Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor

Nem kell pontozással nyerni, mindenki kap a napelem pályázat ingyen millióiból

2022-03-29|Frissítve: 2022-10-13

Nem kell számolgatni, mire lesz elég a plusz pont, végül minden jogosult megkaphatja az igényelt támogatását a napelem pályázaton. Ha még marad pénz, újra lehet rá pályázni.

 

Az egyik legkedvezőbb lakáskorszerűsítési lehetőséget kínálta az a napelem pályázat, amelynek az első körében több mint 200 milliárdot oszt szét az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Előzetesen nagy matekozás ment arról, hogy maradhat-e támogatás azoknak, akik nem szereznek pluszpontot, vagy nem eleget a pályázati kiírások alapján. E szerint ugyanis előnyben részesültek az elbírálásban a pályázók a 18 év alatti gyerekek számának függvényében, valamint arra is pluszpontokat lehetett kapni, ha valaki hátrányos, támogatandó településről jelentkezett. 

 

A december elején indult, több körös pályázaton tetőre telepített napelemes rendszerre 2,9 millió forintot, a mellé felszerelt hőszivattyús fűtőrendszerre és egyéb energetikai korszerűsítésre akár 11,3 millió forintnyi támogatást lehetett elnyerni. A támogatási összeg fedezi a regisztrált vállalkozó által elvégzett, a program céljának megfelelő felújítás költségét, vagyis ideális esetben egy forintot sem kell fizetnie a tulajdonosnak.

 

A pályázaton 4,85 millió forint alatti éves átlagos jövedelmű tulajdonosok indulhattak. Az ingatlannak pedig olyan műszaki állapotban kell lennie, hogy a beszerelés külön ráfordítás nélkül is megvalósítható legyen. Ha ez nem áll fenn, még a pályázat előtt önerőből fel kell újítani. Ehhez azonban igénybe lehet venni például a 2022 végéig még élő lakásfelújítási támogatást, és a hozzá kapcsolódó kedvezményes hitelt.

 

Mostanra kiderült, hogy azok jártak jól, akik akkor is beadták a pályázatukat, ha nem vagy nem sok pluszpontot tudtak felmutatni. A minisztérium államtitkára, Steiner Attila ugyanis bejelentette, hogy mindenkinek jut támogatás a lakossági napelem pályázat keretéből, aki megfelel a jogosultsági feltételeknek.

 

Összesen több mint 40 ezer kérelem érkezett. A pályázati folyamat a hiánypótlásoknál tart, de akiknél erre nincs szükség, akár már meg is kaphatták a jogosultságról szóló értesítést. Az elbírálások végeztével kiderül, mennyi marad a 203 milliárd forintos keretösszegből, és annak a maradékára is lehet majd jelentkezni.

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Napelem pályázat 2022
2021-09-14

Napelem pályázat 2022

A lakosságnak szóló napelemes pályázaton nagyösszegű támogatást kaphatnak napelem építésére és fűtéskorszerűsítésre azok a háztartások, ahol az egy főre jutó kereset az átlagos alatt van. Csak napelemes rendszer telepítése esetén közel 3 millió forint kapható, ha azonban az ingatlan energetikai korszerűsítését is vállalja a pályázó, technológiától függően 9-11 millió forintot is kitehet a támogatás, amit teljes mértékben az előírt célokra kell fordítani.

Elolvasom
Ma indul a roham a Napelem pályázat ingyen millióiért
2021-12-06

Ma indul a roham a Napelem pályázat ingyen millióiért

Ma délután 5 órakor nyílik meg az ingyen milliókat osztó Napelem pályázat online jelentkezési felülete. Egyelőre hat dunántúli megyéből pályázhatnak az ingatlantulajdonosok, de hetente újabb régiókkal bővül a kör. A Bank360.hu összegzése szerint érdemes időben elkezdeni a pályázat megszervezését, hogy ne maradjunk le a kivételesen kedvező lehetőségről.

Elolvasom
Napelem pályázat vagy Otthonfelújítási támogatás: melyik a jobb energetikai korszerűsítésre?
2021-12-02

Napelem pályázat vagy Otthonfelújítási támogatás: melyik a jobb energetikai korszerűsítésre?

December 6-án indul a Napelem pályázat, amely átfogó energetikai korszerűsítésre ad lehetőséget. A kihasználására pályázatot kell beadni, ide azonban már fel kell tölteni a vállalkozóval megkötött előszerződést.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom