Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Mennyiért tudunk igazán nagy összegű személyi kölcsönt felvenni?

2024-08-05|Frissítve: 2024-10-03

Az elmúlt évek csúcsinflációja a bankok hitelkínálatát is átszabta. Szinte mindegyiknél emelkedett például a személyi kölcsönként felvehető összeg maximuma, ma már akár 10-12 millió forintot adnak a szabad felhasználású hitelből. Megnéztük, melyik banknál mennyi az igényelhető maximum, és mekkora törlesztőrészletet kell érte vállalni.

 

Ha minden drágább, ugyanazért többet kell fizetnünk, és ezért a nagyobb vásárlásokhoz a felvett hitelek összege is emelkedik. Ez különösen szembetűnő volt az elmúlt két-három évben, amikor az infláció sokáig kétszámjegyű volt, a hatás pedig nemcsak a boltok polcain és a pénztárcánkon, hanem a hitelstatisztikákban is tetten érhető. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2021 júniusában a felvett közel 48 milliárd forint személyi kölcsönre mintegy 22 ezer szerződés jutott, az átlagosan felvett hitelösszeg akkor 2,19 millió forint volt. Egy évvel később ugyanez az összeg már 2,29 millió forint, 2024. júniusban pedig 2,68 millió forint. 2021-hez képest a szerződések száma közel 19 százalékkal nőtt, a szerződött teljes összeg pedig ennél jelentősen nagyobb mértékben, 45 százalékkal. 

 

Nagyobb hitel, változó banki feltételek

 

A növekvő kereslet a banki feltételeket is formálja, ma már alig van olyan hitelintézet, ahol ne lehetne szabad felhasználású személyi kölcsönként legalább 10 vagy 12 millió forintot felvenni. Ekkora összegnél általában jobban megéri, ha inkább szabad felhasználású jelzáloghitelt veszünk fel, előfordulhat azonban, hogy nincs olyan ingatlan, amit be tudnánk vonni a hitelügyletbe, vagy gyorsan kell a pénz és nem szeretnénk megvárni a jelzáloghitel hosszabb, akár több hetes igénylési idejét. 

 

Nézzünk meg egy példakalkulációt! 12 millió forint személyi kölcsönt jelenleg több banknál is fel lehet venni, ezek ráadásul alig drágábbak, mint a szabad felhasználású jelzáloghitelek. Az UniCredit Banknál a teljes hiteldíj mutató 11,51 százalék, ha 84 hónapos futamidővel és legalább 600 ezer forintos havi nettó jövedelemmel számolunk. A havi törlesztőrészlet így 205 090 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 17 227 560 forint. Nem sokkal drágább a CIB Bank sem, 12,07 százalékos THM-jével 208 299 forintra jön ki a törlesztő, a futamidő végéig pedig 17 497 116 forintot kell visszafizetni. 

 

Az Erste Banknál is 12 millió forint a maximum felvehető összeg, a THM 13,49 százalék, a havi törlesztőrészlet 214 344 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 18 124 872 forint. Az OTP Banknál, amely éppen most augusztustól emelte meg a maximális hitelösszeget 10 millióról 12 millióra, a fogyasztóbarát személyi kölcsön 14,28 százalékos THM-mel vehető igénybe, a havi törlesztőrészlet így 219 417 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 18 521 028 forint. 

 

Bank360

 

Ennél valamivel kisebb, 10 millió forint körül van a maximum felvehető hitelösszeg a többi banknál. A Raiffeisen Banknál szintén 84 hónapos futamidővel számolva 11,90 százalék a THM, 171 172 forint a törlesztőrészlet, a teljes visszafizetendő összeg pedig 14 478 430 forint. A Cofidis 12,67 százalékos THM-mel nyújtja a hitelt, a havi törlesztőrészlet így 176 467 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 14 823 228 forint. Az MBH Banknál közel azonos ajánlattal találkozhatunk, a THM 12,90 százalék, a havi törlesztőrészlet 177 865 forint, a teljes visszafizetendő összeg pedig 14 940 660 forintra jön ki a futamidő végéig. 

 

A K&H Banknál is elérhető a 10 millió forintos hitel, 14 százalékos THM-mel, 180 780 forintos törlesztőrészlettel. A teljes visszafizetendő összeg így 15 326 544 forintra jön ki. A Cetelemnél a maximum felvehető hitelösszeg nem kereken 10 millió forint, hanem 9,9 millió forint. A THM 14,80 százalék, a havi törlesztőrészlet így 183 073 forint, a teljes visszafizetendő összeg 15 378 132 forintra jön ki.

 

Bank360

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Mennyi a törlesztője most másfél millió forint személyi kölcsönnek?
2024-07-22

Mennyi a törlesztője most másfél millió forint személyi kölcsönnek?

Az elmúlt évek csúcsaihoz képest a személyi kölcsönöknél is fokozatosan csökkennek a kamatok. A pénzintézetek ajánlatai között azonban hatalmasak a különbségek. Megnéztük, milyen havi törlesztővel kínálnak jelenleg másfél millió forint személyi kölcsönt.

Elolvasom
Megéri válogatni a személyi kölcsönökből: havonta sok ezer forintot spórolhatunk
2024-07-16

Megéri válogatni a személyi kölcsönökből: havonta sok ezer forintot spórolhatunk

A személyi kölcsönök átlagos kamatai még elég magasak, de az ajánlatok összehasonlításával ezeknél olcsóbbakat is találhatunk. A törlesztőrészlet lefaragásán túl most még jóváírást is kaphatunk.

Elolvasom
Így versenyeznek értünk a bankok: már a személyi kölcsönért is jóváírást kaphatunk
2024-07-05

Így versenyeznek értünk a bankok: már a személyi kölcsönért is jóváírást kaphatunk

Nem csak a kamatokban versenyeznek egymással a bankok, a hitelekhez is adnak olyan plusz jóváírásokat, amivel csökkenthetjük a kiadásainkat. Ezért az ajánlatok összehasonlításánál az akciókat is érdemes figyelni, mert például van olyan bank is, amelyiknél személyi kölcsön felvételekor akár 80 ezer forint jóváírást is kaphatunk a feltételek teljesítése esetén.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak
2025-05-21

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosság terén is lehet fejlődni.

Elolvasom
Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!
2025-05-20

Szja-bevallás: ma éjfél a határidő!

Május 20. a személyijövedelemadó-bevallás határideje. Aki eddig nem nézte meg, és nem fogadta el a NAV által készített bevallási tervezetét, annak a határidő lejártával a tervezete automatikusan bevallássá válik. Ez azonban nem mindenkire vonatkozik, így mindenképpen érdemes foglalkozni a tervezettel.

Elolvasom
Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?
2025-05-17

Hogyan takaríts meg a gyermeked jövőjére?

A szülők szeretnének gondoskodni a gyerekeikről, de általában tanácstalanok, hogyan fogjanak hozzá. Az iskoláztatás, az albérlet, az első lakás megvásárlása hatalmas terhet jelent majd a jövőben, és az is aggaszt sokakat, hogyan boldogul a gyerek, ha a kenyérkereső családfővel történik valami.

Elolvasom