Tipp & tanács

A diák a király a bankoknál: több tízezres jóváírás és ajándék jár a számlanyitásért

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2024-06-21|Frissítve: 2024-10-10

Ma kicsengetnek az iskolákból, a bankok azonban már a következő tanévre hangolnak. Jól tudják, hogy sok diáknak lesz szüksége szeptembertől vagy még addig is a nyári munkához saját bankszámlára, és ezért nem fukarkodnak a számlanyitási kedvezményekkel. Van olyan bank, ahol több tízezer forintot is be lehet zsebelni a számlanyitás fejében.

 

Több tízezer forintot is kereshetnek a diákok a nyáron a számlanyitással, ha elég szemfülesek, mert a bankok versengenek értük. A fiatalok már akkor is vonzó ügyfelek számukra, ha még nincs rendszeres önálló jövedelmük, ezért aztán nemcsak olcsón bankolhatnak, hanem néhány egyszerű feltétel teljesítésével nagyobb összegű jóváírásokhoz, ajándékokhoz is juthatnak. A Bank360.hu összesítette, hogy melyik bank mit kínál a nyári akcióiban a diákszámlanyitás fejében.

 

A leghosszabb, egészen szeptember végéig tartó akciójában az UniCredit Banknál most 35 ezer forint jóváírást lehet kapni, függetlenül a számlanyitás módjától. 14-17 éves kor között személyesen, szülővel (törvényes képviselővel) van erre lehetőség, 18 év felett viszont online videóazonosítással is meg lehet nyitni a számlát. A jóváírás feltétele a szeptember 30-ig megnyitott számla mellett a bankkártya igénylés és a mobilbank vagy internetbank aktiválása, valamint a számlanyitást követő hónap végéig legalább öt alkalommal kell kártyával vásárolni, tranzakciónként minimum 1000 forintért. Az UniCreditnél további 15 ezer forintot kaphat az a diákszámlás, akinek később az ajánlására más is ilyen számlát nyit és eleget tesz a feltételeknek.

 

Ezen felül a diákszámlájukat augusztus 31-ig megnyitók és a 35 ezer forint jóváírási feltételeit teljesítők kapnak egy kvízt, amire tíz napon belül kell válaszolni ahhoz, hogy részt lehessen venni egy nyereményjátékban. Három hónapon keresztül összesen 3x150 MOJO fejhallgatót oszt ki a bank azok között, akik a legpontosabban töltik ki a kvízt. 

 

A CIB Bank június végéig élő akciójában a megnyitott ECO ForYou diákszámla mellé ajándék JBL Gamer fülest ad. Ennek a bankkártyaigénylés mellett feltétele, hogy a számlanyitást követő első 3 hónapon belül legalább három, minimum 3000 forint értékű vásárlás.

 

A Gránit Banknál az online, szelfis számlanyitást díjazzák legjobban. Aki így nyit diákszámlát legkésőbb július 1-ig, annak 40 ezer forintot írnak jóvá a számláján. További feltétele ennek legalább öt kártyás vásárlás minimum 1000 forintért. A jóváírás mellett a július 31-ig élő akcióban sikeres ügyfélajánlásért is kaphatnak még jóváírást a diákok, ügyfelenként 10 ezer forintot. 

 

Az OTP Bank 16 év felett diákszámlát nyitóknak hirdetett akciót. Július 31-ig 25 százalék, de legfeljebb 30 ezer forintos pénzvisszatérítést kaphatnak a számlanyitás után a Notebook.hu webshopjában vásárlók. 

 

Az Erste Bank limitált kiadású YKRA övtáskával csábítja azokat a diákokat, akik június 1. és szeptember 30. között nyitják meg első számlájukat a banknál. Június 30-ig 40 ezer forint jóváírásra lehet szert tenni online nyitással és az igényelt bankkártya aktiválásával július végéig. A kedvezmény feltétele legalább két év hűség, ez alatt az idő alatt nem lehet csomagot és bankot váltani. 

 

A Raiffeisen Banknál a szelfis számlanyitással 40 ezer forint Alza kuponra lehet szert tenni, de az online számlanyitás miatt 18 év felett érvényesíthető ez a kedvezmény. A kupon megszerzésének feltétele, hogy letöltsük a myRaiffeisen appot és a Yelloo számlát szelfivel nyissuk meg. Emellett regisztrálni kell a Yelloo klubba és legalább öt alkalommal kell vásárolni a bankkártyával. 

 

A számlavezetés mindenhol olcsó

 

A diákszámlák díja általában nagyon alacsony, akár díjmentes is lehet, mivel jellemzően nem kell fizetni a számlavezetésért, emellett néhány esetben nemcsak az első éves kártyadíjat engedik el a pénzintézetek, hanem a második évtől sem kell fizetni, vagy ha igen, akkor sem feltétlenül a teljes árat. Ezen felül a tranzakciók díja merül csak fel, de ebben az esetben a diákoknak is 150 ezer forintig ingyenes havi két készpénzfelvétel, és 20 ezer forint alatt tranzakciós illeték nélkül lehet utalni.

 

A kedvező feltételeket 24-26 éves korig lehet megtartani, a pontos életkori határ bankonként eltérő lehet. A diákszámlát egészen addig érdemes megtartani, ameddig nem kezdünk el “felnőttesebben” bankolni, például hitelt törleszteni vagy befektetésekkel foglalkozni.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Nagy diákszámla körkép: mennyiért bankolhatnak ma a fiatalok?
2023-04-13

Nagy diákszámla körkép: mennyiért bankolhatnak ma a fiatalok?

A diákszámlák jellemzően kedvezményes csomagok, amelyek jóval olcsóbbak, mint a hagyományos számlák. Ha jobban megnézzük, nem is kevés az a költség, ezért érdemes összehasonlítani az ajánlatokat a döntés előtt. Cikkünkben annak jártunk utána, hogy hol mennyiért bankolhatnak ma a fiatalok, akár már kisgyerekként.

Elolvasom
Diákszámlanyitás: mikortól, milyet és hogyan érdemes?
2023-03-29

Diákszámlanyitás: mikortól, milyet és hogyan érdemes?

Ma már előbb lehet egy gyereknek bankszámlája és -kártyája, minthogy megtanul írni, olvasni. Így nagyon hamar hozzászokhat a modern pénzhasználathoz. Sokuknál egész komoly bevételt jelent a húsvéti ajándék pénz, ami okot is adhat a számlanyitásra, és akár célzott megtakarítás elkezdésére is.

Elolvasom
Bőven minimálbér felett kereshetnek a nyári diákmunkások
2024-06-02

Bőven minimálbér felett kereshetnek a nyári diákmunkások

Kapósak a diákok a nyári munkákra, ezért akár 2000 forint feletti órabéreket is elérhetnek, ráadásul többnyire adómentesen. Sokan közülük most nyitják meg első bankszámlájukat is, amivel még kereshetnek is amellett, hogy szinte ingyen bankolnak.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Revolut Magyarországon 2026-ban: mit érdemes tudni a használatáról?
2026-10-13

Revolut Magyarországon 2026-ban: mit érdemes tudni a használatáról?

A Revolut az elmúlt években a magyarok körében az egyik legnépszerűbb digitális pénzügyi szolgáltatóvá vált. Sokan a kedvező devizaváltás és a külföldi bankkártyás vásárlások miatt használják, pedig a szolgáltatás ma már a mindennapi bankolástól a megtakarításokon át a befektetésekig számos lehetőséget kínál.

Elolvasom
Banki díjak, streaming, appok: ennyi pénzt vihetnek el észrevétlenül
2026-10-12

Banki díjak, streaming, appok: ennyi pénzt vihetnek el észrevétlenül

Az ősz jó alkalom arra, hogy ne csak a lakásban, hanem a pénzügyeinkben is rendet tegyünk. Az elmúlt években szinte észrevétlenül szaporodtak meg azok a szolgáltatások, amelyekért havonta automatikusan fizetünk. Streaming, felhőtárhely, mobilalkalmazások, játékok, prémium előfizetések és különböző bankszámlához kapcsolódó szolgáltatások terhelhetik a számlánkat úgy, hogy egy részüket már nem is használjuk.

Elolvasom
KHR-lekérdezés ingyen: így nézheted meg, mit tud rólad a rendszer
2026-10-09

KHR-lekérdezés ingyen: így nézheted meg, mit tud rólad a rendszer

A Központi Hitelinformációs Rendszerről (KHR) sokaknak még mindig a régi adóslista jut eszébe, pedig a KHR nemcsak azokat tartja nyilván, akik nem fizették rendesen a hitelüket. A rendszerben a problémamentesen törlesztett hitelek adatai is megjelennek, és fontos szerepet kapnak akkor, amikor egy bank új hitelkérelmet bírál el. Egy komolyabb mulasztás viszont évekre nyomot hagyhat a rendszerben. A saját adatainkat bármikor ingyenesen lekérhetjük, ráadásul ehhez ma már nem feltétlenül kell bankfiókba mennünk.

Elolvasom