Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Így lesz hat év a kedvezményes lakásáfa kétéves kitolásából

2022-08-30|Frissítve: 2024-05-04

Még hat évig fennmaradhat az új lakások kedvezményes,  5 százalékos áfája, ha az építkezéshez 2024 végéig megszerzik az engedélyt vagy azt addig bejelentik.

 

A kormány már egy hónapja bejelentette és rendeletbe is foglalta azt, hogy az új lakások kedvezményes, 5 százalékos áfája még két évig, 2024 végéig megmarad. Varga Mihály a Facebook oldalán most azt írta: az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kezdeményezte, hogy a kedvezményes áfakulcs 2028. december 31-ig alkalmazható legyen abban az esetben, ha az építési engedély 2024 végéig véglegessé vált, vagy egyszerű bejelentés esetén az építést eddig az időpontig bejelentették.

 

A miniszter szerint a kérést a Pénzügyminisztérium megvizsgálta és támogatja. A javaslatot ősszel tárgyalhatja az Országgyűlés. Aligha kérdéses, hogy el is fogadja, így az 5 százalékos áfát ilyen esetekben akár 2028 végéig alkalmazni lehet majd az értékesítéskor. 

 

Orbán Viktor miniszterelnök még július 29-én jelentette be a szokásos reggeli rádióinterjújában, hogy a kormány két évvel meghosszabbítja az 5 százalékos áfát az új lakásokra. Az új lakásokra lényegében 2016 óta fennáll az 5 százalékos áfa, ami nagy kedvezmény a 27 százalékos normál áfához képest. Ezt először a lakásépítési piac élénkítése érdekében vezette be a kormány 2019-ig, de azután is lehetett vele élni átmeneti szabályok szerint. 2021-től pedig újabb kétéves hosszabbítást kapott ez a kedvezmény, ami most év végén járt volna le. 

 

Szakértők szerint ezért is pörgött fel az építési engedélyek száma, ugyanis a piaci szereplők a mostani hosszabbítás előtt meg akarták maguknak szerezni a jogot arra ezzel, hogy 2022 után is értékesíthessenek még egy darabig kedvezményes áfával. A pénzügyminiszter mostani bejelentése alapján valójában ennek az elnyújtott alkalmazásnak a lehetősége marad még fenn plusz négy évig.

 

Csak lakóingatlanokra jár az 5 százalékos áfa, újonnan, eladásra épített lakásnál maximum 150 négyzetméter, újépítésű családi háznál maximum 300 négyzetméteres alapterületig. A kedvezményes áfát akkor lehet érvényesíteni, ha a lakást vagy családi házat kivitelező építi, és a tulajdonos értékesítés útján jut hozzá. 

 

A magánépítők számára ugyanakkor év végéig még él az áfavisszaigénylés kedvezménye, amivel ötmillió forintos összegig lehet élni a telekre és az építkezésre 2022. december 31-ig. Ennek a további fennmaradása még kérdéses, de elképzelhető, hogy a pénzügyminiszter által közölt törvénymódosítás esetleg ezzel a foglalkozik majd.

 

Promóció

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Kedvezményes 5% lakásáfa 2024 végéig
2021-01-13

Kedvezményes 5% lakásáfa 2024 végéig

024 végéig 5% a kedvezményes lakásáfa az újépítésű lakásokra és családi házakra. Részletek és pontos feltételek a cikkben.

Elolvasom
Az első félévben kevesebb lakás épült, viszont többre kértek új engedélyt
2022-07-29

Az első félévben kevesebb lakás épült, viszont többre kértek új engedélyt

Még két évig marad a kedvezményes lakásáfa, aminek az eddig 2022 végére tett megszűnése miatt alaposan belehúztak a beruházók az új építési engedélyek megszerzésébe az első félévben. Ezzel szemben viszont az első hat hónapban kevesebb lakást épült, aminek főleg a  budapesti visszaesés az oka.

Elolvasom
Fellélegezhetnek az új lakást vásárlók, de még izgulhatnak a sajátot építők
2022-07-29

Fellélegezhetnek az új lakást vásárlók, de még izgulhatnak a sajátot építők

A legjobbkor jön az ingatlanpiacnak, hogy újra meghosszabbítja a kormány az új lakások 5 százalékos kedvezményes áfáját, ami év végén járt volna le. Azt még nem tudni, hogy a magánszemélyek építkezéseinél megmarad-e az áfa visszaigénylésének jelenlegi lehetősége.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom