Tipp & tanács

Módosítanád a lakásbiztosításod? Mutatjuk, mire érdemes figyelni!

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2025-07-09|Frissítve: 2026-02-03

Jelentősen megugrott az érdeklődés a lakásbiztosítások iránt, az internetes keresések ezen a téren a kelet-magyarországi régióban nőttek leginkább. A viharos időjárás ez alapján sok ingatlantulajdonost ösztönöz a biztosításkötésre vagy a meglévő szerződés felülvizsgálatára. Összegyűjtöttünk néhány szempontot, amelyek segíthetnek, hogy a jövőben megfelelő védelemmel felvértezve álljunk a vihar elé, ha az megérkezik. 

Eső után köpönyeg - tartja a mondás, ez most is igaz azokra, akik a hétfői vihar után kezdtek el lakásbiztosítást keresni, vagy a meglévő szerződésüket felülvizsgálni, de még később is jobb, mintha egyáltalán nem foglalkoznának ezzel a tulajdonosok. Egy, a hétfőihez hasonló vihar esetén legközelebb már jobb helyzetben lesznek, és bízhatnak a kártérítésben. 

A biztosítók beszámolói és az internetes keresések alapján is az látszik, hogy a hétfői vihar után jelentősen megnőtt az érdeklődés a lakásbiztosítások iránt - mondta el Vrazsovits Rita, a Bank360 szakértője. A keresések leginkább Békés és Hajdú-Bihar vármegyékben ugrottak meg, de általánosságban is a kelet-magyarországi régióban nőtt nagyobb mértékben az érdeklődés. Ennek az okait egyrészt a vihar erejében, az elszenvedett károkban, másrészt a biztosított ingatlanok arányában érdemes keresni. 

Mire érdemes figyelni annak, aki most köt vagy módosít szerződést?

Az új szerződéseknél egyszerűbb a képlet, hiszen az ingatlan, illetve a benne található ingóságok jelenlegi értéke alapján lehet megkötni a szerződést a felmerülő igények alapján. Vannak azonban olyan ingatlantulajdonosok is, akik a vihar után ismerték fel, hogy a biztosításuk már nem feltétlenül elegendő a keletkezett kár fedezéséhez és ezért szeretnének változtatni. 

Nekik egyrészt azt érdemes átgondolni, hogy a legutóbbi módosítás óta milyen ingóságok kerültek az ingatlanba, illetve, hogy milyen nagyobb változások történtek, ami befolyásolhatja az ingatlan értékét. Fontos változás lehet például egy napelem felszerelése, egy elvégzett felújítás vagy egy drágább elektronikai eszköz beszerzése, amit szeretnénk védeni egy esetleges káreseménynél. Vagyis ha történt nagyobb léptékű változás az ingatlanban, akkor érdemes felülvizsgálni a lakásbiztosítási szerződést is. 

Szintén érdemes megnézni és felülvizsgálni azokat a tételeket, melyekre meghatározott összeghatárig térítenek a biztosítók. Ezek közé sorolható például a felelősségbiztosítás, ami akkor nyújt segítséget, ha miattunk vagy a mi ingatlanunkban történtek miatt ér kár mást; illetve ilyen a szolgáltatás-kimaradásból eredő károkra fizetett összeg is. De ide sorolható a zárcserére vagy az elveszett okmányokra kifizetett kártérítés is. 

Az sem mindegy, hogy mekkora önrészt vállaltunk a szerződéskötésnél. Ha nagyobb arányú az önrész, mert ezzel szerettük volna csökkenteni a biztosítás díját, egy nagyobb viharkár esetén azt tapasztalhatjuk, hogy nekünk is többet kell fizetni a helyreállítási munkálatok során. 

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Rémálmot hozott a lehűlés, hozta magával a súlyos viharkárokat is
2025-07-08

Rémálmot hozott a lehűlés, hozta magával a súlyos viharkárokat is

Újra milliárdos károkat okozott a júliusi vihar ingatlanokban és autókban, igaz, pontos összeget majd a romok eltakarítása után fogunk látni. Járműveknél ilyenkor segít a casco, az ingatlanoknál pedig a lakásbiztosítás. Utóbbinál sokakat érhet meglepetés, amennyiben a régi szerződésük már nem elég a teljes kártérítésre.

Elolvasom
Lakásbiztosításod van? Siess, már nincs sok idő váltani!
2025-03-25

Lakásbiztosításod van? Siess, már nincs sok idő váltani!

Már csak néhány nap van hátra a lakásbiztosítási kampányból. Most mindenki megtalálhatja a neki legjobb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. Ezek a legfontosabb tudnivalók a váltásról.

Elolvasom
Nagyot ugrott a lakásbiztosítások díja, de most újra lehet olcsóbbra váltani
2025-03-10

Nagyot ugrott a lakásbiztosítások díja, de most újra lehet olcsóbbra váltani

A lakásbiztosítások díjai egy év alatt 17,1 százalékkal emelkedtek, de eközben ennek csaknem duplájával nőtt az ingatlanok átlagos biztosítási összege. Márciusban egy hónapig az idén is szabadon válthatnak az ügyfelek, ha jobb biztosítást találnak maguknak.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom