Babaváró büntetés

Hamarosan repkedhetnek a milliós büntetések az első babaváró hiteleseknél

Babaváró büntetés

Hamarosan repkedhetnek a milliós büntetések az első babaváró hiteleseknél

Vrazsovits Rita
2024-06-04 Frissítve: 2024-06-26
2024-06-04 Frissítve: 2024-06-26
39172432

Júliusban letelik az első babaváró igénylők számára a gyermekvállalásra kapott öt év. Aki nem teljesíti a feltételeket, annak egy összegben, büntetőkamattal kell visszafizetnie az eddig igénybe vett támogatást, és a futamidő hátralévő része sem lesz könnyebb, mivel a törlesztőrészletek is megugranak. Az idén több tízezer házaspárt fenyegethet még ez a milliós veszély. 

 

Közel öt éve indult el az egyik legnépszerűbb állami támogatás, a babaváró hitel, amely az igénylőknek a kamatmentes hitel lehetősége mellett több gyermek esetén több millió forint vissza nem térítendő támogatást is jelenthet. Erre a támogatásra 2024. márciussal bezárólag közel 248 ezer pár szerződött összesen 2428 milliárd forint értékben, ami a teljes lakossági hitelállomány közel negyedét teszi ki. 

 

Az érdeklődés a kedvezményes lehetőség megnyílta utáni időszakban volt a legnagyobb, a szerződések csaknem 20 százalékát az első hat hónapban kötötték meg. Ez azt jelenti, hogy a babaváró hitelesek egyötöde számára 2024 végéig mindenképpen eldől, hogy a kamatmentes öt év után is jogosultak maradnak-e a támogatásra vagy vissza kell fizetniük a kapott összeget az államnak. Amennyiben ugyanis nem teljesítették a legalább egy gyermek vállalására vonatkozó feltételt, egy összegben, büntetőkamattal megemelve kell visszafizetniük az eddig kamattámogatásként kapott pénzt, a hitel fennmaradó tőketartozását pedig már emelt, piaci kamattal kell tovább törleszteni. 

 

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára néhány hete azt nyilatkozta, hogy a babavárót 2019-ben felvevő házaspárok negyede nem igazolta még a gyermekszületést. Vannak olyanok, akiknek közülük már csak bő egy-másfél hónapjuk maradt, míg az év végi igénylőknek még 7 hónapjuk. 

 

Akik viszont elváltak, azok akkor is bukják a kedvezményt, ha egyébként született gyermekük a hitelfelvétel óta, nekik azonban csak a válástól számítva kell kamatot fizetniük, az azt megelőző időszakra nem. Ha a válás előtt nem született meg a gyermek, akkor a válás előtt kapott kamattámogatást is vissza kell fizetni. 

 

Mennyit kell visszafizetni, ha nem teljesült a gyermekvállalás?

A babaváró hitel indulásakor a kölcsön ügyleti kamatát meghatározó referenciakamatok sokkal alacsonyabbak voltak, mint most, az első igénylők ebből a szempontból előnyben vannak azokhoz képest, akik később jóval magasabb referenciakamattal kötötték meg a szerződést. Az első igénylőknek az egy összegben visszafizetendő kamattámogatás 2,1 millió forint körül alakul, a legkevesebbet pedig várhatóan azoknak kell visszafizetni, akik 2019 végén írták alá a szerződést, ők másfél millió forint körüli büntetésre számíthatnak. Esetükben még 1-2 százalék körüli referenciakamat mellett lehetett igénybe venni a támogatást. 

 

Természetesen egy összegben számolva ez az összeg is jelentős, de eltörpül ahhoz képest, ami a későbbi, 2022 végén és 2023 elején igénylőkre vár majd a vállalások nem teljesítése esetén az öt év leteltekor. Ők ugyanis 10 százalék feletti referenciakamattal tudták csak felvenni a kölcsönt, így a rájuk vonatkozó büntetés a 6,5 millió forintot is megközelítheti. Bár általánosságban elmondható, hogy ebben az időszakban kevesebb szerződés született, mint 2019 második felében, ez éppen 2022 decemberére nem volt igaz. Mivel a támogatás 2023-as folytatása az utolsó napokig kérdéses volt, 2022. decemberben az adott évre nézve rekordmennyiségű babaváró hitelt vettek fel a párok, valamivel többet, mint az indulás utáni első hónapban.

 

 

A futamidő hátralévő részében jelentősen emelkedik a törlesztőrészlet

 

Az egy összegben visszafizetendő összeg csak az első jelentős anyagi teher, amit az öt év után is gyermektelen pároknak kell viselniük. Mivel a kamatmentességet elvesztették, a futamidő hátralévő részében emelt törlesztőrészlettel is kell számolniuk, ami a jelenlegi 6,19 százalékos referenciakamatot és a rárakódó kamatfelárat figyelembe véve azt jelenti, hogy a korábbi 46 ezer forint körüli törlesztőrészlet a duplájára emelkedhet, és akár a 92 ezer forintot is meghaladhatja, amennyiben az eredetileg felvett hitelösszeg 10 millió forint volt 20 éves futamidőre. 

 

Ennél alacsonyabb törlesztőrészletre csak az ötéves kamatperiódus letelte után van kilátás, vagy egy esetleges hitelkiváltás útján is csökkenteni lehet a büntetés terheit. 

 

A rendelet szerint van lehetőség arra, hogy enyhítsük a szigorú büntetés anyagi terheit. Ha a pár anyagi helyzete, illetve a körülmények ezt igazolják, akkor részletfizetési lehetőséget lehet kérni, így az egy összegben visszafizetendő büntetőkamatot akár 24 hónapra is el lehet osztani. Súlyosabb élethelyzetekben pedig akár felmentést is lehet kérni a büntetőkamat kifizetése alól. Felmentést jelenthet, ha azért nem tud gyermeket vállalni a pár, mert a támogatott személyek egyike a szerződés megkötését követően megváltozott munkaképességűvé vált, vagy ha a szerződéskötést követően derül ki, hogy egészségügyi probléma miatt nem valósulhat meg a gyermekvállalás. A kérelmet minden esetben a területileg illetékes kormányhivatalban kell beadni.

 

Többször változtak a büntetésre vonatkozó feltételek

A babaváró hitel feltételei az elmúlt öt évben több alkalommal is megváltoztak, a módosítások pedig a büntetőkamat mértékét is érintették. 2022 tavaszán a referenciakamatok emelkedése miatt egy százalékponttal csökkentették az ügyleti kamat mértékét a korábbi számítási módhoz képest, 2024-től pedig teljesen átszabták a kamatszámítást, amelynek a célja az állami kamatkiadások csökkentése volt. 

 

Ezzel együtt bekerült a rendeletbe egy olyan passzus is, amely bizonytalanabbá tette a 2024. januártól szerződő babaváró hitelesek esetleges büntetésének a mértékét. A korábbinál gyakrabban változik a kamat, emellett az alapján dől el, hogy a babavárósoknak mekkora büntetést kell fizetniük, hogy melyik érték a magasabb: a büntetés kiszabásakor érvényes alapkamat plusz 3 százalékpont, vagy az ÁKK referenciakamat 110 százaléka plusz 1 százalékpont. Ez alapján nem lehet előre kiszámítani, hogy az első öt év eltelte után mekkora büntetésre számíthatnak azok a párok, akik nem teljesítik a gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket.

 

2024-től több pénzt lehet felvenni, de kevesebbeknek

 

Év elejétől magasabb összegű babaváró hitelt vehetnek fel a fiatal házaspárok, 10 helyett 11 millió forintra lehet szerződni, továbbra is kamatmentesen. Az alapfeltétel továbbra is az öt éven belüli gyermekvállalás, erre azonban már csak 30 éves kor alatt van lehetőség. A 30-40 közötti párok csak abban az esetben adhatják be 2024-ben az igénylést, ha a feleség igazolja a legalább 12 hete fennálló terhességét. 2025-ben erre sem lesz lehetőség, a babaváró támogatás jövő januártól már csak a 30 év alattiak számára lesz elérhető.

Promóció

Ne maradj le semmiről, iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek

Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text
Help text

Születési dátum

bezárás Köszönjük, a választott bank hamarosan keresni fog Téged!
Értékeld a Bank360-at!