Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Júniustól érhető el az új, szuperkamatozású állampapír

2019-04-04|Frissítve: 2022-01-18

 

Varga Mihály pénzügyminiszter új lakossági állampapír elindítását jelentette be, amellyel a kisbefektetőket célozzák meg. A kormány döntése alapján a kedvező hozamot ígérő MÁP Plusz nébven bevezetett "szuperállampapír' június 1-jétől lesz elérhető.

 

A kormány arra számít, hogy 2023-ra a lakosságnál lévő állampapír-állomány elérheti a 11 ezer milliárd forintot – ez a szám 2018 harmadik negyedévében 7480,9 milliárd forint volt.

 

Az új állampapír célja, hogy minél több kisbefektetőt tereljen az állami megtakarítások felé, ezért fontos volt, hogy a termék egyszerű és átlátható legyen. A számlanyitásra az egész ország területén van lehetőség, a következő helyeken:

 

  • a Magyar Államkincstár kirendeltségein,

  • a Magyar Posta kirendeltségein,

  • a lakástakarék-hálózatokon keresztül,

  • a kereskedelmi bankok fiókjaiban.

 

A jelenleg elérhető állampapírokhoz képest az MÁP Plusz konstrukció magasabb hozammal kecsegtet: fél év után a kamat 3,5 százalék, ami az első év végén 4 százalékra emelkedik. Ezt követően évente további fél-fél százalékpontot emelkedik a kamat, ami azt jelenti, hogy az ötéves futamidő végén már 6 százalékos kamattal számolhatunk. A kamat után nem kell adózni.

 

Varga Mihály pénzügyminiszter nyilatkozata szerint a lakosság szerepvállalása az államadósság finanszírozására is kedvezően hat. A devizaarány 2011 óta 52 százalékról 23 százalékra csökkent, amit a kormány még tovább mérsékelne. A pénzügyminiszter szerint a hazai lakosság az állam szempontjából megbízható befektető, az állampapírok után kifizetett kamat pedig a magyar családok jövedelmét növeli és a hazai gazdaságot erősíti.

 

Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója arról beszélt a múlt hónapban, hogy egy nyugdíjcélú állampapír bevezetését is tervezik, erről ebben a cikkben írtunk bővebben.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

MÁP Plusz - Magyar Állampapír Plusz
2020-03-03

MÁP Plusz - Magyar Állampapír Plusz

Nincs könnyű helyzetben az, aki szeretné befektetni a pénzét. Az ingatlanárak az egekben vannak, a részvények, kötvények nem kecsegtetnek nagy hozamokkal, kifejezetten nehéz ügy jó helyre tenni a pénzt - főleg akkor, ha nem igazán vagyunk járatosak a befektetések világában. Ezen a piacon hatalmas lökést adott a szuperállampapír, a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz), amelynek évről évre emelkedik a kamata a futamidő alatt. Mik a tudnivalók?

Elolvasom
Egyelőre nem gyűri le az infláció a MÁP+-t
2020-04-27

Egyelőre nem gyűri le az infláció a MÁP+-t

Sokáig úgy tűnt, nem lesz párja a szuperállampapírnak: a MÁP+ minden más állampapírnál jobban teljesített, mióta bevezették. Aztán az infláció elkezdett fölfelé lépdelni, így pedig már nem annyira egyértelmű ez az előny. Mi a helyzet most, és letaszíthatja-e az inflációkövető papír a szupert a trónról?

Elolvasom

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom