Tipp & tanács

Mennyi a törlesztője a 6 milliós hitelnek, ha gyorsan kell a lakásfelújítási támogatáshoz?

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-11-21|Frissítve: 2022-11-24

Egy hatmilliós hitelből sok mindent megvalósíthatunk, de ritkán fordul elő, hogy néhány milliót rögtön vissza is fizethetünk belőle támogatásból. Márpedig most éppen ez a helyzet. Az év végéig még lehet igényelni a maximum 3 milliós lakásfelújítási támogatást. Az idő már nagyon szorít, de azért még befuthatónak látszik egyszerűbb és gyorsan megvalósítható korszerűsítésekre. Ha hitelből kell mindent előfinanszíroznunk, akkor a személyi kölcsön maradt a leggyorsabb megoldás. Megnéztük, mennyibe kerül ez most.

 

A családosok számára nyújtott lakásfelújítási támogatást csak az kaphatja meg, aki munkálatokról szóló számláit benyújtja a Magyar Államkincstárhoz az é végéig. Tehát csak olyan munka és berendezés, anyag után igényelhetünk támogatást, amiről év végéig számlánk is van. Az az idő rövidsége és a közelgő ünnepi leállások miatt már erősen korlátozza mit és milyen összegben valósíthatunk meg addig a támogatást is felhasználva. 

 

Nem reménytelen azonban, hogy egy-két berendezés megvásárlásával és beszereltetésével még megkaphatjuk az otthonfelújítási támogatásnak legalább egy részét. Ilyen lehet a melegvíz előállító berendezések cseréje, hűtő-fűtő klímák beszerelése és még jópár dolog, amely rövid idő alatt megvalósítható, nem annyira munkaigényes, és a berendezés még egyszerűen megvalósítható.

 

A támogatás lakásfelújítás költségének 50 százalékát, de legfeljebb 3 millió forintot fedez, tehát ha a maximális támogatást meg szeretnénk kapni, legalább 6 millió forintos felújítás, korszerűsítés kell. Akkor is érdemes még nekifutni azonban, ha ezt az összeget nem tudjuk teljesen kihasználni, hiszen akár 500 ezer forint támogatás is jól jön egy ilyen felújításnál.

 

A lakásfelújítási támogatás feltételeiről, a megvalósítható korszerűsítéséről itt olvashatsz részletesen.

 

Egy dologra mindenképpen vigyáznunk kell: a támogatás igénylésekor a felújítási költség felének anyagköltségnek kell lennie (tehát például a beépítendő bojlerek és/vagy klímák árának), a másik 50 százalék pedig munkadíjnak, számlával igazoltan. Ha tehát a beépítendő berendezések 5 millió forintba kerültek, de nem vettünk igénybe szerelőt, akkor nulla forint támogatást kapunk. Ha a szerelő munkadíja 200 ezer forint volt, akkor 400 ezret. Ha a szerelési munka 1 millió forint volt, akkor már 2 millió forint lehet a támogatás.

 

Tételezzük fel most az utóbbi esetet, tehát a beszerzett anyagok és berendezések értéke 5 millió, a munkadíj pedig 1 millió forint, tehát 6 millió forintot kell előfinanszíroznunk attól az időponttól, amikor megvesszük a beszerelendő berendezéseket, addig amíg a számlák benyújtása után meg nem kapjuk a 2 millió forintos támogatást. Ez megtörténhet a munka befejezése után egy-két hónapon belül. Ekkor előtörleszthetünk a hitelünkből 2 millió forintot, vagy kiválthatjuk hitelünket, ha olcsóbbat találunk, és utána már csak egy körülbelül 4 millió forintos hitel törlesztőit kell fizetnünk.

 

 

Ha jogosultak vagyunk a lakásfelújítási támogatásra, akkor az előfinanszírozáshoz a támogatáson felüli költséghez kedvezményes, 3 százalékos lakásfelújítási hitelt is igényelhetünk 6 millió forintig. Természetesen a finanszírozásra most ez a legkedvezőbb megoldás, de ennek a kölcsönnek az elbírálási, folyósítási ideje azonban nem néhány nap, hiszen ez jelzáloghitel. Ha a munkálatok elindításához, beszerzésekhez nincs elég megtakarításunk, és mindenképpen hitelt kell felvennünk, hogy a támogatást megkaphassuk a végén, akkor személyi kölcsönt gyorsabban fel tudunk venni. Ez ugyan nem olcsó, de ha elég magas összegű támogatásért szállunk harcba, akkor azzal is számolhatunk, hogy a megkapott támogatásból rögtön előtörleszthetjük a hitel jelentős részét. 

 

A hatmilliós hitelösszegre 400 ezer forintos nettó jövedelemmel, a fizetésünk havi átutalását a hitelező bankba vállalva a Bank360.hu személyi kölcsön kalkulátorával kapott ajánlatok közül a az UniCredité jár a legalacsonyabb havi törlesztőrészlettel, 102 897 forinttal. A 11,63 százalékos THM a jelenlegi kamatkörülmények között még kifejezetten kedvezőnek mondható, hiszen van, ahol ilyen THM-n már jelzáloghitelt sem adnak. A teljes visszafizetendő összeg ebben az esetben 8 643 348 forint. 

 

A második legalacsonyabb törlesztővel a Cetelem fogyasztóbarát hitelét tudjuk felvenni. Ennek a havi törlesztője 110 297 forint, a THM-je már 14,20 százalék, a teljes visszafizetendő összeg pedig 9 264 948 forint lesz. A harmadik legkedvezőbb ajánlat a kalkulátorban a Takarék Fix személyi kölcsön 111 373 forintos havi törlesztővel, 14,68 százalékos THM-mel vehető fel, és 9 383 388 forintot kell visszafizetni a 7 éves futamidő végén. 

 

A munkák befejezése, a támogatás megszerzése hónapokba telhet, addig fizetnünk kell a 6 milliós hitel részletét, de ha megszereztük a támogatást, abból rögtön előtörleszthetünk. Ebben az esetben számolnunk kell előtörlesztési díjjal, de ez már nem sokat von le a támogatással megszerzett ingyenmilliókból.

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Mennyi most a törlesztője egy 6 millió forintos lakáshitelnek?
2021-09-28

Mennyi most a törlesztője egy 6 millió forintos lakáshitelnek?

Két hitelösszegre 6, illetve 9 millió forintra vizsgáltuk meg, hogy milyen feltételeket támasztanak a hitelfolyósító intézetek.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője egy 6 millió forintos személyi kölcsönnek?
2021-09-21

Mennyi a törlesztője egy 6 millió forintos személyi kölcsönnek?

Előfordul, hogy rövid időn belül van szükségünk egy nagyobb pénzösszegre, ám nem tudunk, vagy nem áll szándékunkban az állami támogatások egyikével sem élni. Ebben a helyzetben jelenthet segítséget egy személyi kölcsön, amivel át tudjuk hidalni a pénzügyi nehézségeket. 

Elolvasom
Ezt tudjuk még megcsináltatni az év végéig élő lakásfelújítási támogatásból
2022-09-08

Ezt tudjuk még megcsináltatni az év végéig élő lakásfelújítási támogatásból

Alig maradt ideje annak, akik ki akarja használni az év végéig igénybe vehető lakásfelújítási támogatást és kedvezményes hitelt. Megmutatjuk, mit lehet még megcsináltatni belőle, akár a rezsit is csökkentve.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Mi köze a jegybanki alapkamatnak a lakáshiteledhez?
2026-09-02

Mi köze a jegybanki alapkamatnak a lakáshiteledhez?

A jegybanki alapkamat és más referenciamutatók változásait nem feltétlenül kötjük össze a saját pénztárcánkkal, pedig ezek a számok is hatással vannak a pénztárcánkra. Befolyással lehetnek arra, hogy milyen kamattal kapunk lakáshitelt, változik-e egy meglévő kölcsönünk törlesztőrészlete, vagy éppen milyen kamatot kínál a bank a megtakarításunkra.

Elolvasom
Itt az újabb kamatcsökkentés, már 10 százalék alatt van a THM ennél a hitelnél
2026-09-01

Itt az újabb kamatcsökkentés, már 10 százalék alatt van a THM ennél a hitelnél

Augusztus végén és szeptember elején több bank is csökkentette a kamatait, ennek köszönhetően akár már 10 százalék alatti THM-mel is találhatunk nagyobb összegű személyi kölcsönt. A szabad felhasználású jelzáloghitelek piacán is történt változás, ezeket a Bank360 kamatfigyelőjében foglaljuk össze.

Elolvasom
Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést
2026-09-01

Egy éves az Otthon Start Program, ami a feje tetejére állította a lakáshitelezést

Egy évvel ezelőtt indult el az Otthon Start Program, amely többek között rekordösszegű lakáshitel folyósítást, emelkedő hitelösszegeket és több kifeszített lakáshitel ügyletet hozott magával.

Elolvasom