Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Tipp & tanács

Nem minden viharkárra fizet a biztosító

2020-09-18|Frissítve: 2023-02-07

A lakásbiztosítás egyik alapszolgáltatása a viharkár. Nem mindegy azonban, pontosan mi szenvedett sérülést, illetve milyen módon. Lehetséges, hogy a kár egy részét egyáltalán nem téríti meg a biztosító. Az autót pedig jobb, ha nem parkoljuk fa alá, hiába van casco biztosítás rajta. Megnéztük, mire számíthatunk idén a biztosítóktól.

 

Mi a viharkár?

 

Viharkárba jellemzően az a kár tartozik, ami legalább 54 kilométer per órás széllökések miatt keletkezik a házunkban, lakásunkban. Ebben benne van a szél pusztítása, a beázás, illetve akár az is, ha egy orkán a házunk tetejére dob egy tehenet. De akkor mi nincs benne?

 

A viharkár valóban csak a vihar és az azzal szorosan összefüggésben álló károkra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy ha például megbontja a szél a tetőt, majd a résen át beázik a ház, az viharkárnak minősül. Az viszont nem, ha az évek óta lyukas tetőn befolyt a víz. Vagyis fontos, hogy az elhanyagolt és karban nem tartott házban keletkezett sérüléseket nem lehet semmilyen vihar számlájára írni.

 

A kerti bútort védi?

 

Hasonló a helyzet alapvetően minden ingósággal. Vagyis a kerti bútor, a fűnyíró, a pavilon és a leanderek is olyan értékek, amelyek alapesetben nincsenek biztosítva. Ha szeretnénk megvédeni értékeinket, akkor ezeket vagy biztonságos helyre kell vinni, vagy a lakásbiztosítást kell kiterjeszteni a kerti ingóságokra. Itt fontos azt is megjegyezni, hogy a növényeket így sem tudjuk bebiztosítani. Csak haszonnövények esetében lehet jégverésre, viharkárra biztosítást kötni.

 

Fontos azt is tudni, hogy a betört üvegek nem minősülnek viharkárnak - hacsak erről kifejezetten nem rendelkezik a biztosító. A betört üvegre az üvegkár sort kell nézni a biztosításban. Az ellen ugyanakkor semmilyen biztosítás nem véd, ha a huzat becsapja az ablakot és emiatt törik ki az üveg.

 

Érdemes úgy kialakítani és összehasonlítani az egyes ajánlatokat, hogy tisztában legyünk azzal, mi van a csomagban és mi nincs benne. Egy budapesti, 100 négyzetméteres átlagos családi ház esetében akár 30 ezer forint alatt is köthető biztosítás, de a legtöbb ajánlat 35-40 ezer forint között van. Több biztosítónál is köthető kiegészítés üvegkárra - a Köbe, a Signal, az Aegon és a Genertel is nyújt ilyet, ezért érdemes összehasonlítani a biztosítók ajánlatait. 

 

Külön kerti kiegészítést viszont csak az Aegon és a Genertel kínál - hivatalosan ez a szabadban tárolt tárgyakra vonatkozik. Ezt célszerű akkor választani, ha a kerti bútorokat nem tudjuk folyamatosan ki-behordani, illetve ha egyszerűen túl drága volt ahhoz, hogy összetörjön. Az udvaron tárolt kerékpár, babakocsi vagy fűnyíró esetében érdemes külön rákérdezni, hogy mi van a csomagban és mi nincs benne. Ez arányaiban biztosan nem dobja meg a biztosítás díját, hiszen havi nagyjából háromezer forint körüli összegről beszélünk, ugyanakkor nem árt tudni, hogy mennyit érnek a kiegészítések.

 

Bejelentés, ügyintézés

 

A viharkárt legkésőbb két nappal a káreset után be kell jelenteni. Emellett egyrészt meg kell hagyni a fellelt állapotot (azaz látszódnia kell a kárnak), másrészt gondoskodni kell arról, hogy ne romoljon tovább a ház állapota. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha megbontja a szél a tetőt, lehullanak a cserepek és beázik a ház, akkor a törmeléket és a lyukat a tetőn ott kell hagyni, de ha kitartóan ömlik az eső, akkor be kell fóliázni a lyukat, hogy ne ázzon szét teljesen a falazat.

 

A biztosító jellemzően öt napon belül küldi ki a kárbecslőt. Ha a fél országot letarolta a vihar, elképzelhető, hogy a biztosító felajánl egy fix összeget kárbecslés nélkül. Ha ezt elfogadja az ügyfél, a biztosító utal és kész is az ügyintézés. Fontos, hogy nem kötelező ezt az összeget elfogadni, lehet kérni a kárbecslő kiküldését. A fix összeg felajánlása a kárrendezés gyorsítását szolgálja, nem pedig az ügyfelek elhajtását. 

 

Nem éri meg ugyanakkor ebben bízni és fals módon bemondani a viharkárt. A biztosító ugyanis a meteorológiai szolgálattól minden esetben bekéri az adatokat, vagyis pontosan meg tudja állapítani, hogy valóban lecsapott-e a kertre és a házra a vihar vagy sem.

 

Autó a viharban

 

A ház mellett az autóban is komoly kár keletkezhet egy vihar során: legyen szó akár jégverésről, akár arról, hogy rádőlt egy fa vagy ráesett egy fél erkély. Alapvetően ilyen esetben csak a casco terhére lehet az autót megjavíttatni, a kötelező biztosítás nem használható semmilyen módon. Ha megsérül az autó, mert ráesett egy fa vagy tégla, jellemzően drága mulatság lesz a javítás. Ez esetben ugyanis a biztosítás önrésze is tetemes lehet. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: fontos kérdés, milyen önrészt határozunk meg

 

Mindezeken túl elképzelhető, hogy az autóban keletkező kár a cascótól függetlenül is jelentős, mert olyan sérülés keletkezhet a karosszériában, amit nem lehet javítani. Ez esetben az autó komoly értékcsökkenést szenvedhet el. Különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy az autónk esetében milyen kár jelenti a gazdasági totálkárt. Ez egy idősebb autó esetében akár egy kisebb sérülés esetében is beállhat.

 

A casco önrésze mellett az autótulajdonosnak a gazdasági totálkár és az értékvesztés okozhatja az igazi fejfájást. Elvileg kérhet kártérítést - a nem megfelelően karbantartott erkély vagy fa miatt - ám ez hosszú, akár évekig tartó pereskedéshez is vezethet. A tanulság az, hogy viharban nem érdemes fa alá vagy az omladozó homlokzatú ház közelébe parkolni. Néhány perc séta ez esetben akár milliókat is érhet.

Promóció

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Lakásbiztosítás összehasonlítás: így találd meg a legjobbat!
2019-10-26

Lakásbiztosítás összehasonlítás: így találd meg a legjobbat!

A lakásbiztosítás megkötése kötelező, ha lakáshitelt szeretnénk felvenni, de ettől függetlenül is érdemes ilyet kötni. A lakás a legértékesebb vagyonunk, érdemes tehát biztosítani. Ha bármi történik vele, leég, elviszi az árvíz vagy csak kirámolják a nyaralás alatt, nagy segítség a biztosítás.

Elolvasom
Meghaladta a 8,5 milliárd forintot a biztosítók által kifizetett viharkár
2021-08-30

Meghaladta a 8,5 milliárd forintot a biztosítók által kifizetett viharkár

Az idei nyarat nemcsak a mediterrán kánikula, de a 35 fokos meleg heteknek véget vető zivatarok és az orkán erejű szélviharok is jellemezték, ez pedig sok helyen okozott károkat. A Bank360 a kifizetett viharkárokról kérdezte a biztosítókat.

Elolvasom
Letarolta a biztosítókat a vihar, erre figyelj a kárbejelentésnél!
2022-02-07

Letarolta a biztosítókat a vihar, erre figyelj a kárbejelentésnél!

A január végi szélvihar pusztításai nyomán csak a lakásbiztosításokhoz kapcsolódó bejelentések száma meghaladta a huszonhétezret.

Elolvasom
Köss lakásbiztosítást otthonról, 10 százalék kedvezménnyel!
2021-09-10

Köss lakásbiztosítást otthonról, 10 százalék kedvezménnyel!

Készülj fel a nem várt meglepetésekre, és köss Allianz Otthonom lakásbiztosítást a Bank360 oldalán keresztül, most 10 százalék kedvezménnyel!

Elolvasom
Tarolt a vihar, most jön jól a casco és a lakásbiztosítás
2023-02-07

Tarolt a vihar, most jön jól a casco és a lakásbiztosítás

Újra milliárdos károkat okozott a téli vihar ingatlanokban és autókban. Járműveknél ilyenkor segít a casco, a házaknál pedig a lakásbiztosítás, aminél sokan most szembesülhetnek azzal, hogy a régi szerződésük már nem elég a teljes kártérítésre.

Elolvasom

Legfrisebb hírek

Hiába emelkednek a bérek: a mediánbérből egyre nehezebb lakáshoz jutni
2025-05-24

Hiába emelkednek a bérek: a mediánbérből egyre nehezebb lakáshoz jutni

Akár több mint 30 millió forint lakáshitelt is fel lehet venni a nettó mediánbér igazolásával, de az sem mindegy, hogy milyen hosszú futamidőt és melyik bankot választjuk. Az emelkedő bérek jobb helyzetbe hozhatják a hiteligénylőket, de az ingatlanárak emelkedésével így sem lehet lépést tartani.

Elolvasom
5 tipp szülőknek: így válassz bankszámlát a gyermekednek
2025-05-23

5 tipp szülőknek: így válassz bankszámlát a gyermekednek

Minden gyermek életében fontos mérföldkő az önállósodás útján az első bankszámla megnyitása, amire ma már egészen kisgyermekkortól van lehetőség. Ebben még jellemzően a szülők hozzák meg a végső döntést, ami nem egyszerű, hiszen több kedvező ajánlat is elérhető a piacon.

Elolvasom
Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak
2025-05-21

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosság terén is lehet fejlődni.

Elolvasom