Hír

Félmillió vállalkozás tudja meg, hogy kell-e fizetnie, vagy pénzt kaphat vissza

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Május végétől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csaknem 426 ezer gazdálkodónak küld értesítést az adószámla egyenlegéről. A küldeményből mindenki számára kiderül, hogy kell-e fizetnie, illetve igényelhet-e vissza valamennyi pénzt.

 

Közel félmillió gazdálkodó szervezetnek (jellemzően vállalkozásnak) küld a NAV értesítést az adószámla egyenlegről. Közülük adószámla-kivonatot csak az kap, akinek legalább egy adónemben ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Az érintettek többsége a cég- vagy ügyfélkapun keresztül várhatja a tájékoztatást, a cégkapura nem kötelezetteknek pedig postán érkezik az értesítés. A kivonat mellett a NAV-tól késedelmipótlék-értesítőt is kapnak azok, akik fizetési kötelezettségüket tavaly nem, vagy csak késedelmesen teljesítették, és emiatt ötezer forintot elérő pótlékuk keletkezett.

Az értesítőtől függetlenül az adószámla aktuális állapota a NAV elektronikus ügyintézési felületén, az eBEV portálon is bármikor megtekinthető. A 2021-re felszámított pótlék lekérdezhető az oldalon, a Szolgáltatások menüpont alatt, az Adószámla és pótlékadatok, azon belül pedig a Pótlék-levezetés funkció kiválasztása után. Erre a gazdálkodóknak 2022. június 16-tól lesz lehetőségük.

 

A tartozást a gazdálkodók elsősorban átutalással vagy a túlfizetés átvezetésével rendezhetik, de egyes esetekben bankkártyával is megfizethetik. Az „Átvezetés és kiutalási kérelem az adószámlán mutatkozó túlfizetéshez” elnevezésű űrlapon a túlfizetés kiutalása, vagy tartozásra átvezetése kezdeményezhető az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) is.

 

Fontos határidők járnak le május 31-én

A vállalkozásoknak ma éjfélig, 2022. május 31-ig kell iparűzési adóbevallásukat elkészíteniük és benyújtaniuk. Az egyszerű adózási formában lévő vagy/és alacsony bevételű kisvállalkozásoknak, például katásoknak még az utolsó pillanatokban sem késő nekiugrani ennek, hiszen a NAV honlapján lévő anyagok, segédletek, programok használatával ezt egyszerűen meg tudják tenni. Ezen felül a cégeknek a számviteli törvény szerinti éves beszámolójukat is el kell készíteniük és közzé kell tenniük az Igazságügyi Minisztérium oldalán május 31-ig.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

KATA bevallás 2023: február 27. a határidő - mit kell tenned?
2020-02-09

KATA bevallás 2023: február 27. a határidő - mit kell tenned?

A KATA-s vállalkozásoknak 2023. február 27-ig kell nyilatkozniuk a 2022-es KATA-s bevételeikről. Hogyan kell helyesen kitölteni a 22KATA nyomtatványt?

Elolvasom
Valóban a szegény katás nyugdíjasok országa leszünk?
2021-10-18

Valóban a szegény katás nyugdíjasok országa leszünk?

Az elmúlt hetekben számos információ és hír látott napvilágot a kormány döntése kapcsán, mely szerint a gyermeket nevelő családok adó-visszatérítésben részesülhetnek 2022-ben.

Elolvasom
KATA-s vállalkozás felfüggesztése - hogyan, mire kell figyelni?
2020-04-15

KATA-s vállalkozás felfüggesztése - hogyan, mire kell figyelni?

A KATA-s vállalkozások számára komoly lehetőség a tevékenység felfüggesztése, amellyel az adott időszakra mentesülhetnek a tételes adó megfizetése alól. Azonban a döntés több következménnyel jár, ezeket jártuk körbe.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom