Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Tipp & tanács

Ezt tudjuk még megcsináltatni az év végéig élő lakásfelújítási támogatásból

2022-09-08|Frissítve: 2022-11-22

Nem maradt sok ideje annak, akik ki akarja használni az év végéig igénybe vehető lakásfelújítási támogatást és kedvezményes hitelt. A szűk határidőbe már nem fér bele minden munka, ezért megmutatjuk, miből lehet válogatni, és ezek közül mivel lehet a rezsit is csökkenteni.

 

Egyszerre több kényszer is arra ösztönözheti az ingatlantulajdonosokat, hogy késedelem nélkül döntsenek a lakásfelújításról, és vágjanak is rögtön bele. A rezsiemelésbe átcsapó rezsicsökkentésnek már az első számlái is minden korábbinál erősebb lökést adhatnak arra, hogy befektessünk a házunk, lakásunk energiaköltségének a mérséklésébe. Ezt a szokásaink megváltoztatásán túl az ingatlan energiafelhasználásának csökkentésével vagy/és a saját energiatermeléssel lehet megvalósítani.

 

Ehhez azonban pénz kell, aminek az elköltése most legalább rögtön jól kamatozhat számunkra a kisebb energiaszámlával. Sokkal hamarabb megtérülhet ez a befektetésünk, mint akárcsak egy néhány hónappal ezelőtti kalkuláció alapján. A hitelek megdrágulása azonban sokakat még így is elriaszthat attól, hogy belevágjanak egy ilyen fejlesztésbe, felújításba.

 

A gyerekesek számára azonban december végéig még nyitva áll az Otthonfelújítási Program támogatása és kedvezményes hitele, amiből akár tokkal-vonóval megcsinálhatnak egy rezsicsökkentő felújítást, feltéve, hogy az év végéig végeznek is vele. A maximum 3 millió forint állami támogatást és az ehhez még felvehető maximum 6 millió forintos fix 3 százalékos hitelt a jelenlegi piaci körülmények kár kihagyni annak, aki érez magában elég erőt, hogy ezt december 31-ig meg is valósítsa. 

 

Természetesen az is elképzelhető, hogy végül meghosszabbítják a lejáró határidőt, ahogyan a babaváró hitelnél már megtették (legalábbis bejelentették). Ha ha valaki biztosra akar menni, nem érdemes pusztán ebben bíznia.

 

Aki még belevágna, az a lakásfelújítási támogatásból az alábbi munkálatokat lehet fedezni:

  • víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső és külső hálózat kiépítése,
  • fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
  • fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület külső festése, színezése, valamint szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang- és vízszigetelési munkálatokat,
  • külső nyílászáró beépítése, cseréje, redőny, árnyékoló, spaletta, rovarháló, biztonsági rács felszerelése vagy cseréje, párkány, küszöb létesítése, cseréje vagy felújítása,
  • tető cseréje, felújítása, szigetelése,
  • égéstermék-elvezető építése, korszerűsítése,
  • klímaberendezés beépítése, cseréje,
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
  • belső tér felújítása, ideértve
    • a  lakás helyiségeinek belső fali, padló-, födém- vagy álmennyezeti burkolat cseréjét, felújítását, festését, tapétázását
    • a galériaépítést,
    • a belső lépcső kialakítását és cseréjét,
    • a szaniterek beépítését vagy cseréjét,
    • a villanykapcsolók és -dugaljak kialakítását és cseréjét,
    • a belső nyílászárók, belső párkányok, küszöbök beépítését, cseréjét vagy felújítását,
    • lámpák vagy világítótestek beépítését vagy cseréjét,
  • a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található épület, nem lakás céljára szolgáló helyiség (így különösen: nyári konyha, mosókonyha, tároló) felújítása,
  • kerítés építése,
  • gépjárműtároló építése vagy nyitott gépkocsibeálló kialakítása,
  • terasz, loggia, erkély, előtető építése,
  • térburkolat vagy külső lépcső készítése, cseréje,
  • télikert kialakítása,
  • akadálymentesítési munkák,
  • alapozási szerkezet megerősítése, valamint
  • beépíthető bútor vagy konyhai gép beépítése, cseréje,
  • használati melegvíz rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • szabályozott szellőzési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje,
  • szennyvíz tisztítására és elhelyezésére szolgáló egyedi szennyvízkezelő berendezés vagy tisztítómezővel ellátott oldómedencés műtárgy telepítése vagy cseréje. 

 

Amint látható, szép számmal vannak rezsicsökkentő lehetőségek. A választásnál még azt érdemes mérlegelni, hogy november 28-tól újra lehet jelentkezni a napelem pályázat támogatására: napelemes rendszerek, illetve az ezekkel kombinált hőszivattyús fejlesztések, nyílászárócserék megvalósítására. Előbbire akár 2,9 millió forint, utóbbira pedig akár 11,3 milliós támogatás is elnyerhető. 

 

Erre nevelt gyermek nélkül is lehet pályázni, a bökkenő ebben az esetben csak az, hogy az elbírálásánál előnyt élveznek a gyerekesek és a kiemelten fejlesztendő kistelepüléseken élők, akik ezért pluszpontokat kapnak. Aki tehát nem jogosult ilyen előnyre, az nem biztos, hogy megkapja a pályázott pénzt. Az első körben végül úgy döntöttek, hogy a pluszpontoktól függetlenül minden érvényes pályázatot benyújtó megkapja a támogatást. Azóta viszont volt egy rezsiemelés, amitől valószínűleg sokkal több lesz a jelentkező. A gyerekesek mindenesetre mindkét támogatást megcélozhatják, akár együtt is, és ennek megfelelően sakkozhatnak a megvalósítandó beruházásokkal. 

 

A napelem pályázat részleteiről itt, az otthonfelújítási támogatás feltételeiről pedig itt olvashatsz. 

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Napelem pályázat 2022
2021-09-14

Napelem pályázat 2022

A lakosságnak szóló napelemes pályázaton nagyösszegű támogatást kaphatnak napelem építésére és fűtéskorszerűsítésre azok a háztartások, ahol az egy főre jutó kereset az átlagos alatt van. Csak napelemes rendszer telepítése esetén közel 3 millió forint kapható, ha azonban az ingatlan energetikai korszerűsítését is vállalja a pályázó, technológiától függően 9-11 millió forintot is kitehet a támogatás, amit teljes mértékben az előírt célokra kell fordítani.

Elolvasom
Novembertől újra pályázható a sokmilliós ingyenpénz a napelemekre
2022-09-05

Novembertől újra pályázható a sokmilliós ingyenpénz a napelemekre

Már a rezsinövelés előtt is hatalmas volt az érdeklődés a napelemes rendszerekre ingyenmilliókat adó támogatásért, most pedig bejelentették: november végén újra megnyílik ez a lehetőség.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője egy napelemrendszerre felvett hitelnek? 
2022-08-15

Mennyi a törlesztője egy napelemrendszerre felvett hitelnek? 

A háztól és fogyasztásunktól függően 1,5 és 3,5 millió forint közötti összegből hozhatók ki érdemi napelemrendszerek. Ha belevágunk hitelből, havi 50-60 ezer körüli törlesztőrészleteket kell vállalnunk érte.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom