olcsóbb, ha online kötünk biztosítást

Máris elindultak a lakásbiztosítási akciók az új felmondási lehetőségre

olcsóbb, ha online kötünk biztosítást

Máris elindultak a lakásbiztosítási akciók az új felmondási lehetőségre

Domokos Erika
2024-02-14 Frissítve: 2024-02-28
2024-02-14 Frissítve: 2024-02-28
37330738

Szerződések tízezreit mozgathatja meg, hogy most először évfordulón kívül, márciusban is felmondhatjuk a lakásbiztosításunkat, és szabadon újat köthetünk. Több biztosító már elindította a kampányát, amivel a váltásra és a maradásra egyaránt ösztönzik az ügyfeleket, akiknek február 15-ig tájékoztató levelet is kell kapniuk az új lehetőségről. Az akciókban a szerződők akár 40-50 százalékos díjkedvezményt kaphatnak, ingyenes vagy emelt összegben térítő szolgáltatások közül választhatnak.

 

A hazai biztosítók akciókkal készülnek a márciusi nagy kampányra, amikor először lesz lehetőség arra, hogy soron kívül és ingyenesen felmondjuk a meglévő lakásbiztosításunkat, és helyette újat kössünk. Érdemes ezért összehasonlítani a biztosítók ajánlatait, mert könnyen lehet, hogy a meglévő biztosításunknál kedvezőbbet, olcsóbbat találunk, amelyre - élve az új lehetőséggel - márciusban átszerződhetünk. 

 

A kampány arra is jó alkalom, hogy a jelenlegi életkörülményeinkhez igazítsuk az évekkel, esetleg évtizedekkel ezelőtt kötött lakásbiztosításunkat. Nézzük meg, milyen káreseményekre és mennyit fizet, és az most elegendő lenne-e a helyreállításhoz és az elveszett ingóságok beszerzéséhez. Az ingatlanban is történhettek olyan változások (például bővítés, napelem-telepítés vagy nagy értékű ingóságvásárlás), amelyek az értékkövetésen túl új biztosítási fedezetek bevonását is indokolttá teszik. Ha az értéknövekedést nem követi a biztosításunk, akkor kár esetén a biztosítási összeg nem lesz elegendő a helyreállításhoz, és azt saját zsebből vagy hitelből kellene finanszírozni.

 

A felmondási lehetőség ugyan március elsején nyílik meg, de már több biztosító is elindította a kampányt, és hirdeti az új szerződésekhez vagy az újra kötéshez kapcsolódó kedvezményeket. Vannak olyan cégek is, amelyeknek a honlapján még nincs nyoma a rendkívüli lehetőségnek, és vannak olyan biztosítók is, amelyek március 1-jére ígérik a kedvező díjú és ingyenes szolgáltatások közzétételét. A lakásbiztosítás felmondásának márciusi lehetőségéről február 15-ig kötelesek levélben tájékoztatni az ügyfeleiket a szolgáltatók.

 

Milyen kedvezményt kaphatunk a lakásbiztosításhoz?

 

  • A biztosítók díjkedvezményt nyújthatnak az ügyfelek számára a díjfizetés módja és gyakorisága alapján. A legnagyobb kedvezmény az online bankkártyás vagy csoportos beszedési megbízással történő, éves díjfizetéssel érhető el.
  • Díjkedvezményt szerezhetünk, ha vállaljuk az elektronikus szerződéskötést, kapcsolattartást és kárrendezést (az utóbbi az egyszerűbb esetekben jellemző).
  • A több éves hűséget és a biztosítónál már meglévő szerződésünket is kedvezménnyel ismerik el a biztosítók (ez a hűség- vagy tartamkedvezmény, illetve a partnerkedvezmény).
  • Van olyan biztosító, amely az alapbiztosításhoz köthető kiegészítő biztosítások (fedezetek) számától függően is ad kedvezményt.
  • Minden biztosítónál elérhető a nap 24 órájában telefonos asszisztencia, amely az otthoni veszélyhelyzet elhárításában és háztartási gépek meghibásodása esetén nyújthat segítséget, és küldhet szakembert. Egyes biztosítók átvállalják a vészelhárítás költségeit, abban viszont különbség van köztük, hogy milyen értékben, találni 30 és 150 ezer forintos limitet is.
  • Egyes biztosítók online kárbejelentés estén néhány napos (3-5) kárügyintézést garantálnak, ellenkező esetben kötbért fizetnek az ügyfélnek.
  • A biztosítók többsége igény esetén tanácsadót is ajánl, aki online kommunikációs eszközökön keresztül vagy személyesen segíthet az igényeinkhez igazítani lakásbiztosításunkat.

 

40-50 százalékos kedvezmény is elérhető 

A  lakásbiztosítást kínáló cégek többsége már most is sokszínű kedvezményekkel igyekszik magához csábítani vagy éppen megtartani az ügyfeleket. Ezeket az ajánlatokat még akkor is érdemes átnéznünk, ha nem akarunk biztosítót váltani, hiszen kedvezőbb szerződést akár a meglévő szolgáltatónknál is elérhetünk márciusban. Az összehasonlítás azonban ilyenkor is jól jöhet, hiszen a különböző kedvezmények valódi értékét is akkor látjuk, ha megtudjuk, más biztosító ugyanolyan feltételekkel milyen díjat és szolgáltatást kínál. 

 

Ha végignézünk a már most futó akciók között, akkor azt látjuk, hogy az Alfánál (volt Aegon) az Oké lakásbiztosítást most 50 százalékos díjkedvezménnyel lehet online megkötni. E mellé ajándék fedezetet nyújtanak (választható például napelem-napkollektorra vagy besurranás miatti kárra kiegészítés), valamint 50 ezer forintos éves díj felett okoskamerát adnak ajándékba.

 

Az Allianz az ingyenes és kedvező díjú szolgáltatásait március 1-től teszi közzé a honlapján. Az ügyfelek az Otthonom lakásbiztosítás kötésekor 3 év hűség választása esetén 20 százalékos, a biztosítónál meglévő más biztosítással 10 százalékos partnerkedvezményt érvényesíthetnek. Elektronikus ügyintézéssel még kedvezőbb lehet a díj. A 24 órában elérhető assistance szolgáltatások keretét 150 ezer forintra emelték (ilyen összegben vállalják át az otthoni vészelhárítás költségét).

 

A Colonnade jelenleg legfeljebb 26 százalékos kedvezményt nyújt az Édes Otthon lakásbiztosításhoz a díjfizetés módja és gyakorisága alapján, az elektronikus kapcsolattartás és kárrendezés vállalása esetén. A minősített fogyasztóbarát lakásbiztosításnál (MFO) maximum 15 százalék lehet a kedvezmény.

 

A Generali most 3 éves hűséggel, online megkötött és fizetett Házőrző lakásbiztosítására egy évig 37-48 százalékos díjkedvezményt biztosít (szolgáltatási csomagtól függően). Az MFO terméknél maximum 31 százalék kedvezmény szerezhető.

Minden ügyfélnek épületkár esetén plusz 10 százalék biztosítási védelmet adnak ajándékba 2024. április és 2025. március között. Ha a biztosítási összeg nem lenne elegendő az épület újjáépítéséhez, akkor a biztosítási összeget legfeljebb 10 százalékkal meghaladó összeget vesznek figyelembe a kifizetésnél. A téli időszakban, március végéig a régi és új lakásbiztosításokhoz 3 ingyenes szolgáltatást adnak (maximum 50 ezer forintot fizetnek, ha elveszítjük, ellopják vagy megsemmisülnek a személyi okmányaink, ha fizető fürdőhelyen ellopják értékeinket, vagy ha ellopják téli sporteszközeinket és azok kiegészítőit).

 

A Generalihoz tartozó Genertel lakásbiztosításához is jár a plusz 10 százalékos védelem az épületkáros kifizetésekre. A cég a 3 évre vállalt hűséget és a már meglévő biztosítást 10-10 százalékos díjkedvezménnyel ismeri el, valamint a díjfizetés módjára is kedvezményt számol fel (akár 23 százalékot). Az MFO biztosításnál összesen legfeljebb 33 százalékos díjkedvezmény érhető el. 

 

A Groupamánál kötött Vesta lakásbiztosításhoz most akár 50 százalékos díjkedvezmény is elérhető, az MFO biztosításhoz pedig 35 százalékos. (Az előbbi terméknél 16 százalékos kedvezmény jár, ha van több groupamás szerződés a családban, 15 százalék, ha 3 éves hűségidőt vállalunk, 10 százalék, ha évente egy összegben fizetünk díjat, 5 százalék, ha rendelkezünk OTP-s folyószámlával és 4 százalék, ha az e-ügyintézést választjuk.) A biztosító kár esetén az ügyünk intézéséhez “dedikált kármenedzsert” rendel, aki segítséget nyújt kárrendezésben és választ ad a felmerülő kérdéseinkre.

 

A K&H Biztosító online szerződéskötés esetén akár 53 százalékos kedvezményt nyújt a lakásbiztosítás díjából (25 százalék jár az online kötésért, a díjfizetés gyakorisága alapján 5-15 százalék, 13 százalék pedig a téli kampánykedvezmény). További 10 százalék kedvezményre jogosult az, akinek a biztosított ingatlana BB vagy jobb besorolású energetikai tanúsítvánnyal rendelkezik a szerződés aláírásakor, valamint kedvezménnyel értékelhetik a K&H banknál vagy biztosítónál lévő egyéb szerződéseket is (10-25 százalék).

 

Márciusban kedvezményeket ígér az Uniqa is az új és az újrakötött szerződésekre. A HomeGuard lakásbiztosításnál most - a választható kedvezmények mellett - 10 százalékot lefaragnak a biztosítás éves díjából, ha online vagy telefonos visszahívással kötünk szerződést. Válaszható kedvezmény a 3 éves hűség (10 százalék), az email-es kapcsolattartás (10 százalék) és a díjfizetés gyakorisága (6-8 százalék). Egyszerűbb károk esetén 3 napos szolgáltatási garanciát vállalnak az elhárításra, ellenkező esetben kötbért fizetnek. Az MFO biztosításnál akár 33 százalék kedvezmény szerezhető.

 

Nagy díjkülönbség esetén váltana csak a többség 

 

A legtöbb magyar háztartás rendelkezik lakásbiztosítással, azonban minden ötödiket már több, mint 10 éve kötötték – derült ki a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült legfrissebb felmérésből, melyben a lakosság elégedettségét, motivációit kutatták a kampánnyal kapcsolatban. Minden második szerződő gondolja csak azt, hogy megfelelő értékre van biztosítva lakása

Az eredmények rámutattak, hogy bár vannak, akik évente rutinszerűen ránéznek a lakásbiztosításukra, ez egyelőre még nem általánosan bevett szokás, főleg a fiatalok körében nem jellemző. A többségnek így jó alkalom lehet a mostani időszak arra, hogy több figyelmet fordítson vagyona biztosítására. Erre szükség is van, hiszen a lakásbiztosítással rendelkezők csak kevesebb, mint fele (48 százalék) gondolja azt, hogy megfelelő értékre van biztosítva a lakása.

 

A kutatásban megkérdezettek többsége minden szempontból elégedett a biztosításával, biztosítójával, még a díjakkal is csupán 16 százalék elégedetlen. Az év elején a lakásbiztosítással rendelkezők negyede hallott már az új kampányidőszak bevezetéséről, és válaszaik alapján márciusban 41 százalékuk lenne nyitott arra, hogy megvizsgálja jelenlegi biztosítását, és összevesse a biztosítói ajánlatokkal, hogy kedvezőbb lehetőséget találjon.

 

A márciusi döntésekben számos szempont is jelentős lehet majd. A váltásnál a többféle fedezet (36 százalék), az akciók (32 százalék), a többféle szolgáltatás szerepe (31 százalék) vagy a jelenleginél magasabb fedezet (26 százalék) alig kevésbé fontosak, mint a biztosítási díj (39 százalék). A többség saját bevallása szerint is csak legalább több ezer forintos eltérés esetén kötné át a szerződését, minden negyedik válaszadó pedig csak 10 ezer forint felett foglalkozna a kérdéssel. 

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!