csak lakóingatlanokra jár az 5 százalékos áfa, újonnan, eladásra épített lakásnál maximum 150 négyzetméter, újépítésű családi háznál maximum 300 négyzetméteres alapterületig. A kedvezményes áfát akkor lehet érvényesíteni, ha a lakást vagy családi házat kivitelező építi, és a tulajdonos értékesítés útján jut hozzá.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Így lesz hat év a kedvezményes lakásáfa kétéves kitolásából
2022-08-30

Így lesz hat év a kedvezményes lakásáfa kétéves kitolásából

Még hat évig fennmaradhat az új lakások kedvezményes,  5 százalékos áfája, ha az építkezéshez 2024 végéig megszerzik az engedélyt vagy azt addig bejelentik.

Elolvasom
Fellélegezhetnek az új lakást vásárlók, de még izgulhatnak a sajátot építők
2022-07-29

Fellélegezhetnek az új lakást vásárlók, de még izgulhatnak a sajátot építők

A legjobbkor jön az ingatlanpiacnak, hogy újra meghosszabbítja a kormány az új lakások 5 százalékos kedvezményes áfáját, ami év végén járt volna le. Azt még nem tudni, hogy a magánszemélyek építkezéseinél megmarad-e az áfa visszaigénylésének jelenlegi lehetősége.

Elolvasom
A lakásáfa hajrától Budapesten megduplázódtak az építési engedélyek
2022-11-04

A lakásáfa hajrától Budapesten megduplázódtak az építési engedélyek

Növekvő lakásépítési kedvet mutatnak az adatok az év első kilenc hónapjában, de ebben az is szerepet játszhatott, hogy a lakásáfa meghosszabbításának bejelentéséig mindenki az építési engedélyre hajtott.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak
2025-05-21

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosság terén is lehet fejlődni.

Elolvasom
Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!
2025-05-20

Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem mindenkire vonatkozik, így mindenképpen érdemes foglalkozni a tervezettel.

Elolvasom
Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?
2025-05-17

Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?

A szülők szeretnének gondoskodni a gyerekeikről, de általában tanácstalanok, hogyan fogjanak hozzá. Az iskoláztatás, az albérlet, az első lakás megvásárlása hatalmas terhet jelent majd a jövőben, és az is aggaszt sokakat, hogyan boldogul a gyerek, ha a kenyérkereső családfővel történik valami.

Elolvasom