Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Hír

Nem tréfa! Egyszázalékos kamatú hitel indult kisvállalkozásoknak

2022-08-29|Frissítve: 2022-10-22

Ki kellett várni, de csak elindult végre az új Széchenyi kölcsönök közül a Mikrohitel MAX is. Ennek lehetne akár MIN is a neve, hiszen a jelenlegi piaci kamatok mellett már szinte ingyenesnek számít a fix 1 százalékos kamatával. 

 

Augusztus 29-től igényelhető a Széchenyi Kártya Program MAX legújabb eleme, a Széchenyi Mikrohitel MAX, amely speciálisan a mikro- és kisvállalkozások fejlődését segítő Széchenyi Kártya konstrukció – jelentette be Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

 

A Széchenyi Kártya Program GO! konstrukció helyébe lépő MAX termékeit augusztustól igényelhetik a vállalkozások. Az előzetesen bejelentettek közül a mikrohitel kivételével már valamennyi elindult hetekkel ezelőtt. A legkedvezőbb, a mikrohitel maradt utoljára, amelynek a vállalati hitelek piacán jelenleg jellemző kamatokhoz képest szinte nevetségesen alacsony a költsége.

 

A mostantól igényelhető Széchenyi Mikrohitel MAX kifejezetten a mikro- és kisvállalkozások fejlődését segítő állami kamat-, kezelési költség- és kezességi díj támogatásban részesített beruházási hitel, amely szinte minden beruházási hitelcél finanszírozására alkalmas.

 

Finanszírozható főbb hitelcélok: 

  • klasszikus beruházási célok (például új és használt gép, berendezés, ingatlan, egyéb, jármű kategóriába nem tartozó tárgyi eszköz beszerzés akár az agrárszektorban is)
  • forgóeszköz beszerzés a hitelösszeg 20 százaléka erejéig,
  • a feltételeknek megfelelő korábbi beruházási hitelek kiváltása.

 

A Széchenyi Mikrohitel MAX a teljes futamidő alatt fix kamatozással, évi 1% nettó kamatszinten, a konstrukció szabályzatában rögzített egyéb díjtételek mellett érhető el.

 

További hitelparaméterei:

  • Az igényelhető hitelösszeg legfeljebb 50 millió forint.
  • A hitel maximális futamideje 120 hónap.
  • Kezdő vállalkozások is igényelhetik.

 

A KAVOSZ honlapján közzétették a Széchenyi Kártya Program Üzletszabályzatának Széchenyi Mikrohitel Konstrukció Szabályzatát, illetve az igényléshez szükséges dokumentumok. A hitelkérelmek benyújtására a Széchenyi Kártya Program eddigi termékeihez hasonlóan a területi kereskedelmi és iparkamarák, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a KAVOSZ regisztráló irodáiban van lehetőség. 

 

Lényegében a mikrohitel elindulásával vált teljessé a MAX termékek köre. Ezek közül a Folyószámlahitel MAX, a Likviditási Hitel MAX, a Beruházási Hitel MAX és a Széchenyi Lízing MAX már korábban igényelhetővé vált. A részletes feltételeikről és a folyósító bankokról, lízingcégekről itt írtunk.

 

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Megvannak a bankok, kezdődhet a roham a Széchenyi MAX hitelekért
2022-08-08

Megvannak a bankok, kezdődhet a roham a Széchenyi MAX hitelekért

Közzétette a KAVOSZ, hogy az új Széchenyi MAX hitelek közül melyeket lehet már igényelni, és melyik bankok forgalmazzák azokat. Ezzel kezdetét veheti a kisvállalkozások rohama a szuperkedvezményes hitelekért.

Elolvasom
Már igényelhető a Lízing MAX, újabb bankok a Széchenyi hitelek listáján 
2022-08-11

Már igényelhető a Lízing MAX, újabb bankok a Széchenyi hitelek listáján 

Felpörgött a Széchenyi MAX. Az új kamattámogatott hitelek után már igényelhető a kedvezményes lízing is, és újabb bankok szálltak be a kedvezményes kkv kölcsönök folyósításába.

Elolvasom
Náluk lehet felvenni először az egyszázalékos mikrohitelt
2022-09-10

Náluk lehet felvenni először az egyszázalékos mikrohitelt

Megvannak az első finanszírozók, amelyeknél már fel lehet venni az új Széchenyi Mikrohitelt. Nagybankot nem találunk közöttük, ők viszont már felsorakoztak a többi Széchenyi Hitel MAX mögé.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrissebb hírek

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban
2025-12-04

Megvan, mennyi lesz a minimálbér 2026-ban

Aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást: előbbi 11, míg utóbbi 7 százalékkal emelkedik 2026-tól. A megállapodásról Orbán Viktor miniszterelnök számolt be csütörtök reggel közösségi oldalán.

Elolvasom
Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság
2025-12-04

Már mobilapplikációból is elindítható a nyugdíj-előtakarékosság

A Gránit Bank új Nyugdíj-előtakarékossági számláját (NYESZ) kedvező feltételekkel kínálja az ügyfeleknek, számlanyitási akcióval, lakossági állampapírokra díjmentes, egyéb értékpapírok tekintetében kedvező letéti őrzési díjjal, valamint egyedi, diverzifikált portfólió kialakításának lehetőségével. A számla néhány kattintással, teljesen online megnyitható és kezelhető a bank mobilalkalmazásában.

Elolvasom
Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt
2025-12-03

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

Új korszakot nyitott a hitelezésben az Otthon Start Program: soha annyi lakáshitelt nem vettek még fel a magyar háztartások, mint idén októberben, a szerződött összeg meghaladta a 250 milliárd forintot. Rekord született az egy szerződésre jutó hitelösszeget illetően is. A személyi kölcsön népszerűsége töretlen és a babaváró hitelből is most fogyott idén a legtöbb.

Elolvasom