Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Óriási roham, gyors hitelbírálat - így indult az Otthon Start Program

2025-09-17|Frissítve: 2025-09-24

Jelentős ügyfélforgalomról és gyors ügyintézésről számoltak be a bankok az Otthon Start Program indulása utáni első hetekben - írja közleményében a Bank360 a pénzintézetek első beszámolói alapján. Az első tapasztalatok szerint az igénylők többsége 35–50 millió forint közötti hitelt vesz fel, jellemzően hosszú, 20 év feletti futamidővel. Bár a 10 százalékos önerő nagy könnyebbséget jelent, sokan így sem jutnak be a programba, leggyakrabban elégtelen jövedelem, nem hitelezhető ingatlan vagy korábbi tulajdoni hányad miatt.

Fokozott várakozás övezte a szeptember 1-jén induló Otthon Start Programot, hiszen az új konstrukciónak hála olyanok is rendkívül kedvező, 3 százalékos kamat mellett juthatnak lakáshitelhez, akik korábban erre nem voltak jogosultak. A program indulásának napját már július első felétől fogva tudni lehetett, így az érdeklődőknek bőven volt idejük az előkészületek elvégzésére.

A nagy roham tehát garantált volt, amit a bankok is jól tudtak – a hitelintézetek már az indulást megelőző hetekben elkezdtek felkészülni a megnövekedett ügyfélforgalom kezelésére. A Bank360 az első tapasztalatokról kérdezte meg a hazai bankokat. 

Felkészülten várták a rohamot

A Bank360-nak nyilatkozó bankok felkészülten várták az Otthon Start Program indulását. Az MBH Bank például meghosszabbította fiókhálózatának nyitvatartását, továbbá az ügyintézői létszámot is megnövelték. Minderre szükség is volt, ugyanis az első napokban kétszeresére nőtt az MBH fiókjainak forgalma, ami több száz lakáshiteles ügyfél kiszolgálását jelentette.

Gördülékeny indulásról számolt be az Erste Bank is – úgy nyilatkoztak a Bank360-nak, hogy fiókhálózatuk jól bírja a megnövekedett forgalmat. Az Erste Bank továbbá azt is elárulta, hogy az eddig befogadott és jóváhagyott ügyletek átfutási ideje rendkívül gyors, jellemzően egy napon belül lezárulnak. A bank beszámolója szerint megfelelő előkészítéssel és dokumentációval érkeznek az ügyfelek, így az első napokban egyetlen ügyletet sem kellett elutasítani.

A K&H Bank is az érdeklődők számának megtöbbszöröződéséről számolt be. Ez egyébként már a program indulása előtt is megfigyelhető volt, így a K&H is egyike volt azoknak a bankoknak, amelynél már a szeptember 1-jét megelőző hetekben is meg lehetett kezdeni az ügyintézést, illetve előrehozott értékbecslést lehetett indítani. A bank azt is elárulta, hogy az indulás hetében a weboldaluk látogatottsága megduplázódott az egy héttel korábbihoz képest. A K&H is gyors, jóllehet az Ersténél hosszabb áfutási időről számolt be – előbbi bank úgy nyilatkozott, hogy jellemzően 1-2 hét alatt lezárhatók a kérelmek, feltéve persze, hogy minden dokumentum rendelkezésre áll.

Ekkora összeget igényelnek az adósok

Az MBH Bank előrejelzései szerint az Otthon Start Program keretében igényelt átlagos hitelösszeg 35-36 millió forint körül alakulhat, amit a többség használt lakás vásárlására vesz majd igénybe. Az érdeklődők többsége a 18-39 éves korosztályból kerül ki, akik mellett gyakran a szülők is megjelennek adóstársként.

A K&H Bank úgy nyilatkozott, hogy az első napon beérkezett igénylések nagyjából egyharmada a maximális, 50 millió forintos hitelösszegre vonatkozott, míg az igénylések közel fele 40-50 millió forint közötti. Az első igénylések átlagos futamideje 22 év, tehát közelíti az OSP-t szabályozó rendelet által megengedett maximumot.

Nem gond a 10% önerő

Az Otthon Start Program egyik legvonzóbb tulajdonsága, hogy az igénylőknek mindössze 10% önerőt kell kötelezően felmutatniuk, szemben az általánosan használt 20%-os minimális elvárással. Ez ugyanakkor nem teljesen újkeletű, hiszen bizonyos feltételek mellett már tavaly is igényelhető volt lakáshitel 90%-os hitelfedezeti mutató mellett. (Igaz, az elsőlakás-vásárlók esetében ez a lehetőség korábban csak a 41 évesnél fiatalabbak számára volt elérhető. Ezt a korlátozást szeptember elején törölte el az MNB.)

Az MBH Banknál már 2024 májusa óta elérhető olyan jelzáloghitel-konstrukció, amelyet 10% önerő mellett is igényelhettek a korábbi MNB-szabályozásnak megfelelő elsőlakás-vásárlók. A bank ezzel kapcsolatban elárulta, hogy az azóta eltelt bő egy évben alacsony volt az ügyfélérdeklődés a 10%-os önerővel igényelhető hitelek iránt, az értékesített jelzáloghiteleken belül alacsony volt ezen ügyletek aránya. Ugyanakkor az MBH arra számít, hogy az Otthon Start Program kedvezményes kamata hatására ez változhat, és várhatóan többen fognak alacsonyabb önerővel is lakáshitelt igényelni.

A K&H Banknál sem újdonság a 10%-os önerő mellett hitelezés, ugyanakkor a bank véleménye szerint ez OSP kapcsán ez a fajta rugalmasság különösen fontos, hiszen a program célcsoportja számára sokszor ez jelenti a belépési lehetőséget a lakáspiacra. A bank ezzel kapcsolatban azt is elárulta, hogy a vételár és a forgalmi érték közötti különbség változatlanul kihívást jelent, ami különösen igaz az alacsony önerővel érkező kérelmekre.

Ezek a leggyakoribb buktatók

A K&H Bank azt is elárulta, hogy a telefonon érdeklődő ügyfelek körében melyek a legtipikusabb okok, amelyek miatt nem tudják igénybe venni az Otthon Start lakáshitelt. Alapvetően három okot emeltek ki:

  • Az ügyfél nem rendelkezik elegendő jövedelemmel.

  • Nem hitelezhető az ügyfél által megvásárolni kívánt ingatlan.

  • Az elmúlt 10 évben az ügyfél rendelkezett 50%-ot meghaladó tulajdoni hányaddal egy másik ingatlanban.

Bizonyos esetekben az is megnehezítette a kérelmek összeállítását, hogy az élettársak az utolsó pillanatban kikerültek a lehetséges adóstársak közül.

Kapcsolódó cikkek

Mennyien tervezik felvenni az Otthon Start lakáshitelt?
2025-09-19

Mennyien tervezik felvenni az Otthon Start lakáshitelt?

A következő fél évben a felnőtt korú népesség 8,2 százaléka tervezi felvenni az Otthon Start Program keretein belül elérhető kedvezményes lakáshitelt.

Elolvasom
Otthon Start: már érezhető a drágulás, egyre nehezebb alkudni az árakból
2025-09-25

Otthon Start: már érezhető a drágulás, egyre nehezebb alkudni az árakból

Az Otthon Start Program július eleji bejelentése óta látványos fordulat következett be a magyarországi ingatlanpiacon. Bár egyelőre csak az ingatlanhirdetési és -keresési adatokra támaszkodhatunk, ám azok alapján egyre inkább látszik, hogy az utóbbi hetekben a lakásárak a korábbinál is nagyobb mértékben kezdtek el emelkedni, miközben a kereslet korábban nem látott szintre ugrott.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom