Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Lobogtatják a százezreket a bankok a babaváróval hajrázóknak

2023-11-03|Frissítve: 2023-12-27

A babaváró hitel szigorítását megelőző utolsó hetekben minden bank próbál még annyi új ügyfelet szerezni, amennyit lehet, és ezért akár 150-200 000 forintos jóváírást is hajlandóak adni, mindössze a sikeres szerződéskötésért cserébe. Összegyűjtöttük az aktuálisan elérhető babaváró hitel akciókat azoknak, akiknek még az idén fel kell venni ezt a támogatást, mert jövőre már nem tudnák.

 

A babaváró támogatás januártól jelentősen átalakul, a jelenlegi feltételekkel már csak december 31-ig lehet igénylést beadni. Év végéig igényelhetik a 41 év alatti nők házastársukkal közösen a 10 millió forint kamatmentes kölcsönt, több gyermek vállalásával pedig részben vagy akár teljesen vissza nem térítendő támogatássá is alakíthatják azt. 

 

Januárban már akár 11 millió forintot is felvehetnek a fiatal házaspárok, viszont a feleség legfeljebb 30 éves lehet. 30 és 40 éves kor között csak azok lesznek jogosultak a támogatásra, akik igazolni tudják a terhességüket. Ez az átmeneti állapot 2024. január 1-től 2024. december 31-ig tart, ezután már csak 30 év alatt lesz elérhető a babaváró.

 

A bankok addig is kihasználják a lehetőséget és kedvezőbb ajánlatokkal várják a babaváró hitel igénylőit, mint eddig bármikor. Mivel a hitel feltételei egységesek, a pluszban adott kedvezményekkel tudnak versenyezni egymással, azokat viszont egyre magasabbra emelték. A fiatal párok akár 200 000 forint jóváírást is bezsebelhetnek a szerződéskötésért, és bármelyik bankhoz is mennek, legalább 120 000 forintot mindenhol kapnak az aláírásukért.

 

Mit kínálnak a bankok?


Összesítettük, hogy babavárót még idén felvevők melyik banknál mekkora kedvezményre számíthatnak, és meddig élnek ezek az akciók. Az igénylőknek nem érdemes az utolsó napokra halasztani az ügyintézést, mert a tavalyi tapasztalatok alapján a bankok már előbb leeresztik is sorompót, és az igazgatási szünet miatt a szükséges dokumentumok beszerzése is problémát okozhat.

 

A CIB Bank 200 000 forint jóváírást kínál azoknak az ügyfeleknek, akik 2023. október 1. és december 3. között adják be a babaváró hitel igénylést, a folyósítás pedig legkésőbb 2024. január 15-ig megtörténik. 

 

Az Erste Bank jóváírási akciója 2023. június 1. óta érhető el, azóta a sikeresen igénylők egyszeri 150 000 forintos jóváírásra jogosultak. Emellett továbbra is elérhető a banknál a Max hitelkártya igénylés esetén a jóváírási kedvezmény, amelyet több bababoltnál történő vásárlásoknál is lehet érvényesíteni. Az Erste jóváírási akciójánál nincs véghatáridő, az a visszavonásig érvényes. 

 

A Gránit Bank 200 000 forint jóváírást ígér minden igénylőnek, aki 2023. november 1. és december 31. között beadja az igénylést, illetve a folyósítás 2024. január 31-ig megtörténik. További 60 000 forintos jóváírásra lehet szert tenni, ha az igénylő pár mindkét tagja számlát nyit a banknál online, szelfivel. Emellett az ügyfélajánlásokkal lehet további 8-8000 forintot szerezni a Gránit Banknál. 

 

A K&H Bank 160 000 forint jóváírást ad, amennyiben a felvett hitelösszeg eléri a maximumot, vagyis a 10 millió forintot. Az akció szerinti jóváírásra a folyósítás naptári negyedévét követő hónapban kerül sor.

 

További 80 000 forint jóváírásra lehet szert tenni legalább 5 millió forint kamattámogatott lakáshitel felvétele esetén. Ennek a feltétele, hogy a hitel folyósítását követő hónap végéig minimum 150 ezer forint jóváírás érkezzen a felvett hitelhez tartozó, élő K&H törlesztőszámlára. Emellett el kell fogadni a marketingcélú megkeresésekkel kapcsolatos nyilatkozatokat is. 

 

A MagNet Bank egyszeri 120 000 forint jóváírást kínál az ügyfeleknek, amennyiben 2023. július 1. és december 31. között adják be az igénylést, a folyósítás pedig legkésőbb 2024. február 29-ig megtörténik. Ahhoz, hogy a kedvezményt tudják érvényesíteni, a felvett kölcsön összegének el kell érnie a 8 millió forintot, illetve a pár mindkét tagjának rendelkeznie kell számlával a MagNet Banknál. 

 

Az MBH Bank 2023. augusztus 25-től, de legkésőbb december 31-ig kínál 150 000 forint jóváírást azoknak, akik legalább 9 000 000 forintra kötnek szerződést. Emellett amennyiben az ügyfél a babaváró hitel igénylését követő 180 napon belül piaci lakáshitelt is igénybe vesz, a közjegyzői díjat maximum 50 000 forintig visszatérítik. 

 

Az OTP Bank 120 000 forintos jóváírási akcióval várja azokat, akik az igénylést 2023. október 2. és november 19. között adják be. Feltétele az igénylésnek, hogy a pár mindkét tagjának legalább 21 évesnek kell lennie, ami szigorúbb, mint a babaváró rendeletben szereplő 18 év. A legnagyobb hazai bank a hitel folyósítása után írja jóvá az összeget.

 

A Raiffeisen Banknál a babaváró hitelt sikeresen igénylők 140 000 forint jóváírást kapnak, amit folyósítás után utal el a bank. Emellett további 60 000 forintra is szert tehet a fiatal pár, ha mindketten lakossági forint bankszámlát nyitnak új ügyfélként, legalább egy éves hűségidőt vállalva. Így összesen 200 000 forint jóváírást kapnak. Ha csak egyikük nyit számlát, akkor ez az összeg 170 000 forint. 

 

A babaváró kölcsönhöz kapcsolódó jóváírás feltétele, hogy az igénylést 2023. december 31-ig adja be a pár, a hitelígérvény pedig legkésőbb 2024. február 29-ig legyen kiállítva. A számlanyitásra vonatkozó jóváírási akció 2023. december 13-ig tart (online december 13-án 12:00 óráig). Új ügyfélnek az számít, aki 2023. április 9-től a 2023. október 8-át követő bankszámlanyitásig nem rendelkezett Raiffeisen lakossági vagy prémium bankszámlával. A jóváírást vissza kell fizetni, ha a bankszámla hűségidőn belül megszűnik.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Babaváró kölcsön igénylés online, akár 30 perc alatt
2023-10-27

Babaváró kölcsön igénylés online, akár 30 perc alatt

Igazolványok befényképezésével, automatikus adatkitöltéssel, személyre szabott dokumentumokkal, szelfi videós nyilatkozattétellel tette élményszerűbbé a Babaváró Kölcsön két éve élesített digitális igénylési folyamatát a Gránit Bank.

Elolvasom
Büntetőkamat újraszámolva: a régi vagy az új rendszerben járnak rosszabbul a babavárósok?
2023-09-22

Büntetőkamat újraszámolva: a régi vagy az új rendszerben járnak rosszabbul a babavárósok?

A babaváró hitel a jelenlegi feltételekkel december 31-ig vehető fel, januártól jelentősen szűkül a jogosultak köre, és megváltozik az esetleges büntetőkamat számítási módja. A babaváró hitelesek ebben a tekintetben további táborokra fognak szakadni. 

Elolvasom
Változások a babaváró hitelnél: mire érdemes odafigyelni az igénylésnél?
2023-09-18

Változások a babaváró hitelnél: mire érdemes odafigyelni az igénylésnél?

A babaváró hitel a jelenlegi feltételekkel december 31-ig vehető fel, januártól jelentősen szűkül azoknak a köre, akik jogosultak lehetnek a támogatásra. Az igénylőknek a következő évtől hatályba lépő változások mellett a szeptembertől bevezetett változásokra is figyelniük kell. Az utolsó hónapokban igénylőknek foglaltuk most össze, hogy mely módosításokat érdemes szem előtt tartani, ha még szeretnék felvenni a 10 millió forintos kamatmentes kölcsönt.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Itt az újabb szuper ajánlat a PMÁP-befektetőknek
2025-03-18

Itt az újabb szuper ajánlat a PMÁP-befektetőknek

Lakossági jelzálogleveleket bocsát ki az MBH. Utoljára a 2008-as válság idején kínáltak hasonló hitelpapírokat a jelzálogbankok a kisbefektetőknek. A kötvényeknél is biztonságosabbnak tartott jelzáloglevelek három évre fix 7 százalékos kamatot fizetnek.

Elolvasom
Csatát nyert egy ügyfél, de a többség maga viseli a kárt a banki csalásoknál
2025-03-18

Csatát nyert egy ügyfél, de a többség maga viseli a kárt a banki csalásoknál

Egy ügyfél jól járt, de az online csalók áldozatainak 98 százaléka maga viselheti a kárt, ami a bankszámlás csalásoknál átlagosan milliós nagyságrendű. A bankkártyás csalásoknál kisebbek a károk, de azokat is egyre nagyobb arányban az ügyfelekre hárítják át.

Elolvasom
Mennyi a törlesztője egy 4 milliós személyi kölcsönnek átlagbérre?
2025-03-18

Mennyi a törlesztője egy 4 milliós személyi kölcsönnek átlagbérre?

Az év elején is nagyon kelendőek voltak a bármire felhasználható személyi kölcsönök, amelyek már 10 százalék körüli kamattal felvehetőek. Megnéztük, mekkora törlesztőrészletet kell vállalni egy átlagbért kereső igénylőnek 4 millió forintos hitelért.

Elolvasom