Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Megvan, hová vitték a magyar turisták a pénzüket a Balaton helyett

2023-09-15|Frissítve: 2023-09-27

Miközben a belföldi turizmus csökken, a magyarok külföldi utazásaiban nyoma sincs a visszaesésnek: az utak száma ötödével, a kint tartózkodási idő 26 százalékkal emelkedett az első félévben. A külföldön elköltött pénz pedig még ennél is jobban nőtt: egy év alatt 45 százalékkal, 590 milliárd forintra. 

 

A belföldi turisztikai vendégforgalomban visszaesésről adott számot 2023 első félévében és az első hét hónapjában is a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az erről szóló közlésben nem szerepelt, de az azóta frissített adatokból már látszik, hogy miközben az előző év azonos időszakához képest a belföldi turisták vendégéjszakáinak száma 8 százalékkal csökkent, addig a magyarok külföldi utazásaiban szó sincs visszaesésről, minden tekintetben nagy a bővülés.

 

Az idei első hat hónapban a magyar állampolgárok összesen 9,8 millió alkalommal utaztak külföldre, ami mintegy 20 százalékkal meghaladja a 2022 első félévi utazásszámot (de még elmarad a járvány előtti, 2019-es rekordévben regisztrált 11,7 milliótól). A kint tartózkodási idő is nőtt: 21,2 millióról 26,8 millió napra, ami 26 százalékos növekedés. A külföldi utazásokon elköltött összeg még ennél is jobban megugrott: az egy évvel korábbinál folyó áron számolva 45 százalékkal, 590 milliárd forintra. Ennek túlnyomó részét, 522 milliárd forintot európai országokban hagyták a magyarok, a fennmaradót pedig amerikai és ázsiai államokban. A külföldön elköltött összegben a magyarok már jócskán lekörözték a 2019-es csúcsév első hat hónapját is. Az akkori 406 milliárd azonban még egy sokkal erősebb forint idején vándorolt külföldre. 

Ahogy a korábbi években, úgy az idei első félévben is Ausztriába utaztak legtöbbször a magyarok (3,5 millió alkalommal), és a legtöbb időt is itt töltötték el (5,7 millió napot), és összesen 116,8 milliárd forintot költöttek el (míg egy évvel korábban 84 milliárd forintot).

 

Ausztria messze a legnépszerűbb utazási célpont télen és tavasszal a síelni és kirándulni vágyó magyarok körében. A Bank360.hu utasbiztosítás kalkulátorával kötött szerződések adatai szerint nyáron (június-augusztusban) három tengerparti ország (Horvátország, Olaszország és Görögország) tudta csak megelőzni nyugati szomszédunkat.

Egy napra vásárolni, több napra pihenni megyünk

 

Az idei első hat hónapban külföldre tett 9,8 millió utazásból 6,1 millió egynapos út volt, amelyek több mint harmadában vásárolni keltek útra a magyarok. Csaknem minden ötödik utazás célja külföldi munkavégzés volt, amit a rokon- vagy baráti látogatás, illetve a szórakozás-szabadidő-egészségmegőrzés úti cél követett 15-15 százalékos részesedéssel.

 

A közel 3,7 millió többnapos utazás többségének (43 százalék) szórakozás, szabadidős tevékenység vagy egészségmegőrzés volt a célja, negyedének pedig rokon, barát meglátogatása. Majd a munkavégzés (18 százalék), valamint az üzleti és konferencia út (9 százalék) következett.

 

A legtöbb pénz szállásra és éttermekre ment el

 

Az első félévben elköltött 590 milliárd forintból 455 milliárd többnapos utakra, 135 milliárd pedig egynapos utakra ment el. A legtöbbet a szállásra és vendéglátóipari szolgáltatásokra költötték a kiutazók (az idei első félévben 137 milliárd forintot, míg tavaly „csak” 90 milliárdot), üzemanyagra 56 milliárdot, élelmiszerre és italra pedig 50 milliárdot fordítottak (míg ezekre tavaly 36 milliárdot, illetve 40 milliárdot költöttek el a külföldre utazók).

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Horvátország hatalmas fölénnyel vitte az egész a nyarat a magyaroknál
2023-09-07

Horvátország hatalmas fölénnyel vitte az egész a nyarat a magyaroknál

Végig vezetve hatalmas fölénnyel nyerte az egész nyarat Horvátország a magyarok körében a legnépszerűbb úti célok között. Az olasz és görög tengerpartot is sokan választották, az utazók majdnem fele szomszédos országba ment - derül ki utasbiztosítást kötők adataiból.

Elolvasom
Néhány ezer forint: mindössze ennyibe kerül, hogy biztonságban legyünk nyaralás alatt
2022-04-01

Néhány ezer forint: mindössze ennyibe kerül, hogy biztonságban legyünk nyaralás alatt

Több millió forintos kártól óvhatjuk meg magunkat nyaralás alatt, ha utasbiztosítást kötünk, a díj pedig akár néhány ezer forintból is kijöhet. Ez egy átlagos nyaralás árának csak a töredéke, így nem érdemes pont ezen a tételen spórolni. Néhány kattintással azt is ellenőrizhetjük, hol a legolcsóbb ez a szolgáltatás, és meg is köthetjük a kiválasztott biztosítást, anélkül, hogy kimozdulnánk otthonról.

Elolvasom
Repülő biztosítás: melyik utasbiztosítás része a repülős fedezet, és mire térít?
2022-06-29

Repülő biztosítás: melyik utasbiztosítás része a repülős fedezet, és mire térít?

Az utasbiztosítások repülő kiegészítő biztosításai egy elég gyakori problémára nyújtanak fedezetet. A reptérkáoszok miatt szaporodó járatkésések és -törlések miatt érdemes lehet erre is térítő konstrukciót választanunk.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom