Hír

Lakáshitel kamatstop: júniusig is emelkedhet a törlesztő, de csak az októberi plafonig

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2021-12-25|Frissítve: 2022-09-29

Rendeletbe foglalta a kormány Orbán Viktor rövid bejelentését a lakáshitel kamatstopról. A részletes szabályokat minden jelzáloghitelesnek érdemes megismerni. Kiderül például, hogy június végéig is emelkedhetnek kamatfordulókor a törlesztők, de csak egy plafonig.  

 

Kiadta a kormány azt a rendeletet, amelyben a kormányfő által október 22-én bejelentett lakáshitel kamatstop szabályait írja le.

 

1. A kormányrendelet azokra a jelzáloghitelekre vonatkozik, amelyeknek a kamatát valamilyen referenciakamathoz (például a BUBOR-hoz) kötötték a kölcsönszerződésben.

2. Ezeknél a jellemzően lakáshitelnél 2022. január 1. és június 30. között a szerződés alapján alkalmazott referenciakamat nem lehet magasabb, mint ennek a kamatnak a 2021. október 27-i mértéke.

3. Amennyiben a jelzáloghitel kamatfordulónapja 2022. január 1. elé esik (esett), akkor is ez a szabály érvényes. A január 1. utáni fordulónapon pedig a bankoknak már e szabály szerint kell megállapítaniuk az új hitelkamatot.

4. A rendelet nem határozza meg, hogy meddig felvett jelzáloghitelekre vonatkoznak ezek a szabályok, ami azt jelenti, hogy bármikor is történt a hitelfelvétel, ha a kamatforduló napja 2021. októbere utánra esett vagy esik, akkor 2022. január 1. és június 30. közötti hitelkamat nem lehet magasabb az október 27-i referenciakamat alapján számítottnál.

5. A referenciakamat változásáról a banknak a fordulónapig értesíteni kell az ügyfeleket. Ha ez 2022. január elseje előtt volt, akkor január 31-ig. (E tájékoztatás tartalmát a miniszterelnök kabinetfőnöke rendeletben szabályozhatja.)  

6. A bankoknak január 31-ig a jelzálogihitelt felvett adósaiknak fel kell hívniuk a figyelmet a változó kamatozású kölcsönök drágulásának kockázataira. Egyúttal fel kell ajánlaniuk az 5 éves vagy 10 éves kamatperiódusban, illetve a futamidő végéig rögzített hitelkamatra történő szerződésmódosítási lehetőségek közül legalább kettőt az érintett kölcsönfelvevőknek. (Évente egyszer ezt a bankoknak eddig is meg kellett tenniük az MNB ajánlása szerint, de most január 31-ig mindenképpen küldeniük kell egy ilyen tartalmú levelet az adósaiknak.)

7. A rendelet külön kiemeli, hogy ezek a szabályok a lakáscélú állami támogatásnak minősülő, fogyasztóknak nyújtott kamattámogatott jelzáloghitel-szerződésekre is vonatkoznak.

8. A bank a tőke- és kamattartozást nem növelheti meg a rendelet hatálya alatt (a január 1. és június 30. között) nem teljesített kamat összegével.

Összefoglalva a rendelet szabályait: ha egy lakáshitel kamatforduló napja 2021. októbere utánra esett vagy esik, akkor e kamatforduló napon nem lehet meghatározni 2022. január 1. és június 30. közötti periódusra magasabb hitelkamatot, mint ami a 2021. október 27-i referenciakamat alapján kijönne.

 

A leggyakrabban alkalmazott referenciakamat a Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb (BUBOR), ennek 12 hónapos értéke október 27-én 2,4 százalék volt. Tehát a 2022. január 1. és június 30. közötti hitelperiódusra nem emelkedhet a jelzáloghitelek kamata ezzel az értékkel számolt szint fölé azoknál, akiknél ez a referenciakamat.

 

Természetesen azt, akinek olyan jelzáloghitele van, amelynek nincs kamatfordulója 2021. novembere és 2022. júniusa között, ez a szabály nem érinti, hiszen ebben az időszakban egyébként sem változtathatná meg a bank a kölcsön kamatát.

Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, ez a szabály nem tiltja meg a kamatemelést a kamatfordulókor, csak maximalizálja annak mértékét. Tehát akinek ebben az időszakban van kamatfordulója, annak a bank az október 27-i mértékig, a 12 hónapos BUBOR esetében 2,4 százalékig emelheti a figyelembe vett referenciakamat mértékét. Ebből fakadóan ebben az időszakban is növekedhetnek majd fordulónapokon a lakáshitelkamatok, de legfeljebb annyival, mint amennyi az addig figyelembe vett és az október 27-i referenciakamat különbsége.

 

2021. elején, január 4-én 0,74 százalék volt a 12 hónapos BUBOR értéke, és 2020-ban is végig e körül mozgott. A kamatforduló napokon tehát a bankok a 2,4-es értékig felvihetik ezt a referenciakamat értéket, de feljebb nem. Márpedig a BUBOR az elmúlt fél év folyamatos emelkedése után 2021. december 23-án már 4,55 százalékon állt.

 

A lakáshitel kamatstop és a még engedélyezett emelés törlesztőrészletekre gyakorolt hatását ebben a cikkünkben mutattuk be.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Itt nincs kamatstop: elindult a hiteldrágulás a személyi kölcsönöknél is
2021-12-23

Itt nincs kamatstop: elindult a hiteldrágulás a személyi kölcsönöknél is

Az MNB jelentősen felgyorsította a kamatemelési ciklusát, ami miatt már nemcsak a lakáshitelek, hanem a személyi kölcsönök kamata is elindult felfelé.

Elolvasom
Lakáshitel kamatstop: százezreket spórolhatsz a törlesztőkkel
2021-12-22

Lakáshitel kamatstop: százezreket spórolhatsz a törlesztőkkel

Akár évi több százezer forintot is meg lehet spórolni egy nagyobb összegű jelzáloghitelen a kormány lakáshitelstop intézkedése után.

Elolvasom
Rogán Antal meghatározta, mit írjanak a bankok a kamatstopos lakáshiteleseknek
2022-01-03

Rogán Antal meghatározta, mit írjanak a bankok a kamatstopos lakáshiteleseknek

A miniszterelnök kabinetfőnöke, Rogán Antal rendeletet adott ki arról, hogy pontosan milyen szövegű tájékoztatást kell küldenie a bankoknak a lakáshitel kamatstopról az érintett jelzáloghiteles ügyfeleknek.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom