Hír

Így hatott az Otthon Start a lakásárakra: vidéken gyorsult, Budapesten lassult az emelkedés

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2026-04-24|Frissítve: 2026-05-20

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakásárindexe alapján 2025 végére tovább erősödött a hazai lakáspiaci drágulás, de a részletek már jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben országos szinten ismét gyorsult az éves növekedési ütem, a főváros és a vidéki piacok között látványos különbségek rajzolódnak ki, amiben az Otthon Start Program indulása is szerepet játszott. 

2025 negyedik negyedévében országos átlagban 5,1 százalékkal emelkedtek a lakásárak az előző negyedévhez képest, ami gyakorlatilag megegyezik a nyári hónapok tempójával. Éves alapon azonban már gyorsulás látszik: a lakásárak 23,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet. Reálértelemben is jelentős, 19 százalékos növekedésről beszélhetünk - derül ki a Magyar Nemzeti Bank pénteken közzétett, 2025 negyedik negyedévére vonatkozó lakásárindexéből.

Budapest: még mindig drága, de lassul a tempó

A fővárosban továbbra is a drágulás jellemző, de a lendület érezhetően csökkent. Negyedéves alapon 2,9 százalékkal emelkedtek az árak, éves alapon pedig 26,0 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy bár Budapest továbbra is a legdrágább piac, a növekedési dinamika már kifulladóban van. A korábbi, kifejezetten gyors áremelkedés után egyfajta stabilizálódás kezd kirajzolódni.

Ezzel szemben a vidéki városokban egyértelmű gyorsulás figyelhető meg. 2025 negyedik negyedévében 6,0 százalékos volt a növekedés mértéke, egy év alatt pedig 24,8 százalékos emelkedést mért a jegybank. A vidéki piac tehát nemcsak tartja a lépést, hanem több szegmensben már gyorsabban is drágul, mint a főváros. Ez a trend az elmúlt időszak egyik legfontosabb változása, ami nem független az Otthon Start Program tavaly szeptemberi elindulásától. A programban meghatározott 1,5 millió forintos négyzetméterár maximum főként a vidéki ingatlanoknál hagyott teret az emelkedésnek, Budapesten sok lakás eleve kiesett a programból emiatt a korlát miatt. 

A kisebb településeken a negyedéves növekedés 5,5 százalék volt az utolsó negyedévben, éves szinten 18,3 százalékról számolt be az MNB jelentése. Bár a dinamika itt alacsonyabb, mint a városokban, a gyorsulás egyértelmű, ami a vidéki lakáspiac szélesebb körű élénkülését jelzi.

Regionális különbségek: egyre nagyobb szórás

A részletes adatok alapján komoly különbségek alakultak ki az egyes régiók között. 2025 utolsó negyedévét tekintve a legnagyobb drágulás a dél-alföldi régióban történt, 10,1 százalék. Észak-Magyarországon is az átlag felett, 7,6 százalékkal emelkedtek az árak egyetlen negyedév alatt. Körülbelül 5-6 százalék körüli emelkedés volt tapasztalható az Észak-Alföldön (6,2%), a Közép-Dunántúlon (5,7%) és a Nyugat-Dunántúlon is (4,9%), a Dél-Dunántúl (3,5%) és Pest megye (2,8%) pedig visszafogottabb növekedéssel zárta az évet. 

Éves alapon még nagyobb a különbség, ebben a tekintetben Dél-Dunántúl és Dél-Alföld volt a legerősebb, 30 százalék feletti drágulással. Pest vármegye városaiban ezzel szemben mindössze 16 százalékos volt egész évre nézve a változás.

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Elszálltak a budapesti lakásárak, 26%-os éves áremelkedést mért az MNB
2026-01-26

Elszálltak a budapesti lakásárak, 26%-os éves áremelkedést mért az MNB

Országosan 21%-kal emelkedett az éves lakásárindex 2025 harmadik negyedévében.

Elolvasom
A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék
2026-01-16

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat friss adatai szerint a 2015 óta eltelt időszakban az Európai Unión belül Magyarországon nőttek a legnagyobb mértékben a lakásárak.

Elolvasom
Magyarország vezeti az EU lakásár-emelkedési rangsorát – rekordok a hazai ingatlanpiacon
2025-11-19

Magyarország vezeti az EU lakásár-emelkedési rangsorát – rekordok a hazai ingatlanpiacon

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lakáspiaci jelentés című kiadványa.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Mastercard: a magyarok egyre inkább digitálisan fizetnek  külföldi utazásaik során
2026-06-27

Mastercard: a magyarok egyre inkább digitálisan fizetnek külföldi utazásaik során

A külföldre utazó turisták száma tavaly öt éves csúcsot döntött, idén pedig a növekedés folytatódik, ami az utazási szezon előtt reflektorfénybe állítja a magyarok külföldi fizetési szokásait. A Mastercard kutatása szerint a digitalizáció itt is hódít: a többség valamilyen digitális megoldással fizet a külföldön (vagy külföldről) igénybe vett termékekért és szolgáltatásokért.

Elolvasom
Jelentősen csökkent a házasságkötések száma
2026-06-26

Jelentősen csökkent a házasságkötések száma

Májusban jelentősen visszaesett a házasságkötések száma Magyarországon – a szóban forgó hónapban 5 274 pár kötött házasságot, ami 6,5%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. Igaz, a májusi visszaesés mértéke arányaiban jóval alacsonyabb, mint egy hónappal korábban, áprilisban ugyanis 14%-os volt a csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

Elolvasom
Fél év alatt 80 százalékkal nőtt a támogatott lakáshitelek állománya
2026-06-25

Fél év alatt 80 százalékkal nőtt a támogatott lakáshitelek állománya

Több, mint 80 százalékkal nőtt a támogatott lakáshitelek állománya tavaly október óta - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által közzétett statisztikából. A jelentős bővülés az Otthon Start Program népszerűségével magyarázható, ennek köszönhető többek között a háztartási hitelállomány dinamikus bővülése is.

Elolvasom