Hír

Öntik a pénzt a tagok a nyugdíjkasszákba és az egészségpénztárakba

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2024-08-12|Frissítve: 2025-02-27

Megjött a kedve az öngondoskodásra a nyugdíjpénztárak és egészségpénztárak tagjainak. Amíg azonban az előbbiekben csak a vagyon nőtt lendületesen, az utóbbiakban a tagság is.

 

Az idei második negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak vagyonának látványos gyarapodása. A tagok összesített megtakarításainak értéke így június végére már felülmúlta a 2,1 ezer milliárd forintot. Ez éves összevetésben több mint 346 milliárd forint, 19 százalékot meghaladó növekedést jelent. Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) legújabb elemzése alapján az összesített taglétszám – alapvetően az egészségpénztárak létszámgyarapodásának köszönhetően – szintén bővült, meghaladja a 2,1 millió főt.

 

Mohr Lajos, az ÖPOSZ elnöke szerint az elmúlt több mint egy évtizedben nem tapasztaltak olyan magas egyéni befizetést a nyugdíj- és egészségkasszákba, mint amit az első félév hozott, de a munkáltatói hozzájárulások is sok éve nem látott magasságba emelkedtek. Mindez azt eredményezte, hogy 10 év alatt megduplázódtak az első félévi befizetések a nyugdíjpénztárakban és az egészségpénztárakban egyaránt.

 

Felpörögtek a tagok befizetései

Az április-júniusi időszakban is kitartott az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt összesített vagyon lendületes növekedése, így a negyedév végén – 20 százalékot közelítő éves emelkedéssel – már 2,04 ezer milliárd forintot tett ki ennek értéke, ami új csúcsot jelent. A vagyongyarapodást a tagi és munkáltatói befizetések, valamint a pénztári hozamok együttesen eredményezték.

 

A pénztárak a második negyedévben 2,64 százalék becsült hozamot értek el, a nyugdíjpénztári tagok befizetései a negyedév folyamán pedig 21 milliárd forintot tettek ki, bő 20 százalékkal felülmúlva 2023 hasonló időszakának értékét. Ennél sokkal kisebb mértékben, de a munkáltatók hozzájárulásai is bővültek, 2,6 százalékkal, ami viszont negyedéves összehasonlításban több mint 16 százalékos pluszt jelent. Mindezek eredményeként a munkavállalók a nyugdíjpénztári bevételek növekvő részét, 63,5 százalékát adták a második negyedévben.

 

A vagyon nő a létszám csökken

Az egy főre jutó átlagos vagyon nagysága újabb csúcsot ért el 1,96 millió forinttal, mintegy 21 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi értéket. Az átlagon belül a nyugdíjhoz közel álló, régebb óta öngondoskodó pénztártagok megtakarításai ennek többszörösét teszik ki.

 

A kedvező tendenciák mellett megfigyelhető, hogy a nyugdíjpénztári taglétszám, így a nyugdíjcélú öngondoskodás – a kívánatos folyamatos növekedés helyett – kis mértékű apadással stagnál. Ez a munkáltatói szerepvállalás csökkenésével függ össze, hiszen épp az a korosztály megy most nyugdíjba, és ezzel lép ki a tagságból, amelynek a belépését korábban az erős munkaadói részvételt ösztönző, kedvező állami adózási körülmények befolyásolták. Az adó- és járulékkedvezmények fokozatos kivezetése szinte közvetlenül vonta maga után a munkáltatók nyugdíjcélú juttatásainak elmaradását, ami pedig szintén közvetlenül a belépők számának csökkenését eredményezte – kommentálta az adatokat Mohr Lajos.

 

Újabb tízezrek léptek be az egészségpénztárakba

A nyugdíjpénztárakkal szemben az önkéntes egészségpénztárak tagsága továbbra is kitartó növekedést mutat, a második negyedév végén már több mint 1,06 millióan választották ezt az öngondoskodási formát, vagyis egy év alatt több mint 53 ezerrel bővült a létszám.

 

Az egészségpénztárakban kezelt összesített megtakarítás az időszak végére meghaladta a 87 milliárd forintot, ami az egy esztendővel korábbinál 15 százalékkal magasabb értéket jelent. A munkáltatók éves összevetésben közel 14 százalékkal utaltak többet pénztártag munkavállalóiknak, akik pedig ennek majdnem kétszeresével, 26 százalékkal növelték befizetéseiket.

 

Az egészségpénztári tagság és vagyon növekedése egyrészt a színvonalas, kiszámítható magánegészségügyi szolgáltatások iránti igények erősödésének, másrészt pedig a magánszolgáltatások drágulásának tudható be. Ilyen körülmények között egyre többen keresik, hogy hogyan oldhatnák meg optimálisan a szolgáltatások finanszírozását. Ez alapvetően minden munkavállalói korosztályra érvényes, azonban – szemben a nyugdíjcélú megtakarításoknál tapasztalható hozzáállással – itt a fiatalabb generáció is érzi az egészségügyi ellátással kapcsolatos problémákat, így a belépők között nagyobb arányban képviseltetik magukat – fogalmazott Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára.

 

Ezzel együtt a megtakarítások felhasználásában egy kakukktojás nőtt a legjobban. A második negyedévben ugyanis a legnagyobb emelkedést ismét a lakáscélú jelzáloghitelek törlesztéséhez kapcsolódó kifizetések mutatták (éves szinten 44 százalék), míg a klasszikus egészségpénztári szolgáltatásokra 22, életmódjavító egészségpénztári szolgáltatásokra pedig bő 9 százalékkal költöttek többet a tagok.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Változás kell a nyugdíjpénztáraknál, különben elfogynak a tagok
2024-07-05

Változás kell a nyugdíjpénztáraknál, különben elfogynak a tagok

Nagyon szépen teljesítenek az önkéntes nyugdíjpénztárak, mégis borúsan látja az MNB a jövőjüket. A fiatal generációk tagjai nem akarnak belépni, ez pedig a rendszer elsorvadásához vezethet belátható időn belül. Vonzóbbá kellene tenni számukra a tagságot.

Elolvasom
Történelmi rekordon az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon
2024-05-31

Történelmi rekordon az önkéntes nyugdíjpénztári vagyon

Átlépte a 2000 milliárdot az önkéntes nyugdíjpénztári portfólió piaci értéke az első negyedév végén, amire korábban még nem volt példa. A taglétszám azonban tovább csökkent, főleg az új belépők száma csappant meg az elmúlt évekhez képest. A pénztárak bevételei jelentősen nőttek, emellett a működési eredmények is biztatóak.

Elolvasom
Robbantottak az egészségpénztárak 82 ezer új taggal és 87 milliárdos bevétellel
2024-02-27

Robbantottak az egészségpénztárak 82 ezer új taggal és 87 milliárdos bevétellel

Gyorsan emelkedett a taglétszám, és a befizetések is csúcsra jártak az egészség- és önsegélyező pénztáraknál. 81 milliárd forinttal a kifizetések is rekordot döntöttek tavaly, a megtakarításaikat főleg gyógyszerek kiváltására és magánorvosi ellátásra költik a tagok.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Kijöttek a friss fizetési adatok: mutatjuk, mekkora hitelre elég a béred
2026-07-16

Kijöttek a friss fizetési adatok: mutatjuk, mekkora hitelre elég a béred

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen publikált adatai szerint 2026 májusában bruttó 764 100 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 535 900 forint volt ugyanezen időszakban. A keresetek bruttó mediánértéke 615 600 forint, míg a nettó mediánértéke 436 200 forint volt idén májusban. A felsorolt számok tükrében a Bank360 megvizsgálta, mekkora hitelösszegek felvételére képesek azok, akik a legutóbbi átlag- és mediánösszegeket keresik meg havonta.

Elolvasom
Nem csak a zsebpénz miatt érdemes diákszámlát nyitni
2026-07-16

Nem csak a zsebpénz miatt érdemes diákszámlát nyitni

Sokan úgy gondolják, hogy bankszámlára csak akkor van szükség, amikor valaki munkába áll vagy egyetemre megy. Pedig már középiskolás korban is számos előnye lehet egy diákszámlának. Segít a tudatos pénzkezelés kialakításában, egyszerűbbé teszi a mindennapi vásárlásokat, és kedvezőbb feltételeket kínál, mint a hagyományos bankszámlák.

Elolvasom
Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok – ezek most a legkedvezőbb ajánlatok
2026-07-14

Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok – ezek most a legkedvezőbb ajánlatok

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei évben kamatcsökkentésbe kezdett, így jogosan gondolhatnánk, hogy a betéti kamatok is csökkenésbe kezdtek. Ennek ellenére még mindig találni igen magas, akár 8%-os kamatot kínáló megtakarítási lehetőséget is, igaz, ezek jellemzően valamilyen feltétel teljesítéséhez kötöttek, ezért érdemes alaposan megvizsgálni a részleteket, mielőtt valaki lekötné a megtakarítását. A Bank360 összegyűjtötte, hogy 2026 júliusában milyen betéti lehetőségek közül választhatnak azok, akik biztonságos megtakarítási formában szeretnék elhelyezni a pénzüket.

Elolvasom