Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor

Már karácsonytól elindulnak a 2023-as Széchenyi Hitelek 5 százalékos kamattal

2022-12-23|Frissítve: 2023-02-08

A 2023-as Széchenyi Kártya Program MAX+ forrásai már 2022. december 23-tól elérhetővé válnak. Ezek a jelenlegi piaci kamatok mellett nagyon kedvező, egységesen nettó 5 százalékos fix kamat mellett kínálnak hiteleket a vállalkozások számára.

 

A kormány jövőre 2022-höz képest duplájára emelte a program állami forrásait, így 2023-ban 290 milliárd forint költségvetési támogatás áll rendelkezésre. Erre szükség is van, hiszen a Széchenyi Kártya Program kedvezményes hiteleinek ugyan emelkednek a kamatai, azonban a magas piaci kamatok miatt így is nagyobb kamattámogatásra szorulnak ezek a hitelek. A költségvetésnek így a korábbinál nagyobb terhet kell vállalnia ugyanannyi hitel folyósításához.

 

2023-ban a kis- és középvállalkozásoknak hat hitelprogram indul, illetve folytatódik. A Széchenyi Beruházási Hitel maximálisan igényelhető hitelösszege 500 millió forintra emelkedik, továbbá a különösen nehéz gazdasági helyzetben lévő turisztikai ágazatban működő vállalkozás számára új Széchenyi Turisztikai Kártya folyószámlahitelt vezetnek be 300 millió forint maximális keretösszeggel.

 

A Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteltermékei

  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ a napi működési költségek biztosításához
  • Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére
  • Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszközök beszerzésekhez
  • Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő „zöld” beruházási hitelcélok megvalósítására
  • Széchenyi Mikrohitel MAX+ a legkisebb, akár kezdő mikro- és kisvállalkozások agrár és nem agár beruházási céljaihoz
  • Agrár Beruházási Hitel MAX+ az agrár vállalkozások fejlesztési elképzeléseihez

 

A Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteleiről a program gazdája, a KAVOSZ a portálján nyújt tájékoztatást.

 

Húsz év alatt csaknem 6000 milliárd forint hitel

A Széchenyi Kártya Programban a 2002-es indulásától napjainkig már 603 ezer hitelkérelmet fogadtak be, közel 433 ezer hitelügylet jött létre, amelynek révén 5900 milliárd forint kedvezményes finanszírozási forráshoz jutottak a kkv-k.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

A kamatstop alatt megdrágítja, mégis érdemes lehet fixálni a lakáshitelt
2022-02-03

A kamatstop alatt megdrágítja, mégis érdemes lehet fixálni a lakáshitelt

Csábító lehetőség a lakáshiteleseknek egészen június végéig élni a kedvezőbb törlesztőrészletekkel, mégis érdemes megfontolni a kölcsönük fixálását. A kamatstop alatt ugyan ettől megnő a törlesztőrészletük, viszont minél később váltanak, várhatóan annál drágább hitelhez jutnak. Ha pedig egyáltalán nem váltanak, júliustól a nyakukba szakad az időközben jócskán megemelkedett kamat. A Bank360.hu kiszámolta, mennyivel drágább jelenleg a fixre cserélés, és hogy lehet így mégis kedvezőbb a kamatstop után.

Elolvasom
Megtöbbszörözi a kormány a Széchényi Kártyára költött pénzt
2022-10-25

Megtöbbszörözi a kormány a Széchényi Kártyára költött pénzt

A növekvő kamatok miatt a Széchényi Kártya Programra is többet kell költenie a kormánynak. Új határozatában az eddig tervezett összeg többszörösét szánja erre. A különbség százmilliárdokban mérhető.

Elolvasom
Kap még három hónapot az extra kedvezményes Széchenyi folyószámlahitel
2022-12-28

Kap még három hónapot az extra kedvezményes Széchenyi folyószámlahitel

Nem ér véget 2022 -vel az aszály által sújtott mezőgazdasági termelők számára nyújtott Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel. Az emelt szintű kamattámogatásos konstrukciót március 31-ig meghosszabbítják.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Élet az Otthon Starton túl: ekkorát nőhetne a hitelpiac tartósan olcsó lakáshitelekkel
2026-04-21

Élet az Otthon Starton túl: ekkorát nőhetne a hitelpiac tartósan olcsó lakáshitelekkel

A hazai lakáshitelpiacon szeptember óta korábban soha nem látott hitelfelvételi kedvet indított el az Otthon Start Program.

Elolvasom
Kisebb bérek, kisebb hitelképesség: mire elég most az átlag- és mediánfizetés?
2026-04-17

Kisebb bérek, kisebb hitelképesség: mire elég most az átlag- és mediánfizetés?

2026 februárjában nettó 509 200 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete.

Elolvasom
Autóvásárlás okosan: miért lehet jó döntés a személyi kölcsön?
2026-04-17

Autóvásárlás okosan: miért lehet jó döntés a személyi kölcsön?

Autóvásárláshoz logikusnak tűnhet valamilyen autóhitel választása, azonban a szabad felhasználású személyi kölcsön több szempontból is praktikusabb megoldás lehet. Rugalmasságot, gyorsaságot és nagyobb szabadságot biztosít, miközben kiszámítható törlesztést kínál. Autóvásárlás előtt ezért érdemes a személyi kölcsönöket is összehasonlítani – könnyen lehet, hogy ez a megoldás jobban illeszkedik az igényeidhez.

Elolvasom