Megugrottak a kötelező biztosítások kárkifizetései, nőttek a díjak is

Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!
2022-09-29|Frissítve: 2023-12-02

A járvány elmúltával többet használjuk az autónkat, ezért több a baleset is. Ez pedig a kötelező felelősségbiztosítások árában és a kárkifizetésekben is meglátszik a friss adatok szerint. 

 

Az idei év második negyedévében a személyautókra kötött kötelező gépjármű felelősség-biztosítások (KGFB) átlagos állománydíja közel 46,5 ezer forint volt. Ez gyakorlatilag stagnálást jelez az előző negyedévhez képest. 2021 azonos időszakával összevetve ugyanakkor a fővárosi és vidéki szerződések átlagdíja egyaránt 4-4 százalékkal nőtt, egy hosszabb stagnálási-csökkenési időszakot lezárva – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss negyedéves KGFB-indexéből. 

 

Mindeközben a biztosítók 17 százalékkal többet fizettek kgfb károkra az előző évhez képest. A jelentősen megugró kárráfordítás két körülménnyel magyarázható. Egyfelől a pandémia évei után élénkülő, a korábbi “normális” szintre visszaálló autóhasználattal, és az ebből fakadó több balesettel. Emelte ugyanakkor a költségeket a szervíz- és alkatrészárak drágulása is, hiszen ezek még az átlagos infláción belül is a kiugróan emelkedtek. Ezek az adatok ugyan csak a KGFB díjakra és kárkifizetésekre vonatkoznak, de az autóhasználat és a javítási költségek emelkedése nyilvánvalóan hasonló következményekkel járt a casco biztosításoknál is.

 

Az egyéb járműkategóriáknál az egyedi taxik állománydíja 6 százalékot csökkent, miközben – hosszabb csökkenési periódus után – a II. negyedévben ismét emelkedni kezdett a szerződésszám. A további járműkategóriák esetében vegyesen alakultak a díjak, a flottás szerződéseknél ugyanakkor általánosságban valamivel nagyobb díjemelkedés volt tapasztalható. Kiugró, kétszámjegyű díjnövekedést (vélhetően egy egyedi szerződéskötés torzító hatásaként is), csak a vontatóknál lehetett látni a számottevőbb járműkategóriák közül.

 

A kgfb szerződések emelkedő díjai és a megugró kárráfordítások (plusz biztosítási adó) egyenlegeként az MNB korrigált KGFB indexe a két évvel ezelőtti szintre esett vissza.  A jegybank 2021-től negyedévente teszi közzé a KGFB díjak és károk alakulását bemutató indexét, az általa működtetett, biztosító adatszolgáltatáson alapuló Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) segítségével. A közzétett adatok az átlagos változást mutatják, az egyedi szerződéseknél ezek mértéke eltérő lehet. Ha egy ügyfél nincs megelégedve KGFB díjával és/vagy a szolgáltatás minőségével, szerződéskötési évfordulóján lehetősége van a számára legkedvezőbb biztosítási ajánlat kiválasztására és új szerződés megkötésére.

 

Promóció
Google logóÁllítsd be a Bank360-at
megbízható forrásnak!

Kapcsolódó címkék

Kapcsolódó cikkek

Autót veszel? Ettől függ, mi lesz a kgfb bónuszoddal
2022-08-28

Autót veszel? Ettől függ, mi lesz a kgfb bónuszoddal

A második autónk akkor is nulláról kezdi velünk a kötelező biztosításos életét, ha a másik kocsinkkal eminensen balesetmentesek vagyunk - és nem ez az egyetlen kgfb matek, amire figyelnünk kell eladáskor és vételkor.

Elolvasom
Nőtt a motorok és a buszok kgfb-díja, de mennyi most a casco?
2021-03-30

Nőtt a motorok és a buszok kgfb-díja, de mennyi most a casco?

A személygépkocsikhoz képest alacsonyabb volt az árváltozás 2020. negyedik negyedévében az egyéb járműkategóriákban. Ha nem vagyunk elégedettek a díjakkal, érdemes lehet új biztosítás után nézni.

Elolvasom
Sok autósnak kell döntenie: egy hetük maradt váltani
2022-11-25

Sok autósnak kell döntenie: egy hetük maradt váltani

Közel egymillió autósnak, köztük majd félmillió magánszemélynek kell arról döntenie néhány napon belül, hogy szeretnének-e biztosítót váltani. Az inflációs hatás a biztosítások díját és a fedezetlenségi díjakat is jelentősen emeli. 

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 hó96 hó
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz
2026-11-07

AI segít autót választani: már nem kell érteni a műszaki adatokhoz

Az autóvásárlás sokak számára nem a döntéssel, hanem a kereséssel kezdődik nehezen. A több tucat szűrő, a különböző motortípusok és felszereltségi szintek között könnyű elveszni, különösen azoknak, akik egyszerűen csak egy családi autót, megbízható városi modellt vagy hosszú utakra alkalmas járművet keresnek.

Elolvasom
Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra
2026-11-06

Több százezer autósnak kell figyelnie a novemberi kgfb-kampányra

Bár a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások egységes év végi fordulónapját már réges-régen eltörölték, idén novemberben is több mint 700 ezer jármű üzembentartója előtt nyílik meg a biztosítóváltás lehetősége. Közülük közel 400 ezren személyautóval rendelkeznek, a szakértők pedig arra számítanak, hogy mintegy 65-70 ezer szerződést cserélhetnek le az év végi kampányban.

Elolvasom
A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik
2026-11-05

A pénzügyi tudatosság egy kedvező bankszámlánál kezdődik

Diákként a megtakarítás sokszor távoli célnak tűnhet, különösen akkor, ha még nem rendelkeznek rendszeres, fix jövedelemmel. Pedig a félretett pénz esetében nem feltétlenül az összeg nagysága a legfontosabb, hanem a rendszeresség és a tudatosság. Már kisebb összegekkel is érdemes elkezdeni a takarékoskodást, hiszen idővel ezek is számottevő megtakarítássá válhatnak, miközben kialakul egy olyan pénzügyi rutin, amely később is hasznos lehet.

Elolvasom