Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Megvan, kik vehetik fel elsőként a 10 millió forintos kamatmentes vállalkozói hitelt

2021-02-22|Frissítve: 2025-11-03

A Magyar Fejlesztési Bank lebonyolításában megvalósuló Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogram elsőként a turisztika, a vendéglátás, a kultúra és a sport területén működő vállalkozások számára lesz elérhető - derül ki a Magyar Fejlesztési Bank hétfői közleményéből. A hitelprogram első szakasza márciusban indul. 

 

A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön a COVID-19 járvány gazdasági hatásaival leginkább érintett vállalkozások számára nyújt segítséget. Az MFB a program előkészítésében közreműködő intézményekkel meghatározta azoknak az ágazatoknak, illetve vállalkozásoknak a körét, melyek az első szakaszban igényelhetik a nulla százalék kamat mellett elérhető, maximum 10 millió forintos hitelt. A program első, márciusban induló szakaszában a turisztika, a vendéglátás, a kultúra és a sport területén működő vállalkozások találhatók a listán. 

 

A hitelprogram előkészítése jelenleg is folyamatban van, az első szakasz várhatóan március első felében indulhat, a hitelt pedig az MFB Pontok hálózatában igényelhetik a vállalkozások. 

Az újraindítási gyorskölcsön legfontosabb jellemzői

 

A hitel a teljes futamidő alatt fix nulla százalékos kamatozású, emellett nem kapcsolódnak hozzá banki költségek és három éves türelmi idővel is igényelhetik a vállalkozások, azaz annak törlesztését az adós a hitel folyósítását követően csak 3 év türelmi idő után kezdi meg. Az igényelhető hitelösszeg minimum 1, maximum 10 millió forint, a program 100%-os előleggel lesz elérhető. 

 

A program bér-, járulék-, rezsi-, működési költség, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható, azaz fedezheti azoknak a vállalkozásoknak a működési költségeit, melyeknek jelentősen csökkent vagy elmaradt a bevétele az elmúlt időszakban. A program a likviditási gondok áthidalása mellett segíti a felkészülést arra az időszakra, amikor a járványhelyzet lehetővé teszi a biztonsági korlátozások enyhítését.

Az első szakaszban kedvezményezett tevékenységek TEÁOR kódjait tartalmazó lista elérhető a www.mfb.hu oldalon.

 

Lesz második szakasz is: még több vállalkozás juthat forráshoz

 

Az MFB közleménye szerint már készül a program következő szakaszában elérhető termékváltozat is, amely a tervek szerint jelentősen szélesíti azoknak a vállalkozásoknak a körét, melyek igényelhetik a nulla százalékos kamatozású hitelt.

 


Ha vállalkozóként 10 millió forintnál nagyobb összegre van szükséged, érdemes összehasonlítani az NHP Hajrá vagy a Széchenyi-hitel konstrukciókat is.


 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Hogyan szerezzünk kamatmentes vállalkozói hitelt?
2020-02-13

Hogyan szerezzünk kamatmentes vállalkozói hitelt?

Míg a lakosság hitelfelvételét az egyéni szükségletek alakítják, a vállalkozásoknál más szempontok az irányadók. Egy vállalkozás hitelfelvételét minden esetben a gazdasági racionalitás kell irányítsa, nem a tulajdonos személyes szükségletei.

Elolvasom
Vállalkozói hitelből nagyra nőni? – tudj meg mindent a lehetőségről
2018-10-02

Vállalkozói hitelből nagyra nőni? – tudj meg mindent a lehetőségről

Vállalkozóként a folyamatos fejlődés elengedhetetlen a sikerhez, ehhez azonban sokszor olyan fejlesztésekre van szükség, amit saját zsebből nem tud a cég kifizetni. Ekkor a kezdő vállalkozásoknak és a nagyobb beruházást, például gépek vagy berendezések beszerzését tervező cégeknek tőkeinjekcióra van szükségük, hogy meg tudják valósítani a kitűzött céljaikat. Ebben segíthetnek a különböző vállalkozói hitelek: ismerd meg részletesen, hogy milyen lehetőségeid vannak a piacon, és hogy milyen feltételekkel igényelhetsz kölcsönt a vállalkozásod számára.

Elolvasom
Átmeneti finanszírozási lehetőségek vállalkozásoknak a koronavírus idején
2020-05-07

Átmeneti finanszírozási lehetőségek vállalkozásoknak a koronavírus idején

Kutatók szerint az ember eredendően csak akkor reagál egy helyzetre, ha közvetlenül, húsbavágóan érintik a kézzel fogható események és következmények. A koronavírus okozta gazdasági és pénzügyi sokk az elsők között érte el a hazai vállalkozásokat. A Bank360.hu megnézte, milyen finanszírozási lehetőségek közül választhat egy vállalkozó, hogy túlélje a nehéz időszakot.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Lakásbiztosítás: sokan hagyták a kampány végére a váltást
2026-04-03

Lakásbiztosítás: sokan hagyták a kampány végére a váltást

A kampány végén megnőtt a keresések és a szerződéskötések száma is.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?
2026-04-03

Mennyi a törlesztője 5 millió forint személyi kölcsönnek?

Az MNB adatai alapján töretlen a népszerűsége a szabad felhasználású személyi kölcsönöknek, a szerződésszámok mellett az átlagosan felvett hitelösszeg is emelkedik. Nem csoda, hogy a bankok között is nagy a verseny az ügyfelekért: cikkünkben azt vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételekkel lehet felvenni 5 millió forint személyi kölcsönt 72 hónapos futamidőre, legalább havi nettó 450 ezer forint igazolásával.

Elolvasom
Több támogatáshoz juthatnak a Széchenyi Kártya Programban résztvevő kkv-k
2026-04-02

Több támogatáshoz juthatnak a Széchenyi Kártya Programban résztvevő kkv-k

A Széchenyi Kártya Program Agrár Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ konstrukciója 2026. április 1-től négy új támogatási jogcím mellett is igényelhető, amely változás a hazai kkv-k számára szélesebb körű finanszírozási lehetőségeket biztosít - írja közleményében a KAVOSZ Zrt.

Elolvasom