Hír

Megduplázta az életbiztosításokra adható kamatot az MNB

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-12-28|Frissítve: 2026-02-24

Vonzóbbá teheti a hagyományos életbiztosításokat az MNB lépése, amivel több mint duplájára emelte az ilyen szerződésekben adható garantált hozam mértékét. A döntés az egészségbiztosításokra is kiterjed.

A Magyar Nemzeti Bank felülvizsgálta és jelentősen megemelte a hagyományos „megtakarítási” életbiztosítások esetében a biztosítók által az ügyfeleknek adható legmagasabb technikai kamat (garantált hozam) maximumának mértékét. (Nem számítanak ilyennek a unit-linked, befektetési egységekhez kötött életbiztosítások.)

Ezzel ezek a konstrukciók jóval vonzóbbak lehetnek, mint eddig, hiszen a jelenlegi infláció mellett már szinte riasztónak hatott a mostani módosítás előtt felkínálható garantált hozam. Mostantól az ügyfelek havi kis összegű életbiztosítási megtakarításokkal 4 százalék, egyszeri díjbefizetéssel 7 százalék garantált hozamot is elérhetnek. Az ilyen szerződéseknél általában az ügyfeleket illeti az efölötti további hozam döntő része is.

A klasszikus megtakarítási életbiztosításoknál az ügyfelek által fizetett díjak befektetésének kockázata a biztosítóé. Ezek a szerződések általában nagyobb biztosítási kockázatot tartalmaznak. A Magyarországon nagyon elterjed unit-linked (befektetési egységekhez kötött) konstrukcióknál viszont az ügyfeleké a befektetési kockázat, viszont kisebb a biztosítási kockázat. Az előbbi miatt ezekre nincs is állami szintű szabályozás a kamatmértékekre.

A unit-linked konstrukciókra a szerződő ügyfelek nem is annyira biztosításként, mint inkább befektetésként tekintenek, ahol a biztosító tulajdonképpen a befektetéseik vagyonkezelője. Az elmúlt évtized a hagyományos életbiztosítások visszaszorulását és a unit-linked konstrukciók arányának bővülését hozta, amit az elérhető hozam is magyarázott.

Újra vonzóbbak lehetnek a hagyományos életbiztosítások

A most megnövelt, kiígérhető kamatmértékek viszont ismét a hagyományos termékek térnyerését, a biztosítási kockázatot tartalmazó termékek díjának csökkenését, összességében pedig az ügyfelekért folytatott verseny élénkülését hozhatják a jegybank várakozásai szerint. Mindezt úgy, hogy az adható maximális kamatok még nem hordozzák a biztosítók hosszútávú kötelezettségvállalásaik kapcsán a biztonságos működésüket veszélyeztető túlvállalások kockázatát.

A hagyományos (nem unit-linked) életbiztosításoknál az MNB az alábbiak szerint emelte meg a garantált hozam lehetséges legmagasabb mértékét.

Adható technikai kamat (garantált hozam) maximuma

  • Rendszeres díjas, forintalapú termékek: évi 4 százalék (eddig évi 1,8 százalék)
  • 5 évnél nem hosszabb tartamú egyszeri díjas termékek: évi 7 százalék
  • 5 évnél hosszabb egyszeri díjas termékek: évi 4 százalék
  • euróalapú termékek: évi 1,5 százalék (eddig évi 0,6 százalék).

Az egészségbiztosításokat is érinti

Az adható garantált hozam maximumának megemelése nemcsak az életbiztosításokra vonatkozik, hanem az egészségbiztosítások (betegbiztosítások) díjkalkulációjánál is alkalmazhatják a társaságok, ami nagyobb mozgásteret jelent számukra az ajánlataikban. Az új szabályok december 14-től léptek hatályba.

Az új maximális kamatok a módosítás hatálybalépése, december 14. után kötött biztosítási szerződésekben köthetők ki a lejáratig tartó teljes időszakra. A biztosítók a piaci gyakorlatuk alapján, illetve a verseny miatt e kamatokon felül a befektetett díjrészeken elért esetleges további hozam jellemzően 80-90 százalékát is átadják ügyfeleiknek az MNB szerint. A biztosítási termékek versenyképességét más lakossági megtakarításokkal összevetve tovább erősítheti, hogy a biztosítási összeget a lejárat előtti biztosítási esemény bekövetkezése esetén is teljesítik további díj befizetése nélkül.

Több mint 300 ezer ilyen szerződés van

A rendszeres díjas, technikai kamatlábú életbiztosítási szerződések száma 2022. augusztusában mintegy 302 ezer volt (ezen belül a legnagyobb arányban a 10 és 20 éves lejáratot meghaladó szerződések szerepeltek). E szerződések állománydíja együttesen megközelítette a 37,5 milliárd forintot.

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó cikkek

Életbiztosítás 2026
2024-07-30

Életbiztosítás 2026

Az életbiztosítás számtalan helyzetben jelenthet megoldást: ha baleset, műtét, tartós betegség vagy haláleset történik, segít az anyagiak terén, emellett az öngondoskodásnak is fontos eszköze lehet, például nyugdíjcélú előtakarékoskodás formájában.

Elolvasom
Egészségbiztosítás 2026
2023-06-08

Egészségbiztosítás 2026

Mi az egészségbiztosítás és mire jó? Hogyan lehet összehasonlítani az ajánlatokat? Melyiket érdemes megkötni? Miért hasznos az egészségbiztosítás kalkulátor? Minden tudnivalót összefoglaltunk a cikkben.

Elolvasom
Élethosszig tartó vagy rövid távú befektetési életbiztosítást kössünk?
2020-09-12

Élethosszig tartó vagy rövid távú befektetési életbiztosítást kössünk?

A befektetési életbiztosítás fogalma sokakat zavarba ejthet, mivel gondolhatunk rá úgy, mint olyan kockázatviselésre, ami egy emberöltőn át tart. Ezzel ellentétben életbiztosítást akár rövidebb, 5 éves időtartamra is köthetünk, de akad olyan ajánlat is, ami a minimum 25 éves megtakarítási időszakban gondolkodóknak javasolt.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Ilyen egyszerű még sosem volt az osztálypénz kezelése
2026-09-24

Ilyen egyszerű még sosem volt az osztálypénz kezelése

Az osztálypénz kezelése sok szülői közösségben visszatérő feladat. Kirándulásra, közös programokra, ajándékokra vagy más osztályszintű kiadásokra rendszeresen érkezhetnek befizetések, miközben az összegyűjtött pénzből időről időre fizetni is kell. Ha mindez készpénzben vagy valamelyik szülő saját bankszámláján történik, az adminisztráció és az elszámolás könnyen nehézkessé válhat.

Elolvasom
A Bank360-at is jelölték „A jubileum fintechje” díjra – szavazz ránk!
2026-09-24

A Bank360-at is jelölték „A jubileum fintechje” díjra – szavazz ránk!

A Bank360 is bekerült annak a 26 magyar fintech vállalkozásnak a körébe, melyek „A jubileum fintechje” díjért versenyeznek. A kezdeményezés azokat a cégeket helyezi reflektorfénybe, amelyek meghatározó szerepet játszottak a hazai pénzügyi innováció elmúlt tíz évében. A közönség is beleszólhat a továbbjutásba: szeptember 30-ig te is támogathatod szavazatoddal a Bank360-at.

Elolvasom
Elutasított személyi kölcsön: mikor érdemes újra próbálkozni?
2026-09-24

Elutasított személyi kölcsön: mikor érdemes újra próbálkozni?

Egy elutasított személyi kölcsön könnyen keresztülhúzhatja a számításainkat, különösen akkor, ha a pénzre egy nagyobb kiadás, felújítás vagy váratlan élethelyzet miatt lenne szükségünk. Az elutasítás azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy később sem kaphatunk hitelt. Összegyűjtöttük, mit érdemes tenni azért, hogy egy következő igénylésnél már sikerrel járjunk.

Elolvasom