Hír

Ez maradt az ingyenmilliók után lakásfelújításokból

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2023-05-01|Frissítve: 2023-05-04

Az állami pénzcsap elzárása után megcsappant a lakosság lakásfelújítási kedve. Az idén sokkal kevesebben terveznek ilyen munkálatokat. Ebben az is szerepet játszhat, hogy sokan az ingyenmilliókkal most estek túl rajta, drága hitelből pedig kevesebben vágnak bele ebbe.

 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. friss felmérése szerint jelentősen csökkent a lakásfelújítási és -korszerűsítési kedv az Otthonfelújítási program 2022. december 31-i lezárultát követően. A 2023. áprilisi, reprezentatív felmérése azt az eredményt hozta, hogy az elkövetkező egy évben a háztartások 4,8 százaléka készül biztosan nagyobb lakásfelújításra, 19,5 százalékuk pedig valószínűnek tart ilyen kiadást. Egy évvel ezelőtt ez az arány még 9 és 30 százalék volt.

 

A visszaesés hátterében nyilvánvalóan az áll, hogy tavaly még fűtötte a lakásfelújítási kedvet az otthonfelújítási program. A beruházás 50 százalékát, maximum 3 millió forintot adott az állam a családosoknak, akik közül ennek hatására olyanok is belevágtak a munkálatokba, akiknek egyébként nem lett volna sürgős. 

 

A GKI adatai szerint a lakásfelújítási szándék 2022 második negyedévében érte el a csúcsot, majd tavaly a második fél évben jelentős csökkent ez a szám. Ez összefügghet azzal, hogy egyre többen estek túl a felújításon az állami támogatással, és ők már nem terveztek újabbat. Év végén még kivágtak egy nagy hajrát az igénylők százezres nagyságrendű kérelem érkezett be az utolsó hetekben a december 31-i kapuzárás előtt.

 

Aki viszont nem volt jogosult az állami ingyenmilliókra, annak a tavaly jócskán megdráguló hitelek vehették el a kedvét a nagyobb lakásfelújítástól. Ilyen körülmények között leginkább azok vágnak bele nagyobb lakásfelújításba, akiknek ezt mindenképpen meg kell valósítaniuk, illetve saját forrásból tudják finanszírozni a munkálatokat. 

 

A GKI szerint a jövőben a 30 év alattiak lehetnek a legaktívabbak, közülük 8 százalék tervez biztosan, 26 százalék pedig valószínűleg felújítást, korszerűsítést. A 40-49 év közöttiek ez az arány 6 és 20 százalék. A településtípusok közül a községekben a legnagyobb az aktivitás: az itt lakók 6 százaléka biztosan, 26 százaléka valószínűleg vállalkozik egy komolyabb felújításra. 

 

A lakásfelújításra készülők helyzetét a magas kamatok mellett az anyagköltségekben és a munkadíjakat is jelentkező magas infláció is alaposan megnehezíti. A hitelek idővel olcsóbbak lesznek, akár már az év második felében megkezdődhet ez a folyamat, az áraknál azonban nincs miért csökkenésre várni. Ha olcsóbbak nem is lesznek a mesterek és kivitelezők, az otthonfelújítási programja után legalább esély lesz arra, hogy árajánlatot adjanak, visszahívják az embert, és belátható időn belül vállalják a munkát.

 

Az állami program lezárulása után nyitva álló hitellehetőségeket ebben a cikkünkben jártuk körül.

 

Azok pedig, akik az utolsó pillanatos beadásban elcsúsztak egy banánhéjon a lakásfelújítási programban, most kaptak még egy esélyt a kormány új rendeletétől, amelyben a köztartozási és az együttlakási szabályban ad egérutat az elutasított igénylőknek. Ennek a részleteiről itt írtunk. 




 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Kezdődhet a póthajrá az elveszettnek hitt lakásfelújítási támogatásért
2023-04-18

Kezdődhet a póthajrá az elveszettnek hitt lakásfelújítási támogatásért

Megjelent a kormányrendelet, ami az elutasított otthonfelújítási támogatások esetén is ad még egy utolsó esélyt az igénylőknek, ha időközben rendezték a köztartozásukat, illetve már teljesítik az előírt bentlakási kötelezettséget.

Elolvasom
Otthonfelújítási támogatás: így kaphatod meg a 10 milliót 2026-ban
2023-03-14

Otthonfelújítási támogatás: így kaphatod meg a 10 milliót 2026-ban

Az energetikai Otthonfelújítási Programban akár 10 millió forintos felújítást is támogat az állam a 2006 végéig épült családi házak energetikai korszerűsítésére. Itt találod a program feltételeit.

Elolvasom
Rossz hír a lakásvásárlóknak: behúzták a féket az építők
2023-05-04

Rossz hír a lakásvásárlóknak: behúzták a féket az építők

A lakásépítések és az új építési engedélyek száma jelentősen visszaesett 2023 első negyedévében a megelőző évhez képest. Budapesten az átadott új lakások száma 42 százalékkal, 1404-re csökkent. A kilátások sem biztatóak.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom