Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Új feltételekkel folytatódik a Széchenyi hitelprogram, jön az Energia Kártya

2022-06-20|Frissítve: 2022-10-22

Júliustól új hitelfeltételekkel és konstrukcióval folytatódik a kisebb vállalkozások számára nyitva álló Széchenyi Kártya Program. A kamatok emelkednek, de még így is nagyon kedvezményesek lesznek, és jön az Energia Kártya kölcsön is.

 

A június végével lejáró újraindítási Széchényi GO hitelek helyett új feltételekkel és új konstrukciókkal folytatódik a Széchenyi Kártya Program júliustól a kis- és középvállalkozások számára. Ezek a feltételek és konstrukciók egyelőre az év végéig lesznek ilyen formában elérhetőek – jelentette be Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az MKIK és a programgazda KAVOSZ Zrt. vezetőivel tartott sajtótájékoztatóján.

 

Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója az új feltételeket ismertetve emlékeztetett arra, hogy az járvány utáni újraindítást segítő Széchenyi GO hitelkonstrukciók folyósítására június végéig van lehetőség. A jelenlegi háborús helyzetre való tekintettel most az év végéig módosított feltételekkel folytatódhat a program. Az eddig 12 konstrukciónál kevesebb lesz, hiszen a járvány miatt olyan szektorális hitelek is voltak, amelyek most megszűnnek, viszont egy új kölcsön is megnyílik a vállalkozások számára. A kamatok ugyan emelkednek, de még így is nagyon kedvezményesek lesznek a vállalkozások számára a piacon elérhető nem támogatott vállalati hitelekhez képest.

 

A bejelentés szerint a Széchenyi Kártya folyószámlahitel és a likviditási (forgóeszköz) hitel 3,5 százalékos éves kamattal lesz elérhető a vállalkozások számára maximum 3 éves futamidőre, maximum 250 millió forint összegig.

 

A beruházási hitelt 1,5 százalékos kamattal 10 évre 400 millió összegig lehet felvenni júliustól. Az energiahatékonyság-javítást és technológiaváltást segítő többlettámogatott alkonstrukció ehhez képest 0,5 százalékos kamattal kínál maximum 400 milliós, 10 éves futamidejű hitelt.

 

A legkisebb vállalkozásoknak nyújtott mikrohitelt 10 éves futamidőre lehet igényelni maximum 50 millió forintig, 1,0 százalékos kamattal.

 

Újdonság lesz a Széchenyi Energia Kártya. Ez 10 éves futamidővel 0,5 százalékos kamatozású hitelt kínál 250 millió forintig azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek az energiaköltsége a feltételekben meghatározott mértékben növekedett az idei első félévben az egy évvel korábbihoz képest.

 

A Széchenyi Kártya Programon belül a lízingkonstrukció is fennmarad júliustól 3,5 százalékos éves kamattal, 10 éves futamidővel.

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Végső roham a kedvezményes Széchenyi GO! hitelekért
2022-05-27

Végső roham a kedvezményes Széchenyi GO! hitelekért

Napok maradtak már csak hátra vállalkozásoknak, hogy még igénybe vegyék a szuper kedvezményes újraindítási Széchenyi GO! hiteleket.

Elolvasom
Jó hír a kisvállalkozóknak: jön a Széchenyi Kártya MAX
2022-06-23

Jó hír a kisvállalkozóknak: jön a Széchenyi Kártya MAX

A GO! után kimaxolják a Széchenyi hitelprogramot. A Széchenyi Kártya MAX konstrukciók 2022. júliustól lesznek elérhetők a vállalkozásoknak. A KAVOSZ friss tájékoztatása alapján összefoglaltuk a feltételeiket.

Elolvasom
Az Erste már a rajtvonalnál: júliusban indul a Széchenyi Kártya MAX
2022-06-29

Az Erste már a rajtvonalnál: júliusban indul a Széchenyi Kártya MAX

A népszerű Széchenyi GO! konstrukciók után júliustól új termékeket indít útjára a KAVOSZ: jönnek a Széchenyi Kártya Program MAX hitelei, amelyeket az Erste Bank is kínál a kkv ügyfeleinek.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Az inflációt meghaladja, és továbbra is kitart a személyi kölcsönök bővülése
2026-04-16

Az inflációt meghaladja, és továbbra is kitart a személyi kölcsönök bővülése

Az inflációt meghaladó mértékben emelkedik az átlagosan felvett személyi hitelek összege, de érdemes a számok mögé nézni. Ha összevetjük az elmúlt években az infláció hullámzását és a lakossági személyi kölcsönök folyósításának az alakulását, érdekes kép rajzolódik ki a szemünk előtt.

Elolvasom
Tovább nő az LTV: egyre kifeszítettebb lakáshitelek jellemzik a piacot
2026-04-15

Tovább nő az LTV: egyre kifeszítettebb lakáshitelek jellemzik a piacot

Megjelent az MNB Lakossági jelzáloghitelek befogadáskori LTV mutatója című jelentése.

Elolvasom
Itt a vége: több vármegyében is felfüggesztik az otthonfelújítási programot
2026-04-15

Itt a vége: több vármegyében is felfüggesztik az otthonfelújítási programot

A fővárosban és több vármegyében is felfüggesztik az energetikai otthonfelújítási programot, a rendelkezésre álló keret kimerülése miatt. Az érintett vármegyékben legkésőbb április 17-ig, vagyis péntekig lehet beadni új igényléseket az MFB-pontokon.

Elolvasom